Választás 2022

Márki-Zay Péter: Ne szavazzon a Fideszre, aki fél a káosztól

Mohos MátéMohos Máté

2022. március 20. 17:58

Szerinte már eleget tudunk „Orbán bűneiről”.

Interjút adott Osváth Zsolt ZSHOW Time című műsorának Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Az adásban a nézők által beküldött kérdésekre is válaszolt.

Az egyik kérdés arról szólt, hogy miért szavaznának az emberek az ellenzékre, ha a győzelmük esetlegesen káoszt idézne elő. Márki-Zay szerint azonban a Fidesz jelenti a biztos káoszt.

Ha valaki fél a káosztól, soha ne szavazzon a Fideszre

– mondta. Szerinte ezt bizonyítja a benzinárstop, az árbefagyasztások, valamint a forint gyengülése is.

Az ellenzék programjáról is beszélt, ami szerinte azért késett sokat, mert az utolsó pillanatig dolgozni kellett az írott megfogalmazáson. Szerinte jelenleg „épp eleget tudunk Orbán bűneiről, arról kell beszélni, mi mit fogunk jobban csinálni”.

Arról is beszélt, hogy ő betartja az ígéreteit, ezért például Hódmezővásárhely az országgal ellentétben nem visszafelé fejlődött. Ha megválasztanák, első dolga lenne belépnie az Európai Ügyészségbe, és feltárni a korrupciós ügyeket. A gyermekvédelminek nevezett törvényt is eltörölné.

„Mi egy valódi gyermekvédelmi törvényt fogunk alkotni, amely a fideszes pedofiloktól is megvédi a gyermekeinket”, mondta, valamint arról is beszélt, hogy Mészáros Lőrincnek se építenének stadiont, és nem költöztetnék 80 milliárdért a budai Várba a pénzügyminisztériumot.

Nyitókép: Szigetváry Zsolt / MTI

#Választás 2022#osváth zsolt#márki-zay péter#fidesz#orbán#interjú#választás

Címlapról ajánljuk