Ez történt a héten (2013. 46. hét)
2013. november 15. 21:40
Miklós súlyos döntés elé kerül. Hannát bántja, Claudia döntése, ezért Júliához költözik. Hanna megbocsát Péternek, és az együttlakás még közelebb sodorja őket egymáshoz. Lindának meg kell vizsgálnia, hogy mennyire komoly az elhatározása.
Nóra vázolja Miklósnak, hogy nem sok jó vár Balázsra, ha Peti feljelenti. Péter később megtudja, hogy Vályogos halálos fenyegetést kapott a börtönben. Miklós biztosítja Balázst, hogy mindent elintézett a védelmére. Péter úgy véli, Miklós áll a Vályogos-fenyegetés mögött, és Júlia is elveszíti a bizalmát Miklósban. Claudiát szórakoztatja, hogy a gonosz Miklós mégse tűnt el teljesen. Miklós azonban figyelmezteti Balázst, hogy sose kérjen tőle ilyet többé.
Hanna úgy dönt, Júliához költözik. Eközben Linda közbenjárására Hanna kibékül Péterrel. Ádám figyelmezteti Pétert, hogy ne kezdjen Hannával, mert túl sok trauma érte a lányt mostanában, de Péter kijelenti, hogy ő addig vár Hannára, ameddig kell. Hamarosan azonban egy intim pillanatban a fiatalok majdnem megcsókolják egymást. Hanna és Péter csókját Péter orrvérzése akadályozza meg. Közben Claudia arra kéri Pétert, segítsen neki kiengesztelni Hannát. Péter kis tanácstalanság után segít, de Claudia és Péter lebuknak.
Balázs kétségeket ébreszt Lindában, amiket egy apáca elé tár. A nővér Lindára bízza a döntést, mégis megerősíti Linda elhatározását. Gizella és Zsolt látszólag támogatja Lindát. Zsolt azonban tudomást szerez arról, hogy Gizella újabb jótékonysági akcióba kezdett. Ezért azzal vádolja Gizellát, hogy Gizella csak azért engedi, hogy Linda apáca legyen, hogy ezzel újabb jó pontot szerezzen a bíróságon.

Krisztián megtagadja Zsolt kérését, hogy veszítse el a bokszmeccset, és győz. Zsolt neheztel Krisztiánra, Enikő azonban örül. Zsolt az elveszített fogadás miatt pénzzavarba kerül, és Aliz megijed, hogy a szűkös anyagiak miatt elveszítheti az állását. Ezért leállítja a pult alóli kiszolgálást, de mégis lebukik Zsolt előtt, aki kidobja őt a kávéházból. Mikor azonban Aliznak sikerül megnevettetnie őt, Zsolt visszaveszi Alizt.
A házba visszatér Orsolya. Gizella féltékenységi rohamot kap, mikor meglátja, de László biztosítja őt, hogy nincs mitől tartania. Gizella azonban tovább féltékenykedik, és összekapnak Lászlóval. A Fekete család boldog, hogy Orsolya visszatért, de hamar kiderül, hogy Orsolya azért jött, hogy eladja a lakást. Vilmos felajánlja Bözsinek, hogy költözzön be hozzá a családjával, Bözsi azonban visszautasítja az ajánlatot. Közben Orsolya elpanaszolja Nórának, hogy pénzügyi nehézségei miatt nincs más választása, mint eladni a lakást. Bözsi megrökönyödik, amikor rájön, hogy Orsolya lakását csak akkor tudná megvenni, ha eladná a vidéki házát és földjét. Bözsi rátámad Orsolyára, amiért ilyen helyzetbe hozta. Orsolya és Bözsi vitája régi sebeket tép fel az egész családban, ami addig fajul, hogy Aliz számlát nyújt be Orsolyának a lakásfenntartási költségeikről. Orsolya arra jut, hogy kénytelen lesz idegeneknek eladni a lakást.
Nóra továbbra is túl sok nyugtatót szed, és mikor Enikő figyelmezteti, hogy még mindig tartozik neki a nyugtatók receptjével, Nóra erélyesen elküldi Enikőt. Enikő azonban nem tágít, így Nóra kénytelen Orsolyától kérni nyugtatóreceptet, aki kiszedi belőle, hogy Nóra a pánikrohamai miatt rákapott a nyugtatókra. Amikor Enikő meglátja a receptet, gyanút fog. Rákérdez Nóránál, miért egy női aláírás van a recepten, holott Nóra férfi háziorvost emlegetett? Enikő döbbenten eszmél rá, hogy Nóra függőségi problémákkal küzd. Nóra gyógyszerfüggősége súlyosbodik, de ő tagad. Enikő azonban Orsolyához fordul segítségért. Eközben Nóra gyógyszerre iszik, majd nekiesik Miklósnak és Zsófinak. Miklós erre nem engedi haza Timit a részeg Nórához, és Nóra megijed, hogy függősége miatt elveszítheti lányát. Bevallja a problémáját Krisztiánnak.

Nézd vissza a Barátok közt epizódjait az RTL+-on!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem