Cazorla az RTL-nek arról, hogy nemrég a Bernabéu felállva ünnepelte: Ez lesz a legszebb trófea, amit majd hazaviszek, ha visszavonulok
2026. június 9. 11:00
Santi Cazorla a Villarreal és az Arsenal legendás játékosa, a spanyol válogatottal kétszeres Európa-bajnok. 41 évesen is a spanyol élvonalban játszik. Egy sérülés után az élete is veszélybe került, de soha nem adta fel.
Sztárparádét láthatott a Papp László Budapest Sportaréna közönsége május 29-én, a Bajnokok Ligája döntőt megelőző napon, amikor az Ultimate Champions Legends Tournament kispályás tornán az utóbbi évtizedek meghatározó labdarúgói vettek részt. Figo, Xavi, David Silva, Makélélé, Cafu, és még sokáig lehetne sorolni a világklasszisok neveit, akik újra szerelést öltöttek, és a többi között korábbi magyar válogatott játékosok – mint Gera Zoltán vagy Torghelle Sándor – ellen is pályára léptek.
Szabó Szilárdnak a pálya szélén sikerült megszólaltatnia néhány igazán nagy nevet a résztvevők közül, az első részben Roberto Carlos beszélt például a 2002-es BL-döntőben csodagólt szerző Zidane-nak adott asszisztjáról, majd minden idők egyik legjobb védekező középpályása, Claude Makélélé volt az interjúalany. Az egykoron sorozatban kétszer Európa legjobb középpályásának választott Valencia-legenda, Gaizka Mendieta, az egyedüli labdarúgóként egymást követő három vb-döntőn is pályára lépő, világbajnok és BL-győztes Cafu, majd a több nagy klubban is megfordult, BL-t és Libertadores-kupát is nyert Juan Pablo Sorín adott exkluzív interjút az RTL mikrofonja előtt.
Ezúttal egy mindmáig aktív, de már legendás játékos, a Villarreal és az Arsenal-szurkolók egykori kedvence, a mindkét lábbal félelmetesen technikás Santi Cazorla szólal meg, akinek egy sérülés után kialakult fertőzés miatt korábban az élete is veszélybe került. Visszatért, olyannyira, hogy tavaly feljuttatta az Oviedót a spanyol élvonalba, nemrég pedig a Bernabéu közönsége álló ovációval ünnepelte.