Szebeni Tamás

8:34
FókuszFeledy Botond: 96 millió dolláros kampányalapot örököl meg Kamala Harris
2024. július 22. 20:37

Feledy Botond: 96 millió dolláros kampányalapot örököl meg Kamala Harris

Joe Biden amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy nem indul a novemberi elnökválasztáson Donald Trump ellen. Eleinte néhány kevésbé ismert párttársa fordult csak ellene, aztán sorra jöttek ismertebb politikusok is és a demokrata párt támogatói. Többek között George Clooney is arra kérte, hogy vonuljon vissza. Joe Biden nem csak a visszalépését jelentette be, hanem azt is, hogy Kamala Harrist, az alelnökét támogatja az indulásban maga helyett. A végső szót a jelölésről a Demokrata Nemzeti konvenció, a párt küldöttgyűlése mondja majd ki, augusztus 19-én. Feledy Botond külpolitikai szakértő elemezte a helyzetet.
16:22
FókuszLassan 10 éve Hollywoodban él az X-Faktor felfedezettje
2024. május 1. 20:01

Lassan 10 éve Hollywoodban él az X-Faktor felfedezettje

Szabó Dávid 2012-ben az X-Faktorban vált országos ismertté. 2015-ben, mikor 30 éves lett, úgy érezte, itt az ideje, hogy valami őrült dolgot csináljon, ezért költözött az Egyesült Államokba, Hollywoodba, ahol lassan tíz éve él. Ma már tökéletesen beszél angolul, ezen a nyelven írja dalait is. A színházi főszerepek es az X-Faktor után most már a könnyűzenei karrierjén dolgozik. A riportból kiderül, hogyan zajlik egy dal felvétele egy Los Angeles-i stúdióban, és a híres South Park rajzfilmsorozat kitalálóját is megismerhetik.
8:16
FókuszTuristaként érkezett, ma már sikeres üzletasszony Las Vegasban – Mercédesz magyarként valósította meg az amerikai álmot
2024. április 16. 20:12

Turistaként érkezett, ma már sikeres üzletasszony Las Vegasban – Mercédesz magyarként valósította meg az amerikai álmot

Csengeri Mercédesz 13 évvel ezelőtt egyszerű turistaként érkezett Las Vegasba, és egyáltalán nem tervezte, hogy Amerikában marad. Mára mégis sikeres üzletasszony lett, Celine Dion szomszédságában lakik, és megnyitotta álmai kávéházát a kaszinók fővárosában. Hogyan lehet megvalósítani magyarként az amerikai álmot? Mercédesz szerint az a titok, hogy mindent szívből csinál.
13:52
FókuszL.L. Junior és Dárdai Blanka New York-i kalandjai egy hatalmas, szívmelengető meglepetéssel
2024. április 11. 20:49

L.L. Junior és Dárdai Blanka New York-i kalandjai egy hatalmas, szívmelengető meglepetéssel

L.L. Junior és barátnője, Dárdai Blanka New Yorkban kalandoztak. Mindkettőjük számára különleges pillanat volt a közös utazás. Blankának azért, mert még soha nem járt az amerikai metropoliszban, Juniornak pedig azért, mert 24 évvel ezelőtt ott élt és dolgozott. A zenész egy tíz éve tartó kérlelésre mondott igent és lépett fel Brooklynban kedvesével. A videóban kiderül, milyenek a bronxi turkálók, megvan-e még Junior korábbi munkahelye, és mit dolgozott ott. No meg az is, hogy mennyi esélye van annak, hogy egy Oroszországból New Yorkba emigrált roma család barátságot kössön Juniorékkal, és Isten áldását küldjék a Fókusz kameráján keresztül a magyaroknak.
20:58
FókuszKét magyar srác, akik izomból érték el az amerikai álmot
2022. szeptember 2. 19:51

Két magyar srác, akik izomból érték el az amerikai álmot

Ahogyan létezik szerelem első látásra, úgy talán létezik szkandertehetség is első kézfogásra. Jani és Peti izomból szeretnék elérni az amerikai álmot, amihez nagyon jó úton haladnak. Barátságuk alapja a szkander és persze, hogy mindketten Las Vegasban élnek. Megmutatják, milyen az életük a kaszinók fővárosában, hogyan edzenek és mit is jelent számukra Amerika és a szkander.
16:21
FókuszOlimpiai és világbajnok magyar kajakosok döntötték meg a korábbi magyar világcsúcsot az Egyesült Államokban
2022. július 2. 20:00

Olimpiai és világbajnok magyar kajakosok döntötték meg a korábbi magyar világcsúcsot az Egyesült Államokban

A magyar férfi kajak válogatott 3 tagja – Tótka Sándor, Nádas Bence és Kuli István – az Egyesült Államokba utazott, hogy megdöntsék a magyar világrekordot, amit még Kammerer Zoltán, Kalifai Zoli és Dávid Zoltán két évvel ezelőtt állítottak fel. Ők 1 óra 24 perc 47 másodperc alatt evezték végig a 18 kilométeres távot a Colorado folyó heves sodrásában.
24:04
FókuszAz utolsó nürnbergi főügyész és a történelem egyik legborzalmasabb mészárlása
2021. július 31. 19:45

Az utolsó nürnbergi főügyész és a történelem egyik legborzalmasabb mészárlása

A nürnbergi perek jelentősége máig meghatározó, hiszen ez volt az elő alkalom, amikor kimondták, hogy a nemzetközi jog a nemzeti jog felett áll és ezek az eljárások alapozták meg későbbi háborús bűnösök elszámoltatását. 75 évvel ezelőtt egy Magyarországon született jogász szembesített náci tömeggyilkosokat tetteikkel. Az akkor 27 éves Ben Ferencz találkozott utoljára azzal a tábornokkal, akit 90 ezer zsidó meggyilkolásáért felelős. Ben Ferencz exkluzív interjút adott az RTL-nek.
25:04
XXI. századKülönleges felvételek és egy exkluzív interjú a holdautó tervezőjével
2021. május 3. 23:25

Különleges felvételek és egy exkluzív interjú a holdautó tervezőjével

Az autógyártásnak több fontos szereplője is magyar származású. Közülük az, akinek autója a "legmagasabbra" jutott, Pavlics Ferenc. Az Amerikában élő mérnök autójából összesen hármat gyártottak, ma már egyiket sem használják. Évtizedek óta egy helyben állnak, a Holdon. Pavlics Ferenc ugyanis azt a holdjárót tervezte, amit utána használtak is az űrhajósok. A különleges autóról személyesen adott exkluzív interjút Szebeni Tamásnak. A NASA lenyűgöző felvételei a különleges autóról a XXI. században.
4:45
FókuszA holdautó magyar tervezője exkluzív interjút adott a XXI. századnak
2021. május 3. 19:40

A holdautó magyar tervezője exkluzív interjút adott a XXI. századnak

Magyarországon ma már több nagy márka is gyárt autót és magyar mérnökök az utóbbi 100 évben világszerte bizonyították tehetségüket. Elég Galamb Józsefre, vagy Finta Lászlóra gondolni. A négykerekű járművek közül – szó szerint – kiemelkedik három. Olyan magasságokba, melyeket más autók talán sosem érnek el. A holdautókról van szó, amelyeket szintén egy magyar mérnök, Pavlics Ferenc tervezett. Az Amerikában élő mérnök exkluzív interjút adott a XXI századnak.
1:44
FókuszSoha nem látott biztonsági óvintézkedések Joe Biden beiktatása napján
2021. január 20. 19:05

Soha nem látott biztonsági óvintézkedések Joe Biden beiktatása napján

Magyar idő szerint este hat órakor kezdődött az új amerikai elnök beiktatási ceremóniája. A 78 éves Joe Biden az Egyesült Államok 46., egyben legidősebb elnöke. A koronavírus-járvány és a törvényhozás épületének két héttel ezelőtti ostroma miatt a beiktatás jelentősen eltért a megszokottól. Soha nem látott biztonsági óvintézkedéseket vetettek be. A hagyományok szerint viszont a beiktatás napján az új elnök elfoglalja új otthonát, a Fehér Házat. Washingtonból jelentkezik tudósítónk Szebeni Tamás.
16:52
FókuszNovák Norbi autószerelőnek tanult, ma ő Giorgio Armani egyik kedvenc modellje!
2020. szeptember 12. 20:00

Novák Norbi autószerelőnek tanult, ma ő Giorgio Armani egyik kedvenc modellje!

Novák Norbertnek, aki zalaegerszegi kisfiú volt és autószerelőnek, majd technika tanárnak tanult, eszébe sem jutott, hogy valaha felkapott férfimodell lehet belőle. 2009-ben viszont Amerikába költözött, egyenesen Miamiba, ahol egy étteremben fedezték fel, miközben felszolgált. Néhány csalódás után teljesen megváltozott az élete. Venezuleai származású feleségével Stephanie-val pedig abban a színiiskolában ismerkedtek meg, ahova Nicole Kidman is járt, és meg sem állnak Hollywood-ig.
12:12
FókuszHogyan él Las Vegasban a világklasszis magyar tornász, Supola Zoltán?
2020. március 28. 19:10

Hogyan él Las Vegasban a világklasszis magyar tornász, Supola Zoltán?

Tizenöt éve forgattunk először Supola Zoltánról Las Vegasban. Hatvannál is több magyar bajnoki cím és három olimpia részvétel után az akkor 35 éves Zoltán a világ leglátványosabb cirkuszának egyik főszereplője és csapatkapitánya volt. Ma már egy másik magyar áll a helyén, mi pedig megmutatjuk, hogy kilenc év cirkusz után hogyan él most a Magyar Torna Szövetség Halhatatlanok Klubjának tagja.
5:29
FókuszNew York, Washington és Kalifornia államokat katasztrófa sújtotta területté nyilvánították
2020. március 23. 19:35

New York, Washington és Kalifornia államokat katasztrófa sújtotta területté nyilvánították

Az Egyesült Államokban már több, mint 250 ezer emberen végeztek vírustesztet, de a betegek száma dinamikusan nő. Közben megjelent a hír, amely szerint új gyorstesztet próbálnak ki Amerikában. Egy magánvállalat fejlesztette ki és segítségével 45 perc alatt kimutatható lesz a vírus jelenléte, függetlenül attól, hogy vannak –e tünetei a paciensnek. Kollégánk, Szebeni Tamás New York-ból jelentkezett.
8:32
FókuszMi lesz a külföldön rekedt magyarokkal?
2020. március 16. 19:10

Mi lesz a külföldön rekedt magyarokkal?

Hétfőtől bezártak az iskolák és az óvodák is, és a mai nappal bezárnak mozik, színházak, üzletek, szórakozóhelyek. Az éttermek és kávézók délután három óráig tarthatnak nyitva. Kivételt az élelmiszerboltok, a drogériák és a gyógyszertárak jelentenek. Ezek egyelőre változatlan nyitvatartással üzemelnek. Ma éjféltől a nyilvános rendezvényeket is betiltják. De, mi a helyzet a külföldön rekedt magyarokkal? Tokár Tamás kollégánk Los Angelesben tartózkodik.
10:27
FókuszA Cirque du Soleil, azaz a világ legmodernebb cirkuszának kulisszái mögött jártunk
2019. november 23. 20:00

A Cirque du Soleil, azaz a világ legmodernebb cirkuszának kulisszái mögött jártunk

Phillip már kiskorában is tornásznak készült, de akkor még álmodni sem mert arról, hogy egyszer majd a világ leghíresebb modern cirkuszának főszereplője lesz. Övéké a legnagyobb és leglátványosabb show műsor egész Las Vegas-ban. A tehetséges magyar artista bevitte a Fókusz stábját a kulisszák mögé és megmutatta, hogyan készül az elképesztő műsoruk.
3:47
FókuszMi az a titok, amire a bepörgött UFO hívők ennyire kíváncsiak?
2019. augusztus 22. 19:35

Mi az a titok, amire a bepörgött UFO hívők ennyire kíváncsiak?

Már csak egy szűk hónap van az 51-es körzet tervezett lerohanásáig. Az UFO hívők közül már 2 millióan jelezték, hogy a nevadai sivatagban ott lesznek az eseményen, további másfél millió embert pedig érdekel. Azt senki nem gondolja, hogy ennyien tényleg el is mennek a nevadai sivatagba, a helyi hatóságok azonban nem zárják ki, hogy körülbelül 50 ezren megjelennek a helyszínen. De mi lesz akkor?