Választás 2022

Öt választókerület, ahol nagy vereség lett az összefogáshoz fűzött ellenzéki reményekből

Medvegy GáborMedvegy Gábor

2022. április 4. 13:29

2018-ban sok választókerületben jóval több szavazatot kaptak a külön induló ellenzékiek a győztes fideszes jelöltnél. Ez az előny azonban az idei választásra szinte mindenütt elolvadt.

Pedig négy évvel ezelőtt még az egyéni választókerületek csaknem felében kaptak összesen több szavazatot az ellenzéki pártok (DK, Együtt, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) indulói a kormánypárti jelöltnél, de csak 15 körzetben sikerült mandátumot szerezniük. Ezt akkor sokan az együttműködés hiányának tudták be. Éppen ezért a 2022-es választáson az ellenzéki pártokat az összefogás azzal kecsegtette, hogy ha minden választókerületben egyetlen erős ellenzéki jelöltet állítanak ki a Fidesz emberével szemben, érvényesíthetik a korábban széttöredezett előnyüket. 

Végül mégis csak hárommal tudták növelni az egyéni választókerületi mandátumaik számát.

Fejér megye 4. választókerület

Az egyik legnagyobb veszteség az ellenzék számára a dunaújvárosi választókerület, amit 2018-ban a szavazatok 43,53 százalékával nyert meg a jobbikos Pintér Tamás. Utána 39,56 százalékkal következett a fideszes Galambos Dénes, akivel szemben összesen 21,41 százalékpontos előnyre tettek szert a külön induló ellenzéki jelöltek.

Idén a Fidesz és az ellenzék is jelöltet cserélt. A kormánypárti Mészáros Lajos 46,82 százalékkal nyerte meg a választókerületet, míg az összellenzéki jelölt, Kálló Gergely 43,2 százalékkal kikapott.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. választókerület

A miskolci választókerületben 2018-ban összesen 21,41 százalékpontos előnyük volt a külön induló ellenzéki pártok jelötjeinek a kormánypártokkal szemben. A fideszes Hubay György mégis 38,06 százalékkal kényelmesen győzni tudott, mivel 29,91 százalékkal követte őt az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Varga László, majd 28,25 százalékkal a jobbikos Pakusza Zoltán. Vagyis a két legerősebb ellenzéki jelölt összesen 58,16 százalékot gyűjtött.

Ugyanitt 2022-ben már 44,46 százalékkal nyert a fideszes Kiss János, akire alig ötszázan szavaztak többen, mint négy éve Hubayra. Varga László ezúttal összellenzéki jelöltként indult, de csak 18 898-ra tudta növelni szavazatainak számát a korábbi 15 274-hez képest, így ért el 42,17 százalékot. Pakusza Zoltán is újra elindult 2022-ben, de már nem a Jobbik, hanem a Mi Hazánk színeiben: ezúttal a szavazatok 8,57 százalékát tudta bezsebelni.

Pest megye 8. választókerület

A szigetszentmiklósi választókerületben 2018-ban a szavazatok több mint fele oszlott meg Stefanik Zsolt MSZP-s és Lupa János jobbikos jelölt között, mégis a fideszes Bóna Zoltán nyert 40,33 százalékkal.

2022-ben Bóna újra győzött, ezúttal már 45,83 százalékot kapott, miközben Jószai Teodóra összellenzéki jelölt csak 42,32 százalékot ért el.

Budapest 14. választókerület

Rákosmentét 2018-ban úgy tudta megnyerni 41,17 százalékkal a fideszes Dunai Mónika, hogy az MSZP-s Lukoczki Károly 37,23 százalékot, a jobbikos Szilágyi György pedig 13,04 százalékot kapott, vagyis ketten együtt több mint 50 százalékot szereztek.

Idén az ellenzék közös jelöltje a választókerületben Szilágyi György volt, aki a szavazatok 43,58 százalékát kapta, Dunai Mónika viszont 44,98 százalékkal győzött.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1. választókerület

Nyíregyházán 40,34 százalékkal lett befutó Szabó Tünde 2018-ban, amikor az MSZP-s Csabai Lászlóné 32,83 százalékot, a jobbikos Lengyel Máté pedig 19,21-et kapott.

Idén Lengyel Máténak összellenzéki jelöltként a szavazatok 41,23 százalékát sikerült begyűjtenie, míg Szabó Tünde 45,64 százalékos eredményt ért el.

Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt

#Választás 2022#választás#egyéni választókerület#választás 2018#ellenzéki összefogás#ma

Címlapról ajánljuk