Franco Nero: „Csak ketten voltunk a repülőn, Berlusconi és én” – exkluzív interjú a legendás színésszel

Kezdjük az egyik leghíresebb filmjével, a Djangóval. A szülei generációja hogy fogadta ezt a nagyon erőszakos spagettiwesternt, amikor 1966-ban bemutatták?

Apám rendszerint megnézte a filmjeimet, a Djangót azonban sosem látta. Ez a film egyáltalán nem olyan volt, ahogy azt az amerikaiak csinálták, ez egy politikus western volt. A munkásokhoz szólt. Ki ne szeretne egy nap bemenni a főnökéhez, és a képébe vágni: „na, idefigyelj, mostantól másképp lesz”? Ez is a Django. Egy nagyon eredeti western, ami az elnyomottakról is szól. De nem, az apám nem látta. A filmjeim közül a Mint a bagoly nappal volt a kedvence. A szicíliai maffiáról szól, Claudia Cardinale és Lee J. Cobb volt a partnerem. Amerikában egyszerűen a Maffia címet adták neki. Egy nagyszerű regényből készítettük. Apám carabiniere, azaz csendőr volt, és én is csendőrt játszom a filmben. Ezért szerette ennyire.

Volt olyan filmje, amire az apja azt mondta; fiam, ezt azért nem kellett volna?

Sosem mondott ilyet. Szívesen eljárt a filmjeimre, szerette őket.

Nem presszionálta, hogy ön is csendőrnek álljon?

Szerette volna, ha belőlem is carabiniere lesz, de nekem máshoz volt kedvem. Milánóban jártam egyetemre, aztán jött a katonaság, majd Róma. Ezzel végképp befellegzett apám álmának, hogy egy nap majd a fia is a csendőrség megbecsült tagja lesz.

Nem bánja, hogy Tarantinótól csak egy jelenetet kapott a Django elszabadulban?

Nem, mert eleve csak egy cameoszerepre kért fel. Ez volt Tarantino tisztelgése az eredeti Django előtt. Úgyhogy elfogadtam, megcsináltam. Persze nem volt ilyen egyszerű, hosszú történet.

A Django elszabadul után Tarantino még maradt a westernnél, és megrendezte az Aljas nyolcast. Milyennek találta?

Hadd mondjam el, hogy Tarantino Aljas nyolcasát szintén egy olasz western, A halál csöndje ihlette. Ezt is és a Djangót is Sergio Corbucci rendezte (a szélesebb közönség körében főleg a Kincs, ami nincs és az ...és megint dühbe jövünk rendezőjeként ismert). Egyébként úgy volt, hogy ebben is én játszom a főszerepet (végül Jean-Louis Trintignant játszotta el). Corbuccival persze forgattam később is westernt, együtt csináltuk A zsoldost és az Egy kincskereső Mexikóbant is. Tarantino filmje amúgy rendben volt, korrekt western.

Corbuccit a mentorának tekintette?

Nem, nem, nem! Akármilyen nagy rendezőkkel is dolgoztam, a stílusom filmről-filmre változott. Senki sem volt a mentorom!

Azért a színészkirálytól, Laurence Olivier-től csak elfogadott egy tanácsot…

Már beteg volt, amikor aPompei utolsó napjait forgattuk. Azt mondta nekem: »Nézd, Franco, remek fizikumod van, folyamatosan játszhatod a hősöket, egyiket a másik után, ugyanazzal az arckifejezéssel. Mint az amerikai sztárok. De nem unalmas állandóan a hőst játszani? Szörnyen monoton dolog. De van más út is, miért ne választanál más-más szerepeket?«

Figyelmeztetett, hogy lesznek hullámhegyek és hullámvölgyek, de bátorított, hogy hosszú távon megéri. Megfogadtam a tanácsát.

Az első hollywoodi szerepét is a fizikumának köszönhette. A Bibilában, John Huston 1966-os eposzában ön volt Ábel.

John Huston fedezett fel. 22-23 éves lehettem, Rómában éltem, pénzre volt szükségem, ezért beálltam egy fotóshoz asszisztensnek. Híres festményeket fényképezett. Egy nap beköszönt hozzánk a nagy producer, Dino De Laurentiis stúdiójának fotósa. Meglátott, és megkérdezte, lefotózhat-e. Nem ellenkeztem. Csinált néhány portrét, majd távozott. A fotók John Huston asztalára kerültek, és amikor Huston meglátta őket, kiadta a parancsot, hogy találkozni akar velem. Így is történt. Felhívtak, hogy keressem fel a hoteljében, a római Grand Hotelben. 

Amikor Huston meglátott, csak annyit mondott: »vetkőzz le!«. Az arcomat már látta, de látni akarta a testemet is, Ábel szerepéhez ez elengedhetetlen volt. Nők is voltak a szobában, Huston munkatársai, szóval elég szégyenlősen, de levetkőztem.

Az angolja megfelelt a feladatnak?

Ebben is John Huston segített. Lemezeket kaptam tőle, a legnagyobb angol színészek, Olivier, Michael Redgrave, Ralph Richardson és John Gielgud Shakespeare-lemezeit. Fonetikusan tanultam be a shakespeare-i sorokat. Ami később nagyon jól jött, ennek köszönhetem, hogy bekerültem a Camelot című filmbe. Amikor John Huston együtt ebédelt Joshua Logan rendezővel, Logan megemlítette, hogy John F. Kennedy kedvenc musicaljét, a Camelotot viszi filmre. A színpadon Richard Burton és Julie Andrews játszották a főszerepeket, de Logan új embereket akart a filmváltozatába. Huston beajánlotta Richard Harrist és engem. Harris volt Káin, én Ábel a Biblia-filmben. Logannak fogalma sem volt, ki vagyok.

De végül megkapta Lancelot szerepét.

Felhívtak, hogy utazzak Londonba, mert Joshua Logan, a nagy rendező látni akar. Logan a Buszmegállóban Marilyn Monroe-t, a Szajonarában Brandót rendezte, és ő csinálta a Piknik című klasszikust is. Több se kellett nekem, már indultam is Loganhez Londonba. Elkezdtünk beszélgetni, de egy ponton rám nézett, és azt mondta: „John Hustonnak igaza volt, fizikailag tökéletes lennél Lancelot szerepére, de az angolod nem valami jó.” Azt mondta, nem kockáztathat velem, nagyon drága film lesz. Már az ajtó felé tartottam, amikor eszembe jutott valami: „Mr. Logan, de Shakespeare-t kiválóan beszélem” – mondtam neki kifelé menet. „Hogyhogy beszéli Shakespeare-t?” – kérdezte. 

Én meg rákezdtem: All the world's a stage, and all the men and women merely… (színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő) Ahogy a lemezeken hallottam. Meg sem álltam fél órán át. Enyém lett a szerep. Tudja, hogy van ez; ha tudsz Shakespeare-ül, néhány angol mondat csak nem okoz gondot.

A Camelot forgatásán ismerte meg későbbi feleségét, Vanessa Redgrave-et. Jótékonyan hat az alakításokra, ha a színészek épp egymásba szeretnek? Vagy jobb elkerülni az ilyesmit?

Általánosságban azt mondanám, nem tesz jót. 

Színészileg nem szerencsés azzal a nővel dolgozni, akibe történetesen szerelmes vagy. De mit tehettünk volna? Megtörtént. 

Elfogadtuk a helyzetet. Azóta sok filmet csináltunk együtt, Vanessa Redgrave és jómagam. Mindig is nagyon jól megértettük egymást, nagyszerű színésznő.

A klasszikus westernjei sorában a Django mellett ott a Keoma is, amiben egy félvér indiánt játszik. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy fehér színész indiánt játsszon.

Praktikus okai is voltak, hogy félvér indiánt játszottam: az akcentusom. Ezzel a kiejtéssel nem játszhattam fehér amerikait. De játszottam én indiánt máskor is, például a Jonathan, a dakoták fia című filmben. Enzo G. Castellari rendezte, aki a Keomát is. És vannak még terveim a westernnel, szeretném még egyszer eljátszani Djangót. A forgatókönyv készen áll, a nagyszerű amerikai forgatókönyvíró, John Sayles írta, minden azon múlik, összejön-e a pénz.

Olyan lenne, mint Harrison Ford az új Indiana Jones-filmben? Az idős főhős leköszön?

Az idős Djangóról szólna. 1915-ben játszódik a történet, az amerikai westernfilmek hőskorában. Django ezúttal Európából érkezik, és ezzel le is tudnánk az akcentusproblémát. Meggyőződésem egyébként, hogy 

egy prózai színészhez sokkal jobban passzol az angol nyelv, mint az olasz. Az olasz a magánhangzók nyelve. Jobb, ha operettet énekel rajta az ember.

Forddal játszott is együtt a Navarone ágyúi 2.-ben. Amerikai kollégája már jó úton haladt a szupersztárság felé, de még nem volt a csúcson.

Azért már elég nagy sztár volt, hiszen akkoriban mutatták be a Star Warst. Ezért is kapta meg a szerepet. Eredetileg nekem szánták, de miután Harrison Ford befutott a Star Warsszal, a producer azzal jött, hogy inkább egy másik szerepet adnának nekem, de fizetnének, hogy kompenzáljanak a veszteségért. Háromszor annyit ajánlottak, mint amennyiben eredetileg megállapodtunk. Rögtön rávágtam, hogy már meg is beszéltük, elfogadom.

A Die Hard második részében a főgonoszt, Esperanza tábornokot játszotta. Abban a megtiszteltetésben volt része, hogy Bruce Willis üthette ki. Kemény ütés volt?

Egyáltalán nem. Ezek nem igazi ütések. Rengeteg akciófilmben játszottam, sok ütést adtam, sok ütést kaptam, de soha senki nem sérült meg. Műütés volt valamennyi.

Milyen volt a közös jelenete Willisszel?

Rendben volt. Semmi extra. Leginkább az maradt meg bennem, hogy hóra volt szükségük, ezért a jelenetek nagy részét stúdióban, műhóban forgatták.

Alighanem ön az egyetlen színész a világon, aki pályafutása során volt nindzsa és Árpád vezér is.  

A Honfoglalás rendezője, Koltay Gábor eljött hozzám Rómába, én pedig elfogadtam a szerepet. Jó élmény volt. Több filmet is forgattam Magyarországon, játszottam a Márió, a varázslóban, Koltay egy másik filmjében, a Sacra Coronában és az A Rose in Wintert is Magyarországon forgattam. A tokaji borvidéket különösen megkedveltem. Egy nap a bormúzeumba is elvittek, remek hely, küldtem is nekik a saját boromból, a Franconero nevű borból. Úgyhogy most már Franconerót is tartanak a múzeumban.

És hogy lett önből fehér nindzsa A nindzsa színrelépben?

Vicces egy történet. A Fülöp-szigeteki filmfesztivál vendége voltam, Peter O’Toole és más színészek társaságában. Itt futottam bele egy ismerős producerbe, Judd Bernardba, aki elmondta, hogy forgatni jött, egy nindzsafilmet csinálnak, de sietniük kell, mert az egyik hollywoodi filmstúdió is nindzsafilmre készül, és meg akarják előzni. Sok szerencsét kívántam neki. Már indultam volna haza, amikor egyszer csak csörög a telefonom: Judd Bernard volt. 

Azt mondta, nagy bajban vannak, ne menjek sehova, mert a főszereplőjük, Mike Stone, a karatebajnok nem vált be színészként, nem tudják használni. Oda lyukadt ki, hogy segítsem ki őket, legyek én a főszereplő nindzsa. 

Mondtam, nem megy, Amerikában várnak, a Viktor/Viktóra című filmet kezdem forgatni. Legalábbis én így tudtam. Felhívtam Amerikát, hogy biztos-e a dolog, mire mondták, hogy a film ugrott. Mivel Blake Edwards ragaszkodott hozzá, hogy a felesége, Julie Andrews játssza a főszerepet, a stúdió megmakacsolta magát, és azt mondták, rendben, de a férfi főszereplőt ők választják. Így kapta meg James Garner a nekem ígért szerepet. Én meg elvállaltam a nindzsát. Mondtam Bernardnak, várjanak egy kicsit, hazaugrom Rómába, befizetem az adóimat, és utána forgathatunk.

Lehetett volna többször is nindzsa?

Azt akarták, hogy folytassam, de végül csak ezt az egyet csináltam. Sho Kosugi azt javasolta, hogy a következő nindzsafilmet én rendezzem meg, mert Menahem Golan, A nindzsa színrelép rendezője állandóan a telefonon lógott, pénzt próbált szerezni. Úgyhogy sokszor rám és az operatőrre maradt a rendezés.

Később rendezett is, tavaly mutatták be a L'uomo che disegnò Dio című filmjét, amit Kevin Spacey-vel forgatott. Spacey-t többen is szexuális erőszakkal vádolták meg, Londonban épp most folyik a zaklatási ügyének tárgyalása. A vádak nyilvánosságra kerülése óta gyakorlatilag senki nem volt hajlandó dolgozni Spacey-vel, egyedül ön. Miért?

Ismertem még abból az időből, amikor színházigazgató volt Londonban. Amikor a filmem szereposztását állítottam össze, a producerem azzal jött, hogy egy barátja ismeri Kevin Spacey ügynökét, és Spacey állítólag nagyon szeretne velem forgatni. Hát, így történt. Nem akartam figyelni arra, mit mond az amerikai sajtó, én a filmemet akartam leforgatni, és így is tettem. Úgy vagyok vele, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt. Egyébként nem ő az egyetlen amerikai a filmemben, Faye Dunaway is játszik benne.

Nemrég halt meg Olaszország volt miniszterelnöke, Silvio Berlusconi. Találkozott személyesen is vele?

Sokszor találkoztam vele. Berlusconi finanszírozta az egyik filmemet. Egyszer a magángépét is megosztotta velem. 

Milánóból utaztam volna Rómába, de a hatalmas ködben a gépek nem szálltak fel, Már indultam volna vissza a városba, amikor szembe jött Berlusconi a  testőrei kíséretében. »Mit csinálsz itt, Franco?« – kérdezte. 

Mondtam, megyek vissza Milánóba, mire ő, hogy szó sem lehet róla, menjek csak vele, az ő gépével, ő is Rómába tart. Csak ketten voltunk a repülőn, Berlusconi és én. Jó hangulatú út volt, meséltem neki a terveimről, hogy épp egy westernre készülök, a Jonathan, a dakoták fiára. Mire csak annyit mondott, oké. Így történt, hogy Berlusconi adta a pénzt a westernemre.

Nyitókép: Kurt Krieger - Corbis/Corbis via Getty Images