Kecsmár Alexandra Kecsmár Alexandra

Én tudósítottam az RTL nézőit, amikor leégett a Notre-Dame. Munkám során interjút készítettem a Közel-Kelet egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb üzletemberével, Khalaf Ahmad Al Habtoorral, a KLM egykori vezérigazgatójával, valamint Gábor Zsa Zsa özvegyével is. Balogh Levente elsőként engedett be a birtokára, Moldován András pedig a fogathajtás világába vezetett be. Leginkább az emberi sorsok sokfélesége foglalkoztat; a társadalom legbefolyásosabb szereplőitől egészen a legkiszolgáltatottabb helyzetben élőkig.

6:06
FókuszMennyire árulkodik egy műalkotás ára annak valódi értékéről?
2021. november 3. 19:05

Mennyire árulkodik egy műalkotás ára annak valódi értékéről?

Egy osztrák festő szerint pedig csak kétféle kép létezik, az eladott és az el nem adott. A műtárgyak árát sokszor nem csak az alkotó, de a mű múltja is befolyásolja. Egy Párizsban élő család lomtalanítás közben megtalálta a nagypapa által vásárolt kínai vázát, ami nemrég 16 millió euróért, vagyis több mint 5 és fél milliárd forintért kelt el egy aukción. A család nem szerette a színét, így 50 éve egy dobozba csomagolva a padlásra került. Ez egy ritka kivételnek számít, de bármikor kincsekre lelhetünk.
5:36
FókuszEgyre több a külföldi turista Budapesten, de még messze elmarad a járvány előtti szinttől
2021. október 27. 19:00

Egyre több a külföldi turista Budapesten, de még messze elmarad a járvány előtti szinttől

Rég volt már ennyi nyelvtől zajos Budapest belvárosa, most azonban úgy látszik, hogy kezd visszatérni a turizmus. Stábunk leginkább európai turistákkal találkoztunk, de a járványügyi szabályok szerint már az Amerikai Egyesült Államokból, Japánból vagy akár Dél-Koreából is érkezhetnek látogatók. Ráadásul a közúton történő belépéskor, ahogy mondják, mindenki ellenőrzés nélkül átjöhet, nem kérnek tőlük sem védettségi igazolást, sem negatív tesztet. A turisták számának a növekedését a Liszt Ferenc repülőtér adatai is alátámasztják. Míg tavaly szeptemberben a 87 ezret sem érte el az utasok száma, idén ennek a több mint hétszerese, 639 ezer 51 ember repült Magyarországra. A 2019-es számokat azonban még ez sem közelíti meg.
0:32
FókuszA molekulaépítés forradalmasításáért kapták az idei kémiai Nobel-díjat
2021. október 6. 19:16

A molekulaépítés forradalmasításáért kapták az idei kémiai Nobel-díjat

A kémiai Nobel-díjat sem vihette haza a magyar kutatóbiológus és biokémikus, Karikó Katalin, aki az elmúlt hónapokban több hazai-és nemzetközi díjat is bezsebelt, amiért áttörést ért el a koronavírus-vírus vakcinák miatt elterjedt mRNS-technológiában. Az idei kémiai Nobel-díjat a molekulaépítés forradalmasításáért Benjamin List és David MacMillan kapta. Az eddigi tapasztalatok szerint a bizottság ritkán jutalmaz friss kutatásokat, ezzel magyarázzák azt, hogy nem Karikó Katalin kapta a díjat.
4:58
FókuszLeállt a Facebook, leállt a világ? Ki hogyan élte meg a közösségi média mentes 7 órát?
2021. október 5. 19:50

Leállt a Facebook, leállt a világ? Ki hogyan élte meg a közösségi média mentes 7 órát?

Tegnap közel hét órára teljesen leállt a Facebook, az Instagram és a WhatsApp. 2008 óta ez volt a leghosszabb szolgáltatáskiesés a technológiai óriásnál, ami több milliárd embert érintett. A szerverhiba több platformra is kihatott, ami nem csak a felhasználókat érintette rosszul, hanem magát a céget is. Mark Zuckerberg vagyona ugyanis alig néhány óra alatt 7 milliárd dollárral, vagyis több mint 2 billió forinttal csökkent.
5:06
FókuszHa megígérték, miért nem fizetik ki a 100%-os táppénzt a koronavíruson átesett pedagógusoknak?
2021. szeptember 30. 19:00

Ha megígérték, miért nem fizetik ki a 100%-os táppénzt a koronavíruson átesett pedagógusoknak?

Körülbelül egy éve jelentették be, hogy azok a pedagógusok, akik az iskolában kapják el a koronavírus-fertőzést, 100%-os táppénzre jogosultak. A becslések szerint ez több tízezer tanárt érinthet, akik közül eddig alig pár százan kaphatták meg a kiegészítést. Van, aki tavaly decemberben adta le a szükséges dokumentumokat és még azóta sem kapta meg a pénzt. Azoknak, akik igényt tartanak a 100%-os táppénzre, egy több lépcsős engedélyeztetésen kell átesniük. Nem csak a háziorvostól, de az intézmény igazgatójától is igazolást kell kérniük, amivel bizonyítják, hogy az iskolában kapták el a koronavírus-fertőzést.
2:29
FókuszRunway Run: amikor a kifutópálya egy napra futópályává változik
2021. szeptember 22. 19:30

Runway Run: amikor a kifutópálya egy napra futópályává változik

Futóverseny egy nemzetközi reptéren? Az elsőre meghökkentő, vadnak tűnő gondolatból mára hagyomány lett, a Runway Run Európa szerte egyedülálló eseményként mindig jótékony célt is szolgál. A kifutópályán százak futják ki magukból ilyenkor a szuszt, de a kötetlen, felszabadult hangulat mintha sokkal fontosabb lenne itt a győzelemnél. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a nevezési díjból befolyt több millió forintból ezúttal két alapítvány működését segítik. 
5:47
FókuszMikor jön el a pillanat, amikor gyermekünket már egyedül is elengedhetjük az iskolába?
2021. szeptember 22. 19:20

Mikor jön el a pillanat, amikor gyermekünket már egyedül is elengedhetjük az iskolába?

Nehéz eldönteni, hogy mikor jön el az a pillanat a gyermek életében, amikor már egyedül is képes önállóan közlekedni. Sok szülő dolgát könnyítené meg, ha létezne erre egy szabály, de a szakemberek szerint ez sok szempontból összetett. Minden gyermeket a saját fejlődési ütemében kell vizsgálni és az sem mindegy, hogy mekkora távot kell megtennie. Hogy ne dobjuk egyből a mélyvízbe a gyereket, érdemes felmérni, hogy egyáltalán képes-e az önálló közlekedésre.
5:28
FókuszNekünk a Balaton - ezért imádjuk annyira a magyar tengert
2021. szeptember 20. 19:05

Nekünk a Balaton - ezért imádjuk annyira a magyar tengert

Az ezerarcú magyar tengert mindenki másért szereti. Sokaknak a megnyugvást és a kreativitást jelenti, de van, aki a szórakozásért és a jó ételekért látogatja meg. A Balaton szót, ami az elmúlt években több becenevet is kapott, már 1055-ben, a magyar nyelv legrégebbi összefüggő emlékiratában is megemlítették. Idén először, szeptember 17-én szervezték meg a Best of Balatont, vagyis a Balaton ünnepét, ahol a közönség megszavazhatta 2020 legjobb balatoni éttermét és a Balaton dalát is. 
9:03
FókuszKözel három év rémálom után ölelhette újra magához kisfiát
2021. szeptember 3. 18:19

Közel három év rémálom után ölelhette újra magához kisfiát

Fehér Botond néhány hónapja még semmit sem tudott a kisfiáról. Habár a bíróság őt nevezte ki gondviselőnek, Némó és az anyukája, akivel már jó ideje nem éltek együtt, 2019 végén egyik pillanatról a másikra egyszer csak eltűnt. Minden követ megmozgatott, hogy visszakapja kisfiát, de az ügy nem haladt semerre. Kétségbeesésében 2021. májusában minket is felkeresett, akkor ezt üzente Némónak.
0:36
FókuszSchobert Norbit kórházba kellett szállítani
2021. augusztus 26. 19:04

Schobert Norbit kórházba kellett szállítani

Néhány órája Rubint Réka a közösségi oldalán jelentette be, hogy ma reggel férje, Schobert Norbi az otthonukban rosszul lett. Mentők vitték kórházba. Az állapotát azóta sikerült stabilizálni. Az egykori fitneszguru, üzletember és felesége többször is mesélt a nyilvánosságnak arról, hogy Norbi szívproblémákkal küzdött, emiatt kétszer is megoperálták. A második alkalommal az orvosok mindössze 10 százalék esélyt adtak a túlélésre, ami azóta is nyomasztó hatással van a családra.
5:45
FókuszÁlomnyaralásból rémálom, amire sosem lehet eléggé felkészülni
2021. augusztus 23. 19:00

Álomnyaralásból rémálom, amire sosem lehet eléggé felkészülni

Homokos tengerpart, csodálatos naplemente a teraszról, pazar időjárás és ínycsiklandozó ételek. A tökéletes nyaralásról mindenki szívesen mesél, de ha valami mégis balul sül el, arról már kevés szó esik. A Járai házaspár sajnos hitt a mindent ígérő képeknek, amelyek köszönőviszonyban sem voltak a valósággal. De Kabát Petiék és a nagy utazó Lakatos Márk is látott már szomorú csodákat. Ezekről mesélnek.
9:20
FókuszMihalik Enikő tabuk nélkül mesélt az anyaság élményéről
2021. augusztus 4. 19:00

Mihalik Enikő tabuk nélkül mesélt az anyaság élményéről

A világhírű magyar modellek szinte egy időben lettek híresek és most az anyaságot is egyszerre élvezhetik. Habár Ebergényi Réka idén már második kislányának adott életet, Mihalik Enikő most tapasztalja meg először az anyaságot. Azt az érzés, amit soha semmi nem fog tudni felülmúlni. Enikő bő két héttel a szülés után minden fájdalmáról, az anyaság élményéről tabuk nélkül mesélt a Fókuszban.
6:44
FókuszHogyan lehet tényleg félretenni a munkát a nyaraláson?
2021. július 6. 19:01

Hogyan lehet tényleg félretenni a munkát a nyaraláson?

Sokan a nyaralás után fáradtabban térnek vissza a munkahelyükre, mint ahogy elhagyták azt. Már az utazás előtt azon stresszelnek, hogy mekkora bőröndöt lehet felvinni a repülőre, hogyan jutnak el a szállásra és hogy vigyenek-e pulóvert vagy épp hosszú gatyát. A rohanó hétköznapokból azonban muszáj egy kis időre kilépni és megfeledkezni a munkáról, amit később a testünk és a lelkünk is meghálál.
7:45
FókuszHárom különböző életút, ugyanazok a nehézségek
2021. június 29. 19:45

Három különböző életút, ugyanazok a nehézségek

Három különböző ember, három különböző eltérő életúttal és múlttal, de egy valamiben mégis megértik egymást. Mindhárman úgy érzik, kirekesztve vannak a társadalomból, csak azért, mert biológiai nemükkel nem tudtak azonosulni vagy mert a saját nemükhöz vonzódnak. Pedig ahogy mondják ugyan olyan emberek, mint bárki más. Ők is szerettek gyerekként bújócskázni, megtanultak írni és olvasni, és néha pont olyan csínytevéseket csináltak, mint a kamaszok többsége. Nyitottak a világra, csak a világ nem nyitott feléjük. A társadalom többsége ugyanis még mindig másképp látja őket.
5:01
FókuszRohamosan terjed az indiai mutáns, ősszel itthon is jöhet a negyedik hullám?
2021. június 21. 19:15

Rohamosan terjed az indiai mutáns, ősszel itthon is jöhet a negyedik hullám?

Nagy-Britannia egyre jobban ellenzi, hogy nézőket engedjenek be a labdarugó Európa-Bajnokság döntőjére, amit a londoni Wembley stadionban terveznek megtartani. Magyarországon pedig mintha már nem is létezne a vírus, szombaton a Puskás Arénában több mint 55 ezren követték a magyar-francia meccset.  Eközben Lisszabont vesztegzár alá helyezték. A koronavírussal fertőzöttek több mint 60 százalékánál az Indiában felfedezett delta vírusvariánst mutatták ki.
5:12
FókuszEsküvők járvány után: megmutatjuk a legújabb divattrendeket!
2021. június 16. 19:20

Esküvők járvány után: megmutatjuk a legújabb divattrendeket!

Hófehér menyasszonyi ruhát már csak nagyon kevesen viselnek, a fehér minden más árnyalata dívik mostanában. Az abroncsos teljesen kiment a divatból és menyecske ruhát sem szokás már éjfél után hordani. Ha mégis akkor biztosan nem pirosat. Úgy tűnik az egy évnél is hosszabb járványszünet teljesen megváltoztatta az esküvőket. Vőfély helyett ceremóniamester vezényel, hulladékmentes a dekoráció és a házasságok most leginkább szűk családi körben köttetnek. Címlapkép és fotók: Lengyel Balázs.  
0:46
FókuszMost belőled is lehet fogatókönyvíró
2021. június 11. 19:00

Most belőled is lehet fogatókönyvíró

Most belőled is lehet fogatókönyvíró – feltéve, ha jelentkezel a Paprika Studios és az RTL Magyarország pályázatára. A versenyt már harmadik alkalommal rendezik meg, a tét pedig óriási: a nemzetközi mezőny nyertese 10 ezer euróval lesz gazdagabb, ráadásul pályaművéből teljes értékű pilot készül, ami az RTL Mostra is felkerül.  Jelentkezni a www.hypewriter.tv weboldalon lehet június elsejétől egészen július 15-ig.
2:20
FókuszKardashianék megreformálták a televíziózás világát
2021. június 11. 18:00

Kardashianék megreformálták a televíziózás világát

A család, aki a világtörténelem során újra feltalálta a hírnevet. Kardashianék életét 2007 óta követhették a rajongók, ez idő alatt pedig dollármilliárdosokká váltak, csak azzal, hogy önmagukat adták. A reality sorozat utolsó részét tegnap nézhették meg a nézők és akármennyire is hihetetlen, ezek a nők a televíziózás világát teljesen megreformálták. A jelenséget szociológusok és pszichológusok is vizsgálják.
3:02
FókuszHamarosan indul az ország legédesebb gasztrorealityje, ismerd meg a Mestercukrász zsűritagjait!
2021. június 9. 19:20

Hamarosan indul az ország legédesebb gasztrorealityje, ismerd meg a Mestercukrász zsűritagjait!

A Konyhafőnök után nemsokára a Mestercukrászt keressük az RTL-en. Azt a valakit, aki imád sütni tortát, rétest, felfújtat, vagy pitét, és aki úgy érzi, hogy az édességek, sütemények, desszertek az ő keze alatt tényleg életre kelnek. Liptai Claudia cukrász műsorvezető és Juhos József mestercukrász mellett a világjáró Enzsöl Balázst is meg kell majd győznie. A cukrász jelenleg Barcelonában él, de korábban dolgozott Szingapúrban is.
5:15
FókuszHogyan viseljük, hogy egyik napról a másikra visszakaptuk a megszokott életmódunkat?
2021. június 7. 19:00

Hogyan viseljük, hogy egyik napról a másikra visszakaptuk a megszokott életmódunkat?

A megszokott életmódunkat egyik pillanatról a másikra visszakaptuk. Legalábbis annak nagy részét. Amit eddig, az izoláltság miatt nem tehettünk meg, arra most lehetőségünk van.  Sokan azonban mozdulatlanságba merevedtek. Többen azt tapasztalják, hogy sokkal fáradtabbak, mint a koronavírus-járvány előtt, nehezebben kelnek fel reggel és nincs kedvük semmihez.