Baleset-bűnügy

Megerőszakoltak egy 11 éves kislányt egy aranyosgyéresi iskolában, a történteket videóra vették és megosztották

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. március 25. 15:57

A kislányt megerőszakoló idősebb diákot nemi erőszakkal és pornográf anyagok terjesztésével vádolhatják.

Megdöbbentő iskolai erőszak történt Erdélyben, a Kolozs megyei Aranyosgyéres egyik általános iskolájában, derül ki a Transtelex cikkéből. A lap román híradásokra hivatkozva azt írja, hogy olyan videófelvétel kezdett terjedni az iskolában, amin egy 11 éves kislány és egy nála idősebb, de még szintén kiskorú diák látható közösülés közben.

A felvétel az Avram Iancu általános iskola és gimnázium épületében készült, és nemcsak az osztálytársakhoz és az iskola többi diákjához, de szülői csoportokba és végül az igazgatóhoz is eljutott. Az iskola igazgatója értesítette a gyámhatóságot, ugyanis a kislány állami gondozottként egy helybéli hivatásos nevelőszülő gondjaira volt bízva.

A gyermekvédelmi hatóság a kolozsvári szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségnek jelentette a történteket, akkor indult nyomozás. A lány azóta orvosi ellátásban és pszichológiai szaktanácsadásban részesül egy kolozsvári sürgősségi befogadóközpontban.

A 11 éves lánnyal szexuális kapcsolatot létesítő idősebb diákot nemi erőszakkal és pornográf anyagok terjesztésével vádolhatják meg a nyomozás lezárulta után.

A Kolozsvári Gyermekvédelmi Igazgatóság szerint „a kislány rossz társaságba keveredett”, az iskola igazgatója szerint már január-februárban látták, hogy magaviselete megváltozott.


A román parlament 2022-ben döntött arról, hogy az iskolákban csak nyolcadik osztálytól és a szülők írásos beleegyezésével lehet szexuális felvilágosítást tartani, emlékeztet a Transtelex cikke.

Nyitókép: Școala Gimnazială ”Avram Iancu” Câmpia Turzii / Facebook

#Baleset-bűnügy#bűnügy#románia#erdély#aranyosgyéres#nemi erőszak#pornográfia#gyermekpornográfia#kiskorú

Címlapról ajánljuk