Sport

Öt sztárjátékos, akinek a nyári foci-Eb lehet az utolsó nagy tornája

Ferkai MarcellFerkai Marcell

2024. június 5. 19:38

A sport csupa meglepetés, így csak tippelhetünk, hogy kik azok, akiket valóban a jövő héten rajtoló foci-Eb-n látunk utoljára nagy világversenyen. Jöjjön közülük öt igazi sztárjátékos!

Kevin De Bruyne (Belgium – 33)

Kora alapján játszhatna még a 2026-os világbajnokságon is, de nagy összegben ne fogadjunk erre. Egyrészt, épp a minap beszélt arról, hogy nem lenne ellenére egy szaúdi kaland. Persze Cristiano Ronaldo is tud játszani az Eb-n, miközben a szaúdi bajnokságban futballozik, csak hát De Bruyne egyre sérülékenyebb. Ritka balszerencse, hogy sérülés miatt le kellett őt cserélni a 2021-es (Manchester City–Chelsea) és a 2023-as (Manchester City–Inter) Bajnokok Ligája-döntőben is.

Egyébként szép karrier az övé: a világ legjobbjai közé emelkedett azok után, hogy a Chelsea-ben alig játszott, majd az éppen BL-döntős, Jürgen Klopp irányította Dortmund helyett be kellett érnie a Werder Bremennel és a Wolfsburggal. A belga válogatott volt első is a világranglistán, de az egyik legnagyobb csalódást épp egy Európa-bajnokságon könyvelhette el: 2016-ban Magyarország kiejtése után Wales általános döbbenetre 3-1-es győzelemmel hazaküldte De Bruynééket.

Cristiano Ronaldo (Portugália – 39)

Reálisan nézve a Marokkó elleni fájó vb-kieséssel le kellett volna, hogy záruljon válogatott pályafutásának érdemi része. Ám Cristiano Ronaldo szeret újabb és újabb rekordokat hajszolni. Ahogy ő fogalmaz: nem ő kergeti a rekordokat, hanem a rekordok követik őt!

A BBC például hosszú cikkben veszi végig, hogy mennyi rekordot tart csak Eb-témakörben:

  • az Eb-történelem örök-gólkirálya,
  • az egyetlen férfifutballista, aki 5 Eb-n is képviselte hazáját, ez nőhet most 6-ra,
  • ő lépett pályára a legtöbb Eb-meccsen,
  • neki volt a legtöbb gólszerzési kísérlete Európa-bajnoki mérkőzéseken.

Ronaldo a portugál válogatottal 2016-ban Európa-bajnoki címet nyert, most pedig 10/10-es győzelmi mutatóval jutott ki a németországi tornára.

Olivier Giroud (Franciaország – 37)

Most már nemcsak azt tudjuk, hogy a Milantól az MLS-be (Los Angeles FC) igazol, hanem azt is, hogy az Eb után visszavonul a válogatottságtól. Giroud-nak az Eb-múltja sem utolsó, hiszen tagja volt a 2016-os ezüstérmes francia válogatottnak, de azért inkább a gallok vb-szerepléseivel azonosítják őt. 2018-ban Horvátország legyőzésével Giroud is világbajnok lett.

És akárcsak a ’98-as francia vb-elsőségnél, itt is volt egy G-betűs francia csatár, aki kezdőjátékos létére gól nélkül zárt. 1998-ban Guivarc’h, 2018-ban Giroud. Utóbbi konkrétan kaput sem talált az egész vb alatt, nemhogy gólt nem szerzett.

„Sokszor egy picit mást kellett játszanom, mint amit a csatároktól megszoktak – mondta erről a francia. – Áldozatokat hoztam azért, hogy a csapat megőrizze az előnyét. Ezek után az embernek a támadóharmadban már kevesebb energiája jut a befejezésekre. Nem mondhatni, hogy elszórtam helyzeteket, leszámítva a Belgium elleni második félidőt.

Teljesen jól tudok aludni így is, hogy nulla góllal zártam. Az utcán is azzal állítanak meg: lehet, hogy nem lőttél gólt, mégis fontos játékos voltál. Én máshogy voltam döntő faktor.”

Toni Kroos (Németország – 34)

Nála nincs kérdés. Tudjuk, hogy az Eb után visszavonul az élfutballtól. Utolsó klubmeccse a lehető legjobban sikerült: gólpasszal járult hozzá a Real Madrid 15., saját maga 6. BL-győzelméhez. Ezzel csak aláhúzta Lothar Matthäus nemrég tett kijelentését: a német focilegenda a Bayern München legnagyobb baklövésének nevezte, hogy Kroost 2014-ben elengedte a Realhoz.

A középpályás számára óriási lehetőség, hogy hazai környezetben játszhatja pályafutása utolsó meccseit. Nem lenne meglepő, ha még egy-két emlékezetes teljesítmény „beesne” a karrierje legvégére, de azért így sem kell panaszkodnia.

Tagja volt a 2014-es világbajnok csapatnak, a házigazda Brazília elleni legendás 7-1-es elődöntőből 2 góllal és 1 góllal vette ki a részét.

Illetve szinte minden focibarát maga elé tudja képzelni a 2018-as, Svédország elleni 95. perces győztes gólját.

Luka Modric (Horvátország – 38)

Karim Benzema mellett az egyetlen, aki 2008 óta Aranylabdát tudott nyerni Lionel Messin és Cristiano Ronaldón kívül. Egy évet még biztosan ráhúz a Real Madridnál, az viszont meglepetést jelentene, ha 40 évesen ott lenne a következő világbajnokságon.

A 2008-as Európa-bajnokságon robbant be igazán a köztudatba, amikor mezszámát, külsejét és játékát tekintve is a holland legendát, Johan Cruyffot idézte. Ha Németországban nem jön ki neki(k) a lépés, akkor is vb-ezüst- és bronzérmesként, illetve Nemzetek Ligája-másodikként vonulhat vissza.

A nyitóképen Cristiano Ronaldo (Jurij Kodrun/Getty Images)

#Sport#foci#futball#labdarúgás#cristiano ronaldo#de bruyne#modric#kroos#giroud