Videó

Befejezte katonai szolgálatát a BTS sztárja, Jin

Balogh Veronika FlóraBalogh Veronika Flóra

2024. június 13. 14:00

Épphogy befejezte a kötelező katonai szolgálatát a BTS nevű dél-koreai együttes legidősebb tagja, másnap már rajongóival találkozott, hogy megünnepelje a banda 11 éves évfordulóját.

A 2013-ban alakult BTS a világ egyik legsikeresebb együttese, azonban ez sem jogosítja fel őket mindenre: a hét férfi sem kerülhette el a Dél-Koreában kötelező, 18 hónapon át tartó sorkatonai szolgálatot. 

Az együttes legidősebb tagja, Jin 2022 decemberében vonult be, csak pár nappal születésnapja után. A BTS-t menedzselő Hybe ügynökség arra kérte a rajongókat, hogy tartózkodjanak attól, hogy ellepjék a katonaság bázisát, így amikor Jin kilépett a bázis kapuján, a média kameráin kívül csak az együttes többi tagja várta. Az együttes többi énekese még sorkatona, így volt olyan, aki egyenruhában jelent meg. De olyan is akadt, aki szaxofon szólóval fogadta énekestársát.

Jin nem sokkal később már egy élő bejelentkezésben köszöntötte a rajongókat és mesélt nekik terveiről, többek között a másnap tartandó ünnepségről. A BTS június 13-án ünnepelte 11. születésnapját. 

Mivel idén csak Jin tudott részt venni az eseményen, az ünnepi koncert jelentősen rövidebb lett, viszont az előadó egy meglepetéssel készült a rajongóknak: 1000 szerencsés, kisorsolt személy lehetőséget kapott, hogy megölelje a világsztárt.


Nyitókép: Reuters

#Videó#dél-korea#BTS#jin#sorkatonaság#rajongók

Címlapról ajánljuk