Sport

A Manchester United felfüggesztette Mason Greenwoodot

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. január 30. 17:34

A barátnője összeverésével vádolt csatár ellen már a rendőrség is nyomoz, nem játszhat, sőt határozatlan ideig nem is edzhet az együttessel.

A Manchester United felfüggesztette Mason Greenwoodot, bántalmazással vádolt támadóját. A klub vasárnapi közleménye szerint a 20 éves játékos, aki  tagja az angol válogatottnak is, határozatlan ideig nem is edzhet az együttessel.

A manchesteri csapat rövid közleményben tudatta: 

Mason Greenwood további intézkedésig nem tér vissza az edzésekre és nem játszik mérkőzéseket.

A csatárt vasárnap reggel barátnője, Harriet Robson azzal vádolta meg, hogy bántalmazta őt. A történtekről videók, fotók és egy hangfelvétel is felkerült a nő Instagram-oldalára. A felvételeket később törölték (a Mirror cikkében látható közülük néhány), de a manchesteri rendőrség így is vizsgálatot indított az ügyben, „a közösségi médiában keringő képek és videók” alapján, írja a Manchester Evening News.


A 20 éves Greenwood 2019 márciusában debütált a Unitedben, és tavaly januárban írt alá új, hosszú távú szerződést. Eddig 129 alkalommal lépett pályára, 35 gólt szerzett a klub színeiben, és 2020 szeptemberében Anglia válogatottja lett.

Nyitókép: Clive Rose/Getty/EPA/MTI

#Sport#manchester united#mason greenwood#felfüggesztés#bántalmazás#családon belüli erőszak#barátnő#összeverte

Címlapról ajánljuk