Sport

Lefagyott egy finn sífutó pénisze az olimpián

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. február 20. 18:52

Remi Lindholm a férfiak 50 km-es tömegrajtos versenyén állt rajthoz szombaton. A mínusz húsz fokban súlyos fagyási sérüléseket szenvedett, elképzelhető, hogy nemzőképességének is búcsút mondhat.

Szombaton tartották a pekingi téli olimpia egyik utolsó versenyszámát, az 50 km-es férfi sífutás tömegrajtos versenyét. A rendkívüli időjárás azonban beleszólt a rendezésbe: a csaknem mínusz 20 fokos hideg és a dermesztő szél miatt a versenyt egy órával elhalasztották, az eredeti távot 30 kilométerre rövidítették. Sajnos ez sem segített sokat a finn Remi Lindholmnak, aki súlyos fagyásos sérüléseket szenvedett nemi szervén, írja a Reuters.

Lindholm valamivel kevesebb mint egy óra 16 percet töltött a pályán a süvöltő, fagyos szélben.

Kitalálhatjátok, melyik testrészem volt egy kicsit megfagyva, amikor befejeztem. Ez volt az egyik legrosszabb verseny, amin valaha részt vettem. Csak arról szólt, hogy túléljem

mondta a finn Iltalehti című lapnak.

A versenyző által viselt vékony ruha, valamint az arcát és a fülét takaró tapaszok kevés védelmet nyújtottak. Lindholm elmondta, hogy a verseny végeztével egy melegítőcsomaggal próbálta felolvasztani a péniszét.

Amikor elkezdett felmelegedni, a fájdalom elviselhetetlen volt

– tette hozzá Lindholm.

Remi Lindholmnak már másodszor fagyott le a pénisze sífutóversenyen, tavaly a finnországi Rukában is hasonló eset történt vele. Az Iltalehti kérdésére azt mondta, hogy most sokkal hidegebb volt, mint Rukában, de nem viselt olyan alsóneműt, ami melegen tartotta volna ágyékát.

A lap riportere megkérdezte azt is, hogy szerinte a mostani fagyási sérülés után megmarad-e a nemzőképességére, Remi Lindholm nemmel válaszolt. A finn lap a biztonság kedvéért megkérdezett egy urulógust is, aki némileg optimistább volt: szerinte a férfi nemi szerv nagy hidegben szinte teljesen visszahúzódik a testbe, így nem érheti maradandó fagyási sérülés. Sokkal nagyobb probléma lehet a medencetájék kihűlése miatt kialakuló prosztatagyulladás.

A finn sportoló 28. lett a versenyen, amit az orosz Alexander Bolshunov nyert meg.

Nyitókép: Remi Lindholm az férfi 50 kilométeres sífutás versenyében – Fotó: Lars Baron/Getty Images

#Sport#téli olimpia 2022#peking#remi lindholm#sífutó#finn#pénisz

Címlapról ajánljuk