Talán soha nem lesz még egy olyan zseniális teniszező, mint a visszavonuló Roger Federer

Hat évvel ezelőtt szinte mindenki teljesen biztos volt benne, hogy Roger Federer karrierje véget ért. A tenisztörténelem rekordjait egymás után döntögető, és 2003-tól kezdve éveken át legyőzhetetlennek tartott zseni 2016 nyarán bejelentette, hogy térdsérülése miatt fél évre visszavonul a versenyzéstől, és még a Riói olimpiát is kihagyja.

Az akkor már „öregnek” számító, 35 éves sportoló visszatérésében legnagyobb rajongói sem bíztak. Eljárt felette az idő. Kiöregedett. A teste már nem bírja. Nem képes felvenni a versenyt a fiatalokkal. Itt a vége.

Mindenki tévedett. 2017-ben egy őrületes, drámai mérkőzésen megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, a döntőben legnagyobb riválisát, az akkor már szintén kiöregedőfélben lévő teniszezők közé sorolt spanyol Rafael Nadallal szemben, egy kiélezett, ötjátszmás mérkőzésen. Egy hozzá méltó, lehetetlenül a vonalra ütött labdával.

Hogy mit jelentett számára a győzelem, mindennél jobban mutatja, hogyan reagált, amikor a sólyomszemes visszajátszásból bebizonyosodott, a látszólag kifelé haladó labda az utolsó pillanatban „rákanyarodott” a vonalra.

A mindig megújulni képes Federer ezzel a győzelemmel visszatért. Pár hónappal később rekordnak számító nyolcadik alkalommal is megnyerte a wimbeldoni tenisztornát (úgy, hogy egy játszmát sem veszített), majd egymás után sorra diadalmaskodott a különböző versenyeken, és 2018-ban újra több héten át vezette a világranglistát. A teniszvilágnak így pár évig még újra megadatott a lehetőség, hogy élvezze a lenyűgöző csodát, amit Federer nyújtott a teniszpályán.

Éteri játék

Federer mindössze 19 évesen tört be igazán a tenisz világába, amikor Wimbledonban legyőzte a nyolcadik wimbledoni tornagyőzelmére készülő példaképét, Pete Samprast. A '90-es éveket domináló amerikai teniszsztár elleni mérkőzésére már úgy tekintenek vissza, mint a nagy generációváltás pillanatára, amivel elkezdődött a tenisztörténelem egyik legnagyobb korszaka.

Bár már akkor nyilvánvaló volt, hogy a fiatal svájci játékos hihetetlen tehetség, szárnyalására még várni kellett. Sampras legyőzése után már a következő meccsén kiesett Wimbledonban, ezután évekig kudarcok sorozatán esett át, főleg a legfontosabbnak tartott Grand Slam versenyeken.

A gát 2003-ban szakad át, amikor végre elérte azt, amire akkor már mindenki számított tőle: megnyerte a wimbledoni tenisztornát. Az azt megelőző években fizikumát kemény erőnléti edzésekkel megerősítő, és ebből még nagyobb önbizalmat szerző Federer tehetsége végre teljesen kibontakozhatott, és a világ leesett állal kezdte nézni a senkihez sem hasonlítható, éteri játékát.

Mert amit a pályán művelt, az nemcsak nagyszerű tenisz volt, hanem már szinte művészet. Úgy magasodott ki a mezőnyből, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. Látszólag az erőlködés legkisebb jele nélkül, légies könnyedséggel szállt végig a pályán, olyan magától értetődő módon ütve lehetetlenebbnél lehetetlenebb ütéseket, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, és bárki meg tudná csinálni.

Egy Federer mérkőzés olyan volt, mintha csak egy ballettelőadást nézett volna ember: kifinomult mozdulatai olyan gyönyörűek voltak, mintha csak táncolna. Míg más kimagaslóan nagy játékosoknál – különösen legnagyobb riválisánál, Rafael Nadalnál – látni a küzdelmet és az erőlködést, Federer látszólag teljesen lazán ütötte meg a labdát, ami aztán elképesztő sebességgel és hihetetlen pontossággal szállt végig a pályán.

A tenisz a szó legszorosabb értelmében játék volt számára. Ezt jól mutatja híres egykezes fonákja, amit csak nagyon kevesen használnak. A legtöbben – köztük Nadal és Novak Djokovic – a biztosabb, könnyebben irányítható kétkezes fonákütést alkalmazzák, egész egyszerűen azért, mert hatékonyabb. Az egykézzel ütött fonák azonban – ahogy azt Sampras mondta a New York Times szakújságírójának – nagyobb élvezetet okoz.

Mintha nem is a győzelem lett volna számára a legfontosabb, hanem az, hogy örömét lelje a mérkőzésekben. Az egyik rá legjobban jellemző arckifejezése az a már-már huncut nevetésbe átcsapó mosoly, ami egy-egy csodaszép győztes ütése után jelent meg az arcán, és amivel mintha csak azt üzente volna szinte bocsánat kérően ellenfelének, hogy „láttad ezt, szép volt, igaz?”.

Ez persze nem teljesen igaz. Federer mindig is nyerni akart. A győzeleméhség nélkül soha senki nem lesz nagy bajnok, és ő már fiatalkorában sem szerette a vereséget. Kamaszként rendszeresen elsírta magát, ha kikapott valakitől, és ezt 2009-ben is megmutatta, amikor az ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőjében Nadal legyőzte. És bár úgy vált ismertté, mint a tenisz legkedvesebb úriembere, a pályán nem ismert irgalmat: rendszeresen előfordult, hogy nemcsak győzött, hanem szinte már megalázó módon kegyetlenül megsemmisítette ellenfeleit.

Akik sokszor még csak nem is bánták, hogy veszítettek. Már annak is örültek, hogy pályára léphettek ellene, hiszen a lehető legjobb helyről nézhették végig zseniális, mindig meglepetést okozó játékát.

Ellenfelei soha nem tudhatták, hogy mire készüljenek, amikor szembe kerültek vele. Senki máshoz nem fogható, folyamatosan megújuló, változatos játéka volt, kompromisszummentes perfekcionalizmussal, és kemény munkával tökéletesre csiszolt páratlan technikai tudással és olyan ösztönös, vele született játékérzékkel ötvözve, hogy az már szinte valószerűtlen. 

A legváratlanabb pillanatokban volt képes olyan megoldást választani, amivel nemcsak, hogy senki más nem próbálkozott volna meg, hanem még csak eszébe sem jutott volna senki másnak, hogy az egyáltalán lehetséges.

Még a világ legjobb teniszezői között is páratlannak számító labda- és ütőérzékét számtalanszor bizonyította olyan kiszorított helyzetekben, ami mindenki más számára megoldhatatlan feladatot jelentett volna. Játékosok tömkelege állt vele szemben döbbent ámulattal, és olyakor megtörve nézve, hogy nem csak hogy odaért elérhetetlennek látszó labdákhoz, de azokat még sikerült is egy apró, taníthatatlan csuklómozdulattal visszaküldenie abba az egyetlen tíz centiméteres sávba, ahonnan már tényleg lehetetlen visszaütni neki.

Nem csoda, hogy leginkább neki – és persze a Nadallal és Djokoviccsal vívott ádáz csatáinak – köszönhetően a tenisz újra népszerű lett. Nem csoda, hogy közönségkedvenc lett. Nem csoda, hiszen földöntúli élmény volt nézni játékát, mintha csak egy nagy művészt néznénk alkotás közben, aki egyik ámulatból a másikba ejti a nézőket. Meccsei alatt teljesen megszokottá vált, hogy a sokat látott tévés kommentátorok önkéntelenül is döbbenten felkiáltottak, hogy „ezt nem hiszem el”, „azt a mindenit, mi volt ez”, „ilyen nincs”, és „ugye csak viccelsz”.

Federer azonban nem csak teniszjátékával nyűgözte le az embereket szerte a világon. Példamutató házasságban él feleségével, Mirkával, akivel két ikerpárt nevelnek, a nevéhez szinte semmilyen botrányt nem lehet kapcsolni, a pályán mutatott nyugodságával viselte a versenyek utáni sajtótájékoztatókat, a sportolással, és szponzorszerződésekkel szerzett hatalmas vagyonát pedig jótékony célokra használta fel. 

Minden idők legjobbja?

Bár Federer maga teljes ökörségnek tartja a vitát, hogy ki lehet minden idők legjobb teniszjátékosa, hiszen különböző korok játékosait lehetetlenség összehasonlítani, a kérdés megkerülhetetlenné vált vele kapcsolatban. A sajtóban, a közösségi oldalakon és rajongók között ádáz küzdelem szokott zajlani arról, hogy Nadal, Djokovic, Serena Williams, vagy Federer érdemli-e ki a GOAT, azaz Minden Idők Legnagyobbja (Greatest Of All Times) címét, főleg a számokra alapozva.

Federer esetében napestig lehet sorolni a rekordokat, amiket elért, köztük azokat, amiket valószínűleg soha senki nem lesz képes megdönteni:

• Megnyerte élete első hét Grand Slam-döntőjét.
• 24 ATP-verseny döntőt nyert meg egymás után.
• Világelső volt 237 egymást követő héten.
• Egymás után tíz Grand Slam döntőben volt ott, és 23 elődöntőben.
• Kettő Grand Slam versenyen is több mint száz győztes mérkőzése volt.

A számok ugyan lenyűgözőek, de csak azok alapján még nem feltétlenül lehetne őt kikiáltani a világ legjobb teniszezőjének. Elég csak arra gondolni, hogy Nadal és Djokovic is több Grand Slam győzelmet aratott, mint ő. Sőt, mindketten többször győztek vele szemben: Djokovic ötvenszer játszott vele ATP-versenyeken, és 27-szer győzött, míg Nadal negyven alkalommal mérkőzött meg vele, és abból 24-szer a spanyol nyert.

A statisztikák azonban csak félig mutatják meg milyen nagy játékos volt. Hogy mit is jelentetett a tenisznek, talán a többi játékos véleményéből lehet legjobban megérteni. Ahogy a legendás amerikai teniszezőnő, Billlie Jean King írta, Federer „a bajnokok bajnoka volt”, azaz azok közé a ritka sportolók közé tartozott, akiket sportolótársai lenyűgözve néztek.

Serena Williams közölte, hogy „szerintem tényleg ő a legnagyobb játékos”, kijelentve, hogy Federer „egy zseni”, akinek „fantasztikus a játéka” és hozzátette, hogy „bárcsak úgy tudnék játszani, mint ő”.

Az ausztrál fenegyerek, Nick Kyrgios kijelentette, hogy „senki sem fog úgy teniszezni”, mint Federer, aki mindenki másnál jobban tudta azt az érzést kelteni ellenfeleiben, hogy nem elég jó játékosok. 

John McEnroe pedig azt mondta:

Szeretnék úgy játszani, mint ő, pedig én háromszoros wimbledoni bajnok vagyok.

Djokovic minden idők egyik legnagyobb sportolójának nevezte, bármelyik sportágat nézve , aki „hatalmas, sokáig élő örökséget hagy maga után”, és „óriási hatása volt a játékra”, „könnyed” játékstílusát pedig úgy jellemezte, mint ami „az edzők, játékosok és nézők szemszögéből is tökéletes”.

Nadal úgy jellemezte Federert, mint „pályafutásom legfontosabb játékosa”, valamint „a sport történetének egyik legnagyobb férfisportolója”, míg korábban kijelentette: amikor Federer száz százalékos teljesítményt nyújt, akkor „egy másik súlycsoportban játszik, és lehetetlenség megállítani”. 

Utolsó verseny

A 41 évesen visszavonuló Federer pénteken játszott utoljára versenyen. Nadal oldalán, párosban lépett pályára az általa megálmodott és létrehozott Laver-kupán, ahol a világ legjobb játékosai küzdenek meg Európa legjobbjaival. A Feder-Nadal páros végül kemény küzdelemben kikapott, így a teniszzseni vereséggel búcsúzott a tenisztől. 

De biztosak lehetünk benne, hogy soha nem fogja otthagyni az életét jelentő teniszt. Ahogy azt a visszavonulásáról szóló bejelentésben írta a sportágnak címezve:

Szeretlek, és soha nem foglak elhagyni. 

Nyitókép: Roger Federer a 2021-es dohai tenisztornán. Fotó: Mohamed Farag/Getty Images