Baleset-bűnügy

Elfogta a rendőrség a Hős utcai gyilkosság gyanúsítottját

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. október 20. 13:58

A férfi beismerte tettét. Azért késelte halálra a 67 éves nőt, hogy megszerezhesse a pénzét. Élettársa segített a nyomokat eltüntetni – nem sok sikerrel.

Sajtótájékoztatón számolt be csütörtökön a rendőrség a Hős utcai gyilkosság gyanúsítottjának elfogásáról. Mint arról az rtl.hu is beszámolt, szerdán egy X. kerületi, Hős utcai társasház egyik lakásában tűz ütött ki. A tűzoltók a lángok megfékezése után egy 67 éves nő holttestére bukkantak a hálószobában.

A nyomok arra utaltak, hogy az idős nőt megölték: a felismerhetetlenségig összeégett áldozaton fojtogatás nyomait, mellkasán több szúrásnyomot is találtak. A lakás felgyújtásával feltehetően a bűncselekmény nyomait próbálta a tettes eltüntetni. A budapesti rendőrség emberölés bűntette miatt nyomozást indított.

A rendőrség a holttest felfedezése után 11 órával elfogta az ügy fő gyanúsítottját és élettársát, a Keleti pályaudvar közelében, egy rokonuk lakásán.


A nyomozók a 48 éves, büntetett előéletű S. Ferencet kihallgatták, aki beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy ismerte áldozatát, aki korábban többször kisegítette anyagilag. Mivel úgy tudta, hogy az asszonynak sok pénze van, október 18-án este szó nélkül benyitott hozzá, majd késével háromszor megszúrta a nőt. A halottkém jelentése szerint az egyik késszúrás a szívet érte.

A férfi átkutatta áldozata lakását, és az ott talált pénzzel és mobiltelefonnal távozott, a kést és a lakáskulcsot pedig elrejtette. Másnap reggel élettársával tért vissza a bűncselekmény helyszínére, hogy eltüntessék a nyomokat. Magukhoz vették a kulcsot, a lakást ismét átkutatva találtak még pénzt. Egy paplannal letakarták a nő holttestét, majd gyúlékony folyadékkal lelocsolták azt és az ágy melletti bútorokat, majd meggyújtották a hálószoba berendezését. Mindezek után rokonaiknál próbáltak elrejtőzni. A rablógyilkossággal összesen több mint 460 ezer forintot zsákmányoltak.

A férfi élettársát, a 36 éves M. Renátát bűnpártolás és kifosztás bűntett miatt hallgatták ki, a nő részben beismerő vallomást tett. A nyomozók megtalálták és lefoglalták az elkövetéshez használt kést, az ellopott, összetört mobiltelefont és a pénz egy részét. A párt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. 

#Baleset-bűnügy#bűnügy#gyilkosság#rablógyilkosság#budapest#kőbánya#x. kerület#hős utca#lakástűz

Címlapról ajánljuk