Borsody István Borsody István

2:24
HíradóBudai Vár: Lemondtak az építészek
2016. március 19. 18:25

Budai Vár: Lemondtak az építészek

Még el se kezdődött az építkezés, már lemondott a várba tervezett kormányzati negyed miatt létrehozott Hauszmann bizottság három tagja. Nyílt levelükben azt írták, elfogadhatatlannak tartják, hogy több százmilliárd forintot költsenek kortárs megoldások helyett a Horthy-korszak jelentés nélküli kulisszáira. A Miniszterelnökség sajnálattal vette tudomásul Hauszmann Bizottság 3 tagjának lemondását.
HíradóTarlós: „Én nagyfiú vagyok, asszonyom!”
2015. szeptember 30. 18:54

Tarlós: „Én nagyfiú vagyok, asszonyom!”

Dőlnek Simicska Lajos hirdetőoszlopai, így döntött a Fővárosi Önkormányzat. Az összesen 761 oszlop felállításáról még 2006-ban döntött az akkori közgyűlés. Most derült ki, hogy a szerződés előnytelen. A városvezetés szerint nincs boszorkányüldözés, Simicska Lajos az Indexnek viszont azt mondta, nemrég egy Fidesz-közeli vállalkozó meg akarta venni cége 51 százalékát, de nem ment bele az üzletbe.
HíradóVagyonosodási vizsgálat Szijjártó és Habony ellen?
2015. május 7. 19:03

Vagyonosodási vizsgálat Szijjártó és Habony ellen?

Vizsgálódik az adóhatóság Szijjártó Péterrel és Habony Árpáddal szemben. A külügyminiszter ellen a DK, a miniszterelnök tanácsadója ellen pedig az Együtt kezdeményezett vagyonosodási eljárást. Szijjártó Péter nem tud vizsgálatról. A Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig nem kommentálta a NAV intézkedését. Az adóhatóság adótitokra hivatkozva nem árul el részleteket, így nem lehet tudni, hogy pontosan milyen eljárást indítottak.
XXI. századKollégisták a Fidesz előtt
2015. március 19. 18:54

Kollégisták a Fidesz előtt

Voltak és vannak olyan szakkollégiumok, ahová nemcsak a jó társaság, vagy a bulik miatt volt érdemes bekerülni. Működtek szellemi műhelyek, ahol szabadon lehetett vitatkozni politikai és társadalmi problémákról. Őszintén lehetett beszélni arról is, amit átlagember szóba sem hozott. De ezek a kollégisták elütöttek az átlagtól. A következő film az archív felvételek miatt is érdekes. Egyrészt a Fekete Doboz 1988-ban forgatott snittjei, másrészt a főszereplők 2009-ben adott interjúi miatt.