Baleset-bűnügy

Videó: valósággal föllőtte a levegőbe a kirándulóhajót az elütött bálna

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. április 25. 20:59

Bálnának vagy cetcápának ütközött egy kis mexikói hajó La Paz városánál, a balesetben hatan megsérültek.

Bálnával ütközött múlt hét pénteken egy kis kirándulóhajó Mexikó nyugati partjainál, a Kaliforniai-öbölben, La Paz közelében. Az Associated Press hírügynökség jelentése szerint a hajó nekiment egy bálnának a nyílt vízen, és az állat olyan erővel dobta meg a kicsi, nyitott vízi járművet, hogy az teljes egészében a levegőbe emelkedett.

A mexikói hatóságok közzétettek egy videót is az április 22-én, délután fél öt körül történtekről, a felvételen az is jól látható, hogy az egyik utas ki is repült a hajóból.


A hajón többek között Mexikóvárosból érkezett turisták utaztak, három gyermek könnyű sérüléseket szenvedett, három felnőttet kórházba szállítottak, közülük egy 41 éves nőnek belső sérüléseket, kéztörést szenvedett.

A mexikói előírások szerint a bálnafigyelésben részt vevő hajóknak biztonságos távolságot kell tartaniuk az élőlényektől, de a pénteki incidensben érintett hajó feltehetően nem bálnafigyelő hajó volt.

A polgári védelmi hivatal közölte, hogy a balesetet kivizsgálják, és ha szabálysértés történt, akkor eljárást indítanak. A videófelvétel alapján elképzelhető, hogy a Baccos nevű cég által üzemeltetett hajó a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt. A bálna vagy cetcápa – a pontos faja nem ismert – a mexikói híradások szerint sértetlenül folytatta útját a Kaliforniai-öböl felé.

#Baleset-bűnügy#mexikó#bálna#hajó#ütközés

Címlapról ajánljuk