Odavolt Felliniért, mi meg érte voltunk oda – Donald Sutherland halálára

88 éves korában meghalt Donald Sutherland, aki olyan filmekben játszott, mint Az éhezők viadala… –  ezzel, vagy valami hasonlóval kezdték a halálhír puszta tényét sietve közlő oldalak. A cikkek azóta frissültek, felkerültek más címek is, de persze Az éhezők viadalával sem tévedtek. Donald Sutherland  számos időskori alakítása között valóban ott van Snow elnök is, aki – így a szerkesztői logika – mégiscsak többet mond a fiatalabb generációknak, mint ha rögtön Fellinit kiáltana az ember.

Egy-két frissítés után bizonyára Fellini is bekerült a felsorolásba, ami két okból is helyes, sőt egyenesen indokolt: az egyik, hogy Sutherland volt Fellini Casanovája, a másik, hogy valamennyi rendező közül, akikkel hat évtizeden átívelő pályája során dolgozott, Sutherland az olasz mestert tartotta a legtöbbre. Ebben alighanem sokan egyet is értenek vele, talán Az éhezők viadala táborban is vannak így néhányan.

Lehet azzal jönni, hogy Sutherland intézmény volt (az volt), hogy kaméleonként váltogatta a szerepeit (egyetlen kaméleon se kérné ki magának), és persze kötelező említeni a M*A*S*H-t, Bertoluccit (aki az 1900-ban rendezte), a Kelly hőseit és a Klute-ot, meg persze a Ne nézz vissza híres szexjelenete sem maradhat ki egyetlen nekrológból sem, hiszen a híres szexjelenetek (ráadásul itt egy horrorfilmben vagyunk) minden szöveget feldobnak. Persze messze nem lenne olyan híres Sutherland és Julie Christie sokat hivatkozott szeretkezése, ha az, ami utána következik, felejtős, de a Ne nézz vissza horror létére jól öregedett, kedvcsinálónak semmiképpen sem ajánlanánk Velencébe tartó társasutazóknak.

Nemcsak Nicolas Roeg filmje öregedett jól, hanem Sutherland is, akit idősebb korában sem csak azért hívtak divatos talkshow-kba, hogy a régi nagy filmjeiről sztorizzon és cáfolja a közkeletű legendát, hogy azt a bizonyos szexjelenetet élesben vették fel (nem, nem élesben ment, csak tettették, ezt csinálják a színészek). 

Szóval Sutherlandnak bőven volt munkája akkor is, amikor bölcs vagy gonosz, vagy a kettőből kikevert ősatyák korába lépett, biztosan ott volt a neve az első tízben, ha a szereposztóknak egy „nagy öregre” volt szükségük.

Az időtálló darabokat könnyű dicsérni, csapjuk is hozzá a fent megkezdett sorhoz A piszkos tizenkettőt,  A tű a szénakazalbant és az Átlagembereket, de persze akadnak szép számmal kevésbé emlékezetes címek is a csaknem 200 szerepet számláló életműben. Na, bumm, szokták mondani az ilyesmire szakszerű kifejezéssel, és egyrészt tényleg na, bumm, másrészt Donald Sutherlandre még a felejthető és talán csak a pénzért elvállalt szórakoztató semmiségekben is mindig oda kellett figyelni, és talán ez fog hiányozni belőle a legjobban. 

Az a megnyugtató érzés, hogy de jó, itt jön a Sutherland.

Csak egy példa a közelmúltból.

A Tudhattad volna (The Undoing) igazán nem vádolható azzal, hogy bármi újat hozott volna a tévésorozatok történetében, nem volt benne semmi rendkívüli, egy volt a minden hétre jutó, nagy neveket (Nicole Kidman, Hugh Grant) felvonultató minőségi iparosmunkák sorában, a „lepj meg, ki a gyilkos” kategóriában.

És akkor jött a nyolcvanpluszos Donald Sutherland, és rezzenéstelen arccal rákezdett:

But make no mistake. I’m a cocksucker…

A húzónevek (Kidman, Grant) húztak, de egy ilyen mondatot csak Sutherland tudott eladni.

Hiányozni fog.

Nyitókép: Franco Origlia/Getty Images