Üzletember, önjelölt tudós és halhatatlan építőmérnök, aki NEM a Nyugati pályaudvar tervezője – 100 éve hunyt el Gustave Eiffel

A világ talán legismertebb építésze meglehetősen bohém személyiség volt, aki soha nem tudta elfogadni a jelentőségének múlását, ezért életének minden szakaszában újra és újra a csúcsra tört, ami – becsületére legyen mondva – minden egyes alkalommal össze is jött neki. Eiffel gyári munkás, bukott egyetemista, sikeres és egyszerre sikertelen üzletember, de mindenek előtt elképesztő építész volt. Annak ellenére, hogy jómódú családba született, soha nem volt egyenes útja a sikerig. Gustave Eiffel halálának századik évfordulóján összeszedtük a legfontosabb, legérdekesebb tényeket az életéről.

Bukott diák

A középiskola után (ahol soha nem számított különösebben jó tanulónak) Eiffel csak azért költözött Párizsba Burgundiából, hogy felkészüljön a világhírű műszaki főiskola, az École Polytechnique felvételijére. Annak ellenére, hogy Eiffel sokat készült, nem vették fel, egy másik helyre két évvel később viszont igen: a szintén jóhírű mérnökképzőbe, az École Centrale des Arts et Manufacturesbe, ahol 1855-ben kiváló eredménnyel végzett.

A diplomás gyári munkás

Az iskola elvégzése után rögtön hazaköltözött, hogy átvegye nagybátyja festőüzemét. Ez végül nem jött össze, így a friss mérnöki diplomájával elment Châtillon-sur-Seine-ba, hogy egy lőporgyárban dolgozzon. Pár hónap után az édesanyja ismerősének köszönhetően került vissza Párizsba. A fővárosban egy olyan vállalkozásnál kapott munkát, ahol fémszerkezetek építésével foglalkoztak. Eiffel itt kezdte el kibontani a szárnyait, remekül értett a fémekhez, művészien bánt velük. Mindössze 26 éves volt, amikor rábízták egy bordeaux-i vasúti híd építését.

Remek helyezkedő

Eiffel amellett, hogy remek építész és mérnök volt, nagyon jól tudott helyezkedni is. Nem véletlen, hogy már az egyetem elvégzése után hazaköltözött volna, jól tudta ugyanis, hogy a nagybátyjától meg tudná szerezni a jól menő festőüzemet. Az édesanyja ismerősével, aki által visszakerült Párizsba, ő alakított ki jó kapcsolatot, ami aztán kulcsfontosságú lett a pályafutása szempontjából, mert itt kezdett el igazán fémmel foglalkozni. Fiatal mérnökként párt is jól választott: 1862-ben feleségül vette Marie Gaudement, aki nem mellesleg egy gazdag üzletember lánya volt.

Jó üzletember

A felhalmozott tőkét befektette, beszállt egy cégbe, amit átkeresztelt és felvirágoztatott. Jó üzleti érzéke ezúttal sem hagyta cserben, az 1867-es párizsi világkiállításnak több épületét is az ő cége építette, köszönhetően egy régi barátjának, aki az esemény körüli munkálatok elosztásáért felelt. Eiffel úgy döntött, hogy saját céget alapít, ez lett az Eiffel & Cie.

Az egykori gyári munkás vállalkozása meglehetősen sikeres lett, 20 év alatt a világ szinte minden szegletébe eljutottak, Eiffel sokszor hosszú üzleti utakon vett részt, hogy megbízásokat szerezzen, ezeken az utakon pedig rendre sikerrel is járt.

A cége nyitott volt, dinamikusan fejlődött, ennek köszönhetően világszerte mindenhol tervezhetett épületeket, viaduktokat, hidakat. Eiffel ahhoz is elég okos volt, hogy tehetséges, hozzá hasonlóan gondolkodó, remek szakembereket gyűjtsön maga köré, akik tudták hozni az eiffeli minőséget.

A toronyember

Eiffel legnagyobb, legismertebb alkotása az Eiffel-torony lett, ami két év alatt készült el az 1889-es párizsi világkiállításra. A torony mérnökként, építészként és vállalkozóként is a csúcsra juttatta Eiffelt, aki az alkotására mindig is úgy tekintett, mint egy remekműre, ami az örökkévalóságig állni fog. Épp ezért valósággal belebetegedett abba, hogy mindössze 10 évvel később már mindenki az épp aktuális újdonságokat figyelte a világkiállításon, a tornyot pedig idejétmúltnak, régiesnek találták.

Eiffel ebbe képtelen volt belenyugodni, mindig valami funkciót talált ki a toronynak, hogy érdekes maradjon az emberek számára.

1898-ban ezért berendeztek egy meteorológiai állomást a csúcsán, két évvel később pedig egy szikratávírót helyeztek üzembe, így az Eiffel-torony papíron továbbra is fontos maradhatott a városnak. Eiffel úgy vélte, a torony nemcsak díszként tornyosodik Párizs fölé, hanem remek szolgálatot tesz a tudománynak és az egész francia nemzetnek is.

Rossz üzletember

Eiffel imádott költekezni. és a szekér olyan jól ment, hogy meg is tehette. Egy egész palotát vásárolt magának Párizsban, méghozzá az egyik legelőkelőbb környéken, a Rabelais utcában. Úgy tűnt, semmi nem állíthatja meg, nagyszabású tervei voltak, a Mont Blancra szeretett volna obszervatóriumot építeni, de alagutat ásatott volna a La Manche-csatorna alá is. Eiffel az élete során sokszor tett rossz lóra, de egyszer sem bukott akkorát, mint amikor a cége elvállalt egy egyszerűnek tűnő panamai ügyletet. Eiffel cégének, amit ekkor már harminc éve vezetett, a csatorna bővítési feladatait kellett megoldaniuk. A munkát el is végezték, csakhogy a megrendelőnél kitört vesztegetési botrány az Eiffel & Ciét is magával rántotta. 1892-ben Eiffel bíróság elé került, két év börtönt kapott, de a remek ügyvédeknek köszönhetően végül nem kellett leülnie a büntetését.

Az önjelölt tudós

Gustave Eiffel tudományos munkássága viszonylag kevéssé ismert, pedig a mérnök ezen a területen is alkotott. Az Eiffel-tornyot végül azért nem bontották le, mert a hadsereg fantáziát látott benne. Az időközben egyre elterjedtebbé váló repülés miatt Gustave Ferrié tábornok úgy gondolta, hogy a toronynak stratégiai jelentősége van. Eiffel a torony tervezésekor merült el az aerodinamikában. 

Életének utolsó nagy dobása szélcsatornák kiépítéséhez kötődik, a technológiát végül a francia hadsereg is használta. Eiffel 1909-ben építette meg az első szélcsatornáját, 1912-ben ezt egy újabb követte.

Az első világháború éveiben Eiffel szárnyakat és lövedékeket tesztelt ezeken a telepeken. A tapasztalatait összegyűjtve 1917-ben előállt egy egyfedeles vadászgép tervével is. A kutatásait és az általa használt berendezéseket a francia államnak ajánlotta fel.

Tévhitek

Eiffel örökségéhez sok tévhit kapcsolódik, az egyik ilyen az, hogy ő építette és tervezte busseau-i vasúti viaduktot, ami valójában F. Lloyd és Wilhelm Nördling nevéhez fűződik. A másik kiirthatatlan elmélet egy szándékos átverésen alapul, amely szerint Eiffel találta fel a harisnyatartót. Ez a hamis állítás Gotlíb képregényrajzolótól származik, és már az 1960-as évek óta terjed. Sok építményről is tévesen hiszik, hogy maga Eiffel tervezte őket. Az építész cége rengeteg épületet és hidat tervezett, nyilvánvaló, hogy ezeket a terveket a legtöbbször nem a cégalapító, hanem az alkalmazottai álmodták meg.

Nyugati pályaudvar

Ilyen volt a Nyugati pályaudvar is, amiről sok helyen tévesen azt állítják, hogy Eiffel munkája. Ez nem igaz, Eiffel cégének egyik építésze, Seyrig Theofil volt az, aki a pályaudvar csarnokáthidaló vasszerkezetét megálmodta. A szerkezetnek egyébként egy társtervezője is volt, Bernárdt Viktor, aki ezért Ferenc József-rend kitüntetésben részesült. Maga a vasszerkezeket abban az időben technikai bravúrnak számított a komplexitása és a stabilitása miatt.

Belvárosi híd (Szeged)

A szegedi Belvárosi hídnál hasonló a helyzet, mint a Nyugatinál, sokszor ezt a boltívet is személyesen Eiffelnek tulajdonítják, pedig minden valószínűség szerint ezek a tervek is a világhírű építész tervezőirodájától származnak csupán. Épp úgy, mint a Nyugati pályaudvar esetében, itt is volt egy magyar segédtervező, Feketeházy János magyar hídépítő mérnök, aki többek között az Operaház és a Keleti pályaudvar fémszerkezetét, valamint a Szabadság hidat is tervezte. A Belvárosi híd egyébként a második világháború alatt egy légitámadás következtében részlegesen megsemmisült, a szovjetek elől visszavonuló német csapatok pedig fel is robbantották, ami a hídból maradt. A háborút egyedül a jellegzetes boltív élte túl.

Nyitókép: Bettmann / Getty Images