Még az utolsó pillanatban is kérdéses volt, hogy mind a három patron zölden fog lobogni a tűzceremónián
2024. október 10. 23:00
Hadas Kriszta, Muri Enikő és Url Izabell nyerték meg Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évadát. A három ártatlant arról kérdeztük, hogyan élték meg a kastélyban eltöltött két hetet, mire költik majd a nyereményüket és milyen hatással volt emberi kapcsolataikra a játék?
Az Árulók nézői szemszögből egy izgalmas, Columbo-szerű nyomozástörténet, ahol az első pillanattól kezdve tudjuk, hogy ki tartja kezében a képzeletbeli véres kést. Vajon hogyan látták ezt a játékosok? A három győztes beszámolója alapján rengeteg izgalmat éltek át, nem várt fordulatok borzolták idegzetüket, új barátokat szereztek, de ennek a két hétnek árnyoldala is volt. A gyilkosok folyton ott settenkedett a nyomukban.
A játék adta bezártság és a sok konspiráció azt a bizonyosságot adta, hogy elsősorban magára számíthat az ember és a kitartás lehet az egyik legfontosabb erény
– mondta Hadas Kriszta.
Mások nem érezték magukat ennyire egyedül, sőt erőt merítettek az új ismerősökből. Ilyen volt Url Iza is. „Ha valaki azt mondja pár éve, hogy egy nap beköltözök majd egy kastélyba, hogy Hevér Gáborral, Erős Antóniával vagy akár Muri Enikővel együtt gyilkosokra fogok vadászni, kinevetem. Kevesen mondhatják el, hogy tizenkét napig egy Agatha Christie-regény főszereplőinek érezhették magukat.”
A kaszás érintése
A játék legdurvább pillanatának a győztesek egyöntetűen a temetést szavazták meg. Még azok is, akik csak külső szemlélőként voltak tanúi az eseményeknek, sohasem felejthetik a koporsóban zokogó játékostársaik arcát.
„Amikor be kellett feküdnöm a koporsóba, nem tudtam, hogy élve szállok -e ki belőle” – emlékezett vissza Muri Enikő.
Bár én magam az elsők közt szállhattam fel a hintóra, ennek ellenére is megrázott a temetés. Szörnyű volt végignézni a játékostársaimat, ahogy zokogva fekszenek a sírokban
– borzongott ismét a fiatal írónő.
„A temetés, amikor három társunk feküdt a koporsóban szörnyű volt! Azt az élményt szívesen kihagytam volna” – tette hozzá a tapasztalt riporter.
A legszebb pillanatok
Az Árulók fojtogató ármányából Krisztának a csapatjátékok jelentettek egy pillanatnyi friss levegőt. Úgy érezte, akkor végre együtt dolgozott a csapat és már nem volt ember embernek farkasa. Különösképpen a hintócipelést élvezte, ahol mind magának, mind társainak bebizonyíthatta, mire is képes valójában.
Eddig is tudtam, hogy érzelmes ember vagyok, ami a kastélyban nem feltétlenül vált a javamra, de bizony ahhoz is kell erő, hogy az ember felvállalja az esendőségét.
Azt is tudtam, hogy nagyon kitartó vagyok. Annak pedig örülök, hogy az olyan helyzetekben, amelyekben a fizikai erőnlét számított, egyáltalán nem voltam gyengébb a többieknél.”
Izára a legmeghatóbb pillanat a játék végén várt, mikor Enikő elmondta neki, mi történt a Gáborral való vacsorán.
„Nagyon jól esett a bizalma, és ekkor jöttem rá, mennyire erős valójában a szövetségünk. Részéről ez egy hatalmas rizikó volt, és emiatt különösen értékeltem ezt a gesztust.”
A játék végére Iza önmagát is jobban megismerte: rájött, hogy nem rossz emberismerő, sőt, ha a megérzéseire hallgat, azok általában jó irányba viszik. Mint fogalmazott: már csak azt kell megtanulnia, hogyan álljon ki a véleménye mellett.
Enikő rengeteget küzdött, hogy magát is meggyőzze: hiába szereti barátnőjét, Beát, nem egy célért küzdenek ebben a játékban. Ezért nem csoda, hogy egész életében emlékezni fog arra, amikor bekerült a legjobbak közé és hárman álltak a tűzceremónián.
„Mindemellett nagyon élveztem a játékokokat is, hogy voltak vicces pillanataink (és bevallom, nagyon jót tett, hogy nem volt nálam a telefonom)” – tette hozzá.
Bizalom a bizonytalanságban – Iza és Enikő barátsága
Az utolsó epizódok feszülten teltek, két táborra szakadtak a játékosok: a két árulóra, Gáborra és Beára, valamint a lányok szövetségére, Izára és Enikőre. A végjáték arról szólt, ki tudja meggyőzni Krisztát a saját igazáról.
Sokakban felmerülhetett a kérdés, hogyha az ártatlanok nem lehettek biztosak egymás kilétében, hogyan erősödhetett meg ennyire Iza és Enikő kapcsolata.
„Iza volt számomra a tuti ártatlan kezdettől fogva. Ha sírt, megvigasztaltam, és ő is sokszor nyugtatgatott engem. Valahogy ez így alakult és én ennek nagyon örülök a mai napig.” – elmélkedett Enikő. Viszont volt valaki, akinek ártatlanságában még az utolsó pillanatban is kételkedett.
Kriszta ártatlanságában azért nem voltam száz százalékig biztos. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy mi van akkor, ha ő is áruló.
Viszont volt egy pont, amikor annyira őszintén látszott rajta a kétségbeesés, hogy ott nagyon megsajnáltam és az jutott eszembe, hogy ilyet egy áruló biztosan nem csinálna. Ezért dobtam végül a zöld patront a tűzbe.”
„Enikővel kapcsolatban a játék kezdete óta éreztem egy nagyon erős szimpátiát – mondta Iza. – Hatalmas volt köztünk az összhang az elejétől fogva, és nagyon szerettem vele nyomozni. Valahogy mindig egy rugóra járt az agyunk, és emiatt szerintem jó csapatot alkottunk. Arról nem beszélve, hogy ő igazi szövetségesem volt. Ha bajban lett volna, teljes vállszélességgel álltam volna ki érte, és tudom, hogy ő ugyanígy tett volna hasonló helyzetben.”
Elvarratlan szálak
Az Árulók ezeréves barátságokat is - látszólag - derékba tört a képernyőkön, de mi történt a forgatás után?
Bea, mikor Gábor meghívta az első konklávéra, nagyon élvezte újdonsült szerepét. Ez egészen addig a pontig tartott, amíg nem kényszerült arra, hogy barátnőjének is hazudjon, miközben Enikő könnyeivel küszködve faggatta valós kilétéről.
„Megbeszéltünk mindent, átrágtuk töviről-hegyire, és a barátságunk kitartott ezután a nehéz megpróbáltatás után. Büszke vagyok rá, nagyon ügyesen játszott, és örülök, hogy ezt is együtt csináltuk végig!” – nyugtázta Enikő.
Sváby András és Hadas Kriszta munkatársak és barátok, de a bennük rejlő nyomozó már az első adásban összeugrasztotta őket. A gyanú hullámai fokozatosan ostromolták őket, mígnem Sváby távozásával végződött kettejük konfiliktusa.
„Természetesen azóta többször is beszéltünk. A kastélyban történteket két perc alatt elintéztük és szakmáról beszélgettünk. Például András új műsoráról” – közölte Kriszta.
A nyeremény
Ketten is jótékony célra tervezik költeni a nyeremény rájuk eső részét. Kriszta egy szegény gyerekeket támogató alapítványnak, a Van Helyednek ajánlja fel, akikkel korábban forgatott is.
Iza egy olyan szervezetet szeretne támogatni, ami kislányok oktatásával foglalkozik olyan országokban, ahol nem magától értetődő a nők taníttatása – a nyeremény egy részét pedig új könyvének kiadására fogja fordítani.
Egy autóra költöm a nyereményem
– árulta el Muri Enikő. – Nagyon sokat vezetek az életben, szinte csak a munka miatt. Egy nagyon régi autóval járok, és azt szeretném leváltani egy fiatalabbra.”
És hogy ebben a játékban mi a győzelem titka? Iza és Enikő egyetértenek abban, hogy az egyik legfontosabb szempont az, hogy nem szabad hangoskodni, mert azzal magadra vonod a figyelmet, gyanússá válsz. Kriszta saját taktikája az volt, hogy ártatlanként elhatározta: túlélő lesz és nem áldozat. “Ennek érdekében volt, hogy úgy viselkedtem, ami logikátlan volt, vagy kívülről biztos annak tűnt, és olyan döntéseket hoztam, amelyeket a való életben soha nem hoznék meg, de ez egy játék”.
Ha szeretnéd visszanézni Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban második évadát, fizess elő az RTL+ Prémiumra!