A Manchester City bukott, de Szoboszlai Dominikéknak kikaparta a gesztenyét

Ferkai MarcellFerkai Marcell

2026. május 20. 15:40

Hatalmas kő esett le az észak-londoni és a liverpooli szívekről a kedd esti Manchester City–Bournemouth mérkőzés lefújásakor. Az 1-1-es döntetlennel végződő összecsapás ugyanis egyszerre vetett véget egy évtizedes bajnoki várakozásnak, és hozta karnyújtásnyira a Liverpool Bajnokok Ligája-szereplését. Az Arsenal szurkolói 22 évnyi várakozás után ünnepelhetnek újra Premier League-elsőséget, míg Szoboszlai Dominikék gyakorlatilag BL-indulónak tekinthetik magukat.

City-botlás hozta el a londoni katarzist

Az angol bajnokság 37. fordulójának keddi játéknapján a Manchester Citynek kötelező lett volna begyűjtenie a három pontot a Bournemouth otthonában ahhoz, hogy életben tartsa bajnoki reményeit az utolsó hétvégére. Bár Erling Haaland a 95. percben még egyenlíteni tudott, Junior Kroupi első félidei vezető gólja végzetesnek bizonyult manchesteri szempontból.

Az 1-1-es végeredmény ugyanis azt jelenti, hogy az Arsenal behozhatatlan, négypontos előnyre tett szert a tabella élén. Ezzel Mikel Arteta együttese bajnok lett – bármilyen hihetetlen, az Arsenal először végzett az első helyen a legendás, 2003/04-es veretlen szezon óta. A Citynél a szezon végén távozó Pep Guardiola bajnoki ezüstéremmel búcsúzik. 

Gyakorlatilag zsebben a Liverpool BL-indulása

A keddi döntetlennek az Arsenalon kívül Szoboszlai Dominikék örültek leginkább. Hiszen így már majdhogynem biztos, hogy megvan a Bajnokok Ligája-indulást jelentő ötödik hely. A jelenleg hatodik Bournemouth ugyanis az utolsó forduló előtt három ponttal és hattal rosszabb gólkülönbséggel áll a Liverpool mögött. Ahhoz, hogy Tóth Alexék kiüssék a Vörösöket a BL-indulást jelentő pozícióból, az utolsó fordulóban nemcsak egy liverpooli vereségre és saját győzelmükre lenne szükségük, hanem egy nehezen elképzelhető gólkülönbség-javításra is. Így ha nem történik történelmi csoda, a Liverpool ott lesz a Bajnokok Ligájában a 2026/27-es szezonban.

Nyitókép: Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images

undefined
Kattints és streameld az 2025/2026-os UEFA Bajnokok Ligája, Európa Liga és Konferencia Liga szezon mérkőzéseit szeptembertől az RTL+ Premiumon!