Hrutka János
Szakmai pályafutás
Kisebb megszakításokkal 16 évig játszott a Ferencváros különböző korosztályú csapataiban, számos bajnoki cím és kupagyőzelem kísérte útját.
A sport, a Ferencváros szeretetét és tiszteletét szinte már az anyatejjel szívta magába: édesanyja kézilabdázott, édesapja fanatikus zöld-fehér rajongó. Játszott külföldön, a német Bundesligában is, ahol az 1997–98-as szezonban megnyerte csapatával, az újonc (!) 1. FC Kaiserslauternnel a bajnoki címért járó salátástálat.
1999-ben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében is szerepelt német klubjával. Magyar játékos egyetlenegyszer, 2020-ban jutott eddig ennél magasabbra: Gulácsi Péter az elődöntőben játszhatott.
A magyar válogatottban 24 alkalommal lépett pályára, három hatalmas szabadrúgásgólt szerzett.
Pályafutása befejeztével játékosügynökként dolgozott, aztán a magyar válogatott menedzsere lett. A volt labdarúgókat, szakértőket is bevonó közvetítések, műsorok indulásától kezdődően kezdték hívni a különböző tévétársaságok. A kétezres évek második felétől az MTVA sporttematikus adásainak vendége, később az RTL, a Spíler, a Sport TV, majd 2021-től ismét az RTL szakértője.
A televíziózás mellett számos podcast, rádióműsor folyamatos vendége, házigazdája volt az elmúlt években. Újságírással is foglalkozik, rendszeresen publikál a legnagyobb magyar online platformokon.
Az RTL+ Premiumon jelenleg a Bajnokok Ligája-mérkőzések szakértője, a Focihétfő, a Focipéntek és a Gólvonal című műsorok folyamatos szereplője, de a Reggeliben és a Fókuszban is rendszeresen feltűnik.
Magánélet
Pályafutása kiteljesedéséhez hatalmas családi támogatásra volt szükség, ezért a család mindig is központi kérdés volt az életében. Két felnőtt lány büszke apukája, és 2024-ben megszületett első unokája is. Budapesten él.
Érdekességek Hrutka Jánosról
- Hatalmas színház-, tánc- és zenerajongó. Hetente több előadáson és koncerten is találkozhatnak vele a kulturális programokat szeretők, látogatók
- A hegyek, a túrák, a lelkileg is sokat adó utazások nagy kedvelője. Járt már a Himalájában, a Fudzsin, de teljesítette a magyar zarándokútvonalat, a Gyöngyök útját, a Via Margaritarumot is. Az El Camino 2020-ban szerepelt terveiben, de a vírushelyzet miatt le kellett mondani foglalásait
- Talán legerősebb kifejezőeszköze az írás. Sok verset olvas, néha ír is, így számos írásában köszönnek vissza a magyar költészet legnagyobbjainak sorai
- Rendszeresen sportol, fut, kerékpározik és erősít
- A kávék és a gasztronómia nagy szerelmese, Budapest újhullámos kávézóinak rendszeres vendége. Utazásai során sem a fenszi helyeket preferálja, nagy alapossággal keresi és választja ki a legeldugottabb éttermeket, helyi különlegességeket, specialitásokat. Egyetlen utazásából sem hiányozhatnak a legjobb kávézók, éttermek és a balett
- A 2023-ban indult népszerű sorozat, a Gólkirályság szereplője, ahol Gundel Takács Gáborral, saját magukat alakítva, sportriporterként jelennek meg a képernyőn