Polgármester - Csuja Imre

Polgármester - Csuja Imre

Károly Pajkaszeg polgármestere. Láthatóan nem tagadja meg magától az élet örömeit. Számára a falu az első – rögtön a saját érdekei után. Egy igazi túlélő, aki folyamatosan ügyeskedik. A templom építésére kapott pénzből létrehozott halastónál tölti minden idejét, és a napi ügyeket szereti az új titkárnőjére, Vikire hagyni. Tévedhetetlennek tartja magát, és úgy gondolja, mindig a közt szolgálja. Dörzsölt, rutinos és gyorsan dönt – igaz, nem mindig helyesen. A hirtelen jött ötleteinek megvalósítását rögtön ki is adja feladatként a környezetének: elsősorban Lacinak, a vele dolgozó unokaöccsének, Stokinak, a falu rendőrének, és gátlások nélkül ugráltatja a falu két közmunkását, Szifont és Bakit. Senkitől sem tart, kivéve a nővérét, Katit, a volt tanítónőt, aki bármikor képes leteremteni az öccsét, polgármesterség ide, vagy oda.  Bár az általa kitűzött célok, és a beígért fejlesztések nem mindig valósulnak meg, de ő az a polgármester, akit a falu megérdemel.

Legnépszerűbb videók