Így lehet költséghatékony a karácsony: már most érdemes elkezdeni a spórolást
2026. október 12. 17:30
A karácsony még távolinak tűnhet, a nagyobb ünnepi kiadások azonban könnyen megterhelhetik a decemberi költségvetést. Ajándékok, élelmiszer, utazás és dekoráció együtt már egy átlagos családnál is jelentős összeget tehetnek ki. Ha viszont már októberben elkezdünk félretenni, az ünnepi költségek jóval kisebb terhet jelenthetnek. A Bank360 szakértői ahhoz adnak néhány tippet, hogy az év végi ünnep pénzügyi szempontból is békés lehessen.
Az ünnepi költségvetés megtervezésénél sokan csak az ajándékokra gondolnak, pedig decemberben több más kiadás is egyszerre jelentkezik. Az ünnepi ételek, a családlátogatások miatti utazás, a fenyőfa, a dekoráció és akár egy év végi program is növelheti a számlát. Éppen ezért érdemes lehet már most meghatározni egy ünnepi keretet, amiből gazdálkodni szeretnénk az év végén. Egy 150 ezer forintos keret például jelenthet 80 ezer forintot ajándékokra, 40 ezret élelmiszerre, 20 ezret utazásra és 10 ezret dekorációra vagy egyéb kisebb kiadásokra. Egy 200 vagy 300 ezer forintos keretnél természetesen nagyobb mozgástér marad, a lényeg azonban ugyanaz. Ha előre meghatározzuk a kereteket, kisebb az esélye annak, hogy december végére az eredetileg tervezettnél jóval többet költünk.
A költségek előzetes felosztása abban is segít, hogy lássuk, hol van lehetőség spórolni. Ha például a családban megegyezünk egy ajándékozási értékhatárban, akár több tízezer forinttal csökkenthető a teljes kiadás.
Heti néhány tízezer forinttal elkerülhető a decemberi sokk
Október elejétől karácsonyig még 11 hét áll rendelkezésre. Ha valaki most kezdi el összegyűjteni a teljes ünnepi keretet, egy 150 ezer forintos célhoz hetente nagyjából 13 600 forintot kell félretennie. A 200 ezer forintos keret heti körülbelül 18 200 forintos megtakarítást jelent, míg 300 ezer forinthoz hetente hozzávetőleg 27 300 forint szükséges.
Elsőre ezek az összegek is magasnak tűnhetnek, de lényegesen kezelhetőbbek annál, mintha decemberben egyszerre kellene előteremteni a teljes keretet. Különösen igaz ez akkor, ha az ünnepi kiadásokat egyetlen havi fizetésből próbálnánk finanszírozni a szokásos lakhatási, közlekedési és egyéb költségek mellett.
Nem feltétlenül kell azonban ragaszkodni a pontos heti összeghez. Aki októberben többet tud félretenni, novemberben vagy decemberben kisebb összegekkel is folytathatja. Másnál működhet az is, ha a fizetés érkezésekor azonnal külön számlára vagy megtakarítási zsebbe teszi a karácsonyra szánt pénzt. A lényeg az, hogy az összeg ne keveredjen a hétköznapi költésekre szánt pénzzel. Ha külön látjuk, mennyi gyűlt már össze, könnyebb tartani a tervet, és kisebb az esélye annak, hogy menet közben másra költjük.
Nem kell mindent decemberre hagyni
A karácsonyi költségvetés előnye nemcsak az, hogy időben összegyűlik a szükséges pénz. Ha már ősszel tudjuk, milyen kiadások várnak ránk, a vásárlásokat is el lehet osztani több hónapra. Az ajándékok egy részét például már októberben vagy novemberben meg lehet venni, különösen akkor, ha pontosan tudjuk, mit szeretnénk. Ez megelőzheti a decemberi kapkodást, és több idő marad az árak összehasonlítására is. Az akciókat ugyanakkor érdemes óvatosan kezelni. Attól, hogy valamit leáraztak, még nem biztos, hogy valóban szükségünk van rá, és az sem garantált, hogy ennél olcsóbban nem kapjuk meg az adott terméket. November végén a Black Friday kedvezményeknél erre különösen érdemes odafigyelni.
A nem romlandó élelmiszereket és egyes ünnepi kellékeket szintén meg lehet vásárolni korábban. Az utazást pedig érdemes előre megtervezni, különösen akkor, ha vonatjegyet, repülőjegyet vagy szállást is foglalni kell. A tervezés célja nem az, hogy a karácsony egy újabb pénzügyi projekt legyen. Sokkal inkább az, hogy decemberben ne kelljen választani az ünnepi kiadások és a következő havi számlák között. Ha már októberben kijelölünk egy reális keretet, és hetente félreteszünk belőle egy kisebb összeget, az ünnepi költekezés kevésbé terheli meg a családi kasszát.
Ha mégsem elég a félretett pénz
Előfordulhat, hogy az ünnepek előtt olyan nagyobb kiadás jelentkezik, amelyet a megtakarításokból nem lehet vagy nem szeretnénk egy összegben kifizetni. Ilyenkor a személyi kölcsön vagy az áruhitel is szóba kerülhet, de fontos, hogy a hitel ne ürügy legyen az eredetileg tervezett karácsonyi keret jelentős túllépésére.
A személyi kölcsön általában szabad felhasználású, így többféle kiadás finanszírozására is használható. Előnye lehet, hogy előre ismert havi törlesztéssel nagyobb összeget lehet több hónapra vagy évre elosztani. Karácsonyi kiadásoknál azonban különösen érdemes megfontolni, mekkora hitelösszeg és futamidő indokolt. Nem feltétlenül szerencsés még hosszú idővel az ünnepek után is olyan ajándékokat vagy fogyasztási cikkeket törleszteni, amelyeket néhány hónap alatt is ki lehetett volna fizetni.
Egy drágább műszaki cikk vagy háztartási gép megvásárlásánál az áruhitel lehet kézenfekvőbb. Ezeket közvetlenül az üzletben vagy webáruházban lehet igényelni, és időnként 0% THM mellett is kínálnak konstrukciókat. Utóbbi valóban kedvező lehet, ha a feltételek teljesülnek, de nem érdemes pusztán a 0% felirat alapján dönteni. Meg kell nézni a futamidőt, a havi törlesztőrészletet és a teljes visszafizetendő összeget, valamint azt is, kapcsolódik e bármilyen további feltétel vagy szolgáltatás a hitelhez. Érdemes azt is ellenőrizni, hogy maga a termék máshol nem vásárolható-e meg lényegesen olcsóbban. Egy kamatmentes részletfizetés sem feltétlenül jelent jó üzletet, ha ugyanaz az áru egy másik kereskedőnél tízezrekkel kevesebbe kerül.
Az akciós áruhiteleknél a szerződés feltételeit is érdemes alaposan átolvasni. Fontos tudni, meddig tart a kedvezményes időszak, mi történik késedelmes fizetés esetén, illetve milyen költségek merülhetnek fel, ha nem a szerződés szerint teljesítünk. A Magyar Nemzeti Bank is arra hívja fel a figyelmet, hogy az áruhiteleknél különösen fontos az akciós feltételek ellenőrzése, és általában más finanszírozási lehetőségekkel is érdemes összehasonlítani az ajánlatot. A hitel tehát lehet segítség egy nagyobb ünnepi kiadás elosztásában, de nem helyettesíti a költségvetést. Akár személyi kölcsönről, akár áruhitelről van szó, érdemes olyan törlesztőrészletet vállalni, amely januárban és az azt követő hónapokban is kényelmesen belefér a családi költségvetésbe.
Fotó: KamranAydinov/Magnific.com
Kapcsolódó tartalmak: