2025. október 27. 14:33
Nemrég visszavonult Scott Carson. Az egyike azoknak a futballistáknak, akikről mindenkinek egyetlen meccs jut eszébe… Amit az illető szívesen törölne a jegyzőkönyvből… Lássuk a sorstársakat!
Scott Carson napokban bejelentett visszavonulása remek apropót szolgáltat arra, hogy felidézzük azokat a futballistákat, akiknek a karrierjére egyetlen, balszerencsés kimenetelű mérkőzés nyomta rá a bélyegét.
Ezek a meccsek nem csupán egy-egy vereséget jelentettek, hanem egy egész életet befolyásoló traumává váltak. Olyanokká, amiket az illetékesek alighanem kitörölnének az emlékezetükből. Carson is közéjük tartozik: az angol válogatott kapus esetében a 2008-as Eb-selejtező sorsdöntő meccse volt ez a sorsfordító pillanat.
Scott Carson
Scott Carson 2007. november 21-én, az Anglia–Horvátország Eb-selejtezőn került a figyelem középpontjába, ahol csúnya hibája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Anglia lemaradt a 2008-as Európa-bajnokságról.
A 22 éves kapusnak ez volt az első tétmérkőzése a válogatottban, és a meccs reggelén tudta meg, hogy ő kezd. A 8. percben Kranjcar távoli, lepattanó lövését engedte be a kapuba, ami óriási potya gól volt. Bár később javult a teljesítménye, és az angolok ledolgozták kétgólos hátrányukat, végül 3-2-re kikaptak.
Carson később így emlékezett vissza erre a traumára:
Nehéz időszak volt, az emberek nem hagyták, hogy túllépjek rajta. Bárhol védtem utána, az ellenfél szurkolótábora cukkolni kezdett.
Ugyanakkor hozzátette, hogy sokkal erősebbnek érezte magát utána, mert „annál rosszabb dolog nemigen történhet velem”.
Moacir Barbosa
A brazil kapus, Moacir Barbosa neve a „Maracanazo” szinonimájává vált. A brazil válogatott az 1950-es hazai rendezésű világbajnokság utolsó, döntőnek minősülő mérkőzésén (ez volt az egyetlen kiírás, amikor körmérkőzések után hirdettek világbajnokot) úgy lépett pályára Uruguay ellen, világrekordot jelentő 200 ezer néző előtt, hogy már döntetlennel is megnyeri a tornát.
A brazilok vezettek is, de végül 2-1-re kikaptak. A győztes gólt Alcides Ghiggia szerezte a 79. percben, egy rövid sarokba vágott lövésből. Többen (például maga Ghiggia) is megerősítették később, hogy ez nem volt kapushiba, akkora erővel süvített a labda. Ennek ellenére a gólt élete végéig felrótták Barbosának, akit amúgy az 1950-es vb legjobb kapusának választották. A futballtörténelembe Maracanazo néven bevonult vereség a brazil történelem egyik katasztrófája lett.
Barbosát egész élete során kísértette a meccs: többször előfordult, hogy betért egy üzletbe, ahol az emberek felismertés, és arrébb mentek. Húsz évvel később egy nő rámutatott, és így szólt a kisfiához: „Látod, ott van az az ember, aki miatt egész Brazília sírt!”.
Halála előtt 2000-ben ezt nyilatkozta:
Brazíliában a kiszabható legnagyobb büntetés harminc év börtön. Én viszont ötven éve bűnhődöm valamiért, amiről igazából nem is tehetek.
Rob Rensenbrink
Rob Rensenbrink a holland futball egyik kimagasló alakja volt, akit sokan Johan Cruyff „ikertestvéreként” emlegettek. Két világbajnokságon, 1974-ben és 1978-ban is az álomcsapat tagja volt. Az ő „egymeccses futballrémálma” az 1978-as vb-döntőhöz kötődik, amikor a házigazda Argentína ellen játszottak.
A mérkőzés a 91. percben 1-1-re állt. Akkor egy hosszú előreívelés után Rensenbrink az ötös bal sarkánál elpöckölte a labdát a kimozduló kapus mellett, ami a hazaiak nagy szerencséjére a kapufán csattant. Nagyon, nagyon kevésen múlt.
Ha a lövés bemegy, Hollandia világbajnok, Rensenbrink a torna gólkirálya, alighanem MVP-je, a vb-döntők egyik legdrámaibb góljának szerzője.
Az argentin játékosok, Kempes és Luque is a drámai csöndre emlékeztek a kapufa után. A hosszabbításban aztán Mário Kempes két góljával végül Argentína nyert 3-1-re. Rensenbrinket haláláig nyomasztotta ez a kapufa, merthogy ezzel azonosították. Szerinte nem volt ez akkora helyzet, és csoda, hogy egyáltalán eltalálta a kaput.
Néha az jár a fejemben, jobb lett volna, ha teljesen elrontom, a kapu közelébe sem megy a lövés. Mert akkor az emberek nem kérdeznének rá…
Miroszlav Djukics
A jugoszláv belső védő, Miroszlav Djukics neve szorosan összefonódott a Deportivo La Coruna elvesztett bajnoki címével. Az 1993–94-es spanyol bajnoki idény utolsó napján a Deportivo kezében volt a sorsa: egy győzelemmel biztosan bajnok lett volna, megelőzve a Johan Cruyff vezette „Dream Team” Barcelonát. A Deportivo ellenfele a Valencia volt, amely a 0-0 tartására rendezkedett be.
A Barcelona közben 5-2-re győzött a Sevilla ellen, így a Depornak mindenképp gólt kellett szereznie. A 89. percben büntetőt ítéltek a Depor javára. Az első számú rúgó, Donato már nem volt a pályán, Bebeto pedig előzőleg lemondta a tizenegyes elvégzését. Így Djukicsnak kellett odaállnia, aki nem volt kimondott specialista.
A gyengén elrúgott labdát a Valencia kapusa, González hárította, ami egyben a bajnoki cím elvesztését is jelentette. Djukics vigasztalhatatlanul zokogott a lefújás után.
A La Coruna-i csapatot aztán bőven kárpótolta az élet: egy évvel később Copa del Reyt nyert, majd 2000-ben, épp a Barca kárára, bajnoki címet is. Djukics reakciója:
Van Isten. Megérdemelték. Mostantól béke van a lelkemben!
Egyébként az egykori védőnek sincs oka a panaszra. A Valenciával kétszer jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, és bár csak kiegészítő emberként, de tagja volt a Valencia első „újkori” bajnokcsapatának 2002-ben.
Ettől függetlenül vele kapcsolatban mindenkinek egy meccs, egy megmozdulás jut az eszébe: az a büntető, amit ha belőtt volna, akkor azzal szakad meg a barcelonai Dream Team nagy szériája.
Aldo Duscher
Aldo Duscher argentin középpályás esetében a „futballrémálom” egyetlen kemény belépő volt, aminek következtében eltörte David Beckham lábát. A baleset egy Manchester United–Deportivo La Coruna Bajnokok Ligája mérkőzésen történt. Beckham önéletrajzi könyvében írja le az esetet, amely miatt majdnem lemaradt a 2002-es világbajnokságról.
„Nagyon vártam a második találkozót, a Deportivóval mindig izgalmas meccset játszunk. (…) Éppen kezdtük elkapni a fonalat az első félidő közepén, amikor vállaltam egy kockázatos összecsapást az ő térfelükön, nem messze a kezdőkörtől. Azt hiszem, Aldo Duscher elhatározta, hogy követi egy másik argentin középpályás példáját, s beírja a nevét az életembe. Úgy számoltam, hatvan százalék, hogy enyém lesz a labda, negyven, hogy az övé. De ilyenkor, ha a győzelemre törsz, nem érzékeled a veszélyt. Előtte értem el a labdát, el is tudtam rúgni, mire odaért. Páros lábbal rácsúszott a bal lábamra.”
Duscherre ráégett a történet. (Igaz, talán nem annyira, mint Nigel De Jongra a Xabi Alonso elleni 2010-es durvaság, hiszen ha az a kérés egy futballbaráttól, hogy mondjon egy durva belépőt, ami elsőként eszébe jut, feltehetően a hollandét nevezi meg.)
Pszichikailag nagyon megviselte a dolog: hetekig alig tudott aludni, elnézést is kért telefonon Beckahmtől, és azt nyilatkozta, nem tudja, meddig bírja a nyomást. Angol újságírók követték, még azzal is megvádolták, hogy az argentin kapitány, Marcelo Bielsa kérte meg, hogy tegye harcképtelenné az angolok sztárját…
Ő maga azt mondta, soha nem állt szándékában sérülést okozni, de belső középpályásként néha keményebben kellett közbelépnie. A történet érdekessége, hogy 2005-ben a Manchester United le akarta igazolni Duschert Roy Keane helyére, de ő nemet mondott.
Végül a sérülés ellenére Beckham a vb-n győztes gólt szerzett éppen Argentína ellen.
Nyitókép: Getty Images