Ragoncsa Rita

2:01
HíradóMaszkok: sok helyen már kötelező
2020. november 13. 18:14

Maszkok: sok helyen már kötelező

Három nappal a bejelentés után mostanra körvonalazódott, hogy hol kell, és hol nem kell maszkot hordani. A megyeszékhelyek többségében nem tették mindenhol kötelezővé a maszkviselést az utcákon. A 19 városból csak 9-ben. Budapesten viszont két kivétellel minden kerületben mindenhol kötelező. A tízezer főnél nagyobb települések polgármesterei maguk dönthették el, hogy a város mely pontjain rendelik-e a maszkviselést.
2:03
HíradóEgyelőre kivárnak a közlekedési cégek a járatok átszervezésével
2020. november 10. 17:11

Egyelőre kivárnak a közlekedési cégek a járatok átszervezésével

Egyelőre kivárnak a közlekedési cégek. Híradónk több vidéki közlekedési társaságot is megkeresett, de mindenhol azt mondták, hogy később döntenek a járatok esetleges átszervezéséről. A közlekedési szakértő szerint a fővárosban érdemes lenne néhány napig változatlanul hagyni a menetrendet, és a tapasztalatok alapján átszervezni a járatokat. A fővárosi operatív törzs várhatóan szerdán dönt a menetrend átalakításáról.
2:33
HíradóAz antigén gyorstesztek nem alkalmasak a koronavírus kiszűrésére
2020. november 8. 18:07

Az antigén gyorstesztek nem alkalmasak a koronavírus kiszűrésére

Az antigén gyorstesztek nem alkalmasak a koronavírus kiszűrésére - ezt üzente a Nemzeti Népegészségügyi Központ Karácsony Gergelynek azután, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál nemrég bejelentették: november végétől az összes tanárt és oktatási dolgozót gyorstesztekkel szűrik majd, amely 15 perc alatt kimutatja a vírust. A Népegészségügyi központ szerint ezeket a teszteket csak a súlyos vagy középsúlyos tüneteket produkáló betegeknél érdemes használni, mert náluk már elég vírus van a légúti váladékban ahhoz, hogy pontos legyen a teszt eredménye. A főváros szerint ez még mindig hatékonyabb annál, mintha egyáltalán nem tesztelnék a tanárokat.
2:36
HíradóKarácsony Gegely bejelentette: a főváros saját költségén tesztel minden budapesti oktatási dolgozót
2020. november 4. 18:17

Karácsony Gegely bejelentette: a főváros saját költségén tesztel minden budapesti oktatási dolgozót

Kevés - ezt mondta a kormányzati szigorításokról a főpolgármester. Karácsony Gegely ezért bejelentette: a főváros átvállal a kormány kötelességéből és saját költségén letesztel minden budapesti oktatási dolgozót, aki erre igényt tart. A főpolgármester szerint a tanárokat magukra hagyta a kormány, miközben közlekedési káoszt okoz az ingyenes parkolással. Az új szabályok szerint a fővárosban és a megye jogú városokban nem kell fizetni a parkolásért és sűríteni kell a tömegközlekedési járatokat. Ez több tízmilliós veszteséget okoz az önkormányzatoknak.
1:47
HíradóIngyenesen tesztelik a drávaszerdahelyieket, ha kérik
2020. november 4. 17:23

Ingyenesen tesztelik a drávaszerdahelyieket, ha kérik

Ingyenesen tesztelik a drávaszerdahelyieket vasárnap, ha kérik. A községben majdnem minden rendezvényt lemondtak a járványhelyzet miatt, az ebből megmaradt összeget pedig a lakosság tesztelésére fordítják. Szlovákiában szombaton tesztelték az ott élőket, több mint 2 millió embert. Gulyás Gergely, miniszter a kormányinfón az ingyenes teszteléssel kapcsolatos kérdésünkre azt mondta: jelenleg a WHO protokollja szerint zajlik a tesztelés Magyarországon, de figyelik a tapasztalatokat.
1:31
HíradóNyolc gyermekes rákos anya családjának gyűjtenek
2020. október 12. 18:33

Nyolc gyermekes rákos anya családjának gyűjtenek

8 gyerekes rákos anya családjának gyűjtenek Pécsbányatelepen. A családot segítő Elixír Egyesület szerint a legnagyobb segítség az lenne, ha még a nagyobb hideg beállta előtt szigetelést kapna a 3 szobás házuk. A 35 éves családanya bízik a gyógyulásában, férje otthagyta a munkahelyét, hogy segíteni tudjon a mosásban, főzésben, takarításban. Ha segíteni szeretnének az édesanyának itt megtehetik: Keszüi Roma és Hátrányos Helyzetűek Egyesülete, 10102440-09975500-01001007, Budapest Bank 
1:15
HíradóHatársértőket üldözött, amikor elsodorta a vonat a rendőrnőt
2020. október 11. 18:05

Határsértőket üldözött, amikor elsodorta a vonat a rendőrnőt

Az intenzív osztályon ápolják azt a rendőrnőt, akit szerdán sodort el a vonat Palkonya és Villánykövesd között. Határsértőket üldözött, amikor a baleset történt. Életveszélyes sérüléseket szenvedett, a Zsaruellátó egyesület úgy tudja, hogy eltört a medence csontja és rengeteg zúzódása van, de már túl van az életveszélyen. Azt nem tudni, hogy miért nem vette észre a vonatot.
1:29
HíradóSúlyosabb büntetést kaphatnak, akiknek a hibájából meghalt a csurgói asszony
2020. szeptember 29. 18:00

Súlyosabb büntetést kaphatnak, akiknek a hibájából meghalt a csurgói asszony

Súlyosabb büntetésre számíthatnak azok a kórházi alkalmazottak, akik hibájából meghalt egy csurgói asszony. A 42 éves családanya májusi műtétjén a gyanú szerint sóoldat helyett fertőtlenítőszerrel mosták ki a hasüregét. Úgy tudjuk, a rendőrség hamarosan átminősíti az esetet halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésre. Ezért 5 év börtön is járhat.
2:20
HíradóA fiát verték meg, mégis őt küldenék börtönbe, nem a bántalmazóját
2020. szeptember 28. 16:04

A fiát verték meg, mégis őt küldenék börtönbe, nem a bántalmazóját

A fiát verték meg, mégis a gyermeket szidalmazzák és őt küldenék börtönbe, nem a bántalmazóját - először a Balázsék című műsorban beszélt arról a pécsi édesanya, hogy miután egy iskolai takarító megverte a fiát, az internetes kommentelők nagy része ellenük fordult. Híradónknak azt mondta, nem tagadja, problémás a gyermeke, de szeretné felhívni a szülők figyelmét arra, az ő gyerekük is megváltozhat kamaszkora alatt. És arra is, milyen jelekre figyeljenek, hogy elkerüljék az összetűzéseket.
1:45
HíradóMeghalt az a csurgói asszony, akinek sóoldat helyett fertőtlenítőszerrel mosták ki a hasüregét
2020. szeptember 28. 15:59

Meghalt az a csurgói asszony, akinek sóoldat helyett fertőtlenítőszerrel mosták ki a hasüregét

Meghalt az a csurgói asszony, akinek sóoldat helyett fertőtlenítőszerrel mosták ki a hasüregét még májusban, a szigetvári kórház nőgyógyászatán. Ezután válságos állapotban szállították a pécsi klinika intenzív osztályára, ahonnan már nem tért haza. A műtét során valószínűleg ott hibázhattak, hogy nem címkézték fel az üveget, így keveredhetett véletlenül a fertőtlenítő, amit általában műtők és eszközök tisztításához használnak, a sóoldatok közé. A nő két gyermeket hagyott hátra.
1:56
HíradóKirúgták azt a takarítót, aki egy 16 éves fiút vert meg a pécsi általános iskola bejáratánál
2020. szeptember 26. 17:58

Kirúgták azt a takarítót, aki egy 16 éves fiút vert meg a pécsi általános iskola bejáratánál

Elbocsátották azt a takarítót, aki csütörtökön megvert egy 16 éves fiút egy pécsi általános iskola bejáratánál. Az esetről készült videófelvétel több közösségi oldalra is felkerült. A férfi a pécs aktuál.hu-nak azt mondta, nem akart verekedni, de a fiú kétszer is megütötte. Egy nappal az eset után a férfi bocsánatot kért.
3:02
HíradóMától szigorodtak a maszkviselés szabályai, a többség betartja az előírásokat
2020. szeptember 21. 17:29

Mától szigorodtak a maszkviselés szabályai, a többség betartja az előírásokat

Mától szigorodtak a maszkviselés szabályai. Most már az ügyfélszolgálatokon is kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése. A tömegközlekedési eszközöket maszk nélkül használó utasokat akár 15 ezer forintra is bírságolhatják. A boltokban az üzlet tulajdonosát büntethetik meg, ha maszk nélküli vevőt találnak az ellenőrök. Az Országos Tisztifőorvos szerint már nem elegendő az arcot sállal vagy kendővel takarni, mindenképpen maszkot kell hordani.