Van, akinek tetszik az öregkor, neki nem olyan nagyon – Kern András 75 éves

Amikor Újlipótvárosban többek között Gábor Miklós, Molnár Tibor és Gordon Zsuzsa főszereplésével forgatták Máriássy Félix filmjét, a Budapesti tavaszt, a nézelődők között volt egy könyvelő, Kern István és hétéves kisfia, András is. Meghatározó pillanat lehetett, Kern András ugyanis ekkor kapott visszavonhatatlan kedvet a filmezéshez.

'56 előtt készült, hétéves voltam. Tetszett, ahogy húznak egy fártkocsit, rajta pedig egy operatőrt meg rendezőt. Meg hogy miért világítanak, hogyan világítanak, miért néznek bele a kamerába egy ponton, mi az a svenkkar. Lassan megtanultam, hogyan készül a film, és attól kezdve folyton filmes akartam lenni

– mondta Kern András a XXI. század 5 évvel ezelőtt készült epizódjában.

Elérte, amit akart. Tízévesen már a Kaland az Állatkertben című filmben játszott, majd rövidesen újabb szerepek következtek. A gyártásvezetők kézről kézre adták – idézte fel.„Olyan típusú színdarabot, filmet, akármit szeretek, ami egyszerre nevettet, de meg is ríkat, elgondolkodtat, és jó. Hat az emberekre és eltalálja őket, megszólítja őket, és azt mondja: »na, ilyen vagy te«. (…) Ha egy zeneszerző, író, rendező meg tudja szólítani valamivel az embereket, azt tartom a legnagyobb dolognak” – mondta egyszer Kern, aki egy egész országot megszólított színészparódiáival a Magyar Televízió 1962-es Ki mit tud?-ján.

„Kijöttünk onnan, és eszünkbe nem jutott, hogy mekkora népszerűséget fog az okozni. Megismertek az emberek az utcán, és onnantól kezdve én lettem az ország Andriskája. És ez tulajdonképpen a mai napig tart. Rengeteg mai színészt ismerek, akik egy kis színházban vagy egy alternatív helyen dolgoznak, remek művészek, és van köztük, aki azt mondja, hogy egyáltalán nem érdekli az ismertség, hogy az egy olyan régi dolog, hogy egy színésznek ismertnek kell lennie. Én nem ezt gondolom. Én úgy szocializálódtam, hogy ez fontos, és hogy hozzátartozik a színészséghez” – mondta néhány éve a hvg.hu-nak adott interjúban.

Többek között Várkonyi Zoltánt is parodizálta, aki akkor zsűritagként volt jelen, de a Vígszínházat is igazgatta. Ő hívta el a Vígbe Kern Andrást. A gimnazista fiatal Arthur Miller Közjáték Vichyben című drámájának kamasz szerepét játszotta. Amikor fiatalon bekerült a vígszínházas körökbe, nem tudta, mi a tétje annak, hogy olyan nevekkel játszhat, mint Gábor Miklós, Latinovits Zoltán vagy Ruttkai Éva: ő csak Andriska volt. Filmrendezőnek készült, és 17 évesen meg is nyerte a XIII. országos amatőrfilm-fesztivált gimnazista osztálytársával, Edelényi Jánossal a Mi lesz? című tizenegy perces alkotással.

Több helyen is felidézte egyik kedves emlékét ebből az időszakból. Várkonyi egyszer csak megjelent a Vígszínház társalgójában, és bejelentette a társulatnak, hogy két díjazott művészük van: Páger Antal, aki Cannes-ban a legjobb férfi szereplő díját kapta, és Kern András, aki a 13. amatőr filmfesztiválon nyert díjat. „Jó érzés volt a nevemet az övével együtt hallani” – mondta egy interjúban. Továbbra is a rendezés érdekelte, de ez a szak nem indult a hajdani főiskolán, így színész szakra jelentkezett, és miután 1970-ben lediplomázott, rögtön vissza is ment a Vígszínházhoz, amelynek azóta is a tagja.

Egy idő után azt kérte, hadd rendezzen mégis: miután megengedték neki, szerette volna megcsinálni a 22-es csapdáját, ám végül rájött, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét. „Olyan bonyolultnak találtam a színpadra vitelét, hogy mondtam, hogy nem kérem mégsem” – idézte fel ezt. Végül a főszerepet játszotta el, de a kudarc miatt depressziós lett. „Talán akkor kezdődött, igen. Félelemmel, szorongással kapcsolatos az én depresszióm időnként. Néha van, néha nincs, és szerencsére nem olyan súlyos. Szóval elvagyok vele. Nem úgy kell elképzelni, hogy mély depresszióban ülök egész életemben. Van egy… kicsi.”

A Kossuth-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja azóta már több mint százharminc darabban szerepelt, volt már Willy Loman, Peacock és Raszkolnyikov is. Kern András nem csak az ország kellékese: a Játszd újra, Sam! már több mint harminc éve fut. A Régi idők focija, a Meseautó, a Ripacsok vele volt teljes, Kardos doktort pedig elképzelni sem lehet mással, mint Kern Andrással. A Koltai Róberttel közös rendezése, A miniszter félrelép után megcsinálta a Sztracsatellát, hét évvel ezelőtt pedig a Gondolj rámot.

A Rádiókabaréban születtek emblematikus számai, a Taxi és a Halló, Belváros, azzal a bizonyos levehető ajtós NDK turmixgéppel. 

Jól hallják egymást? Istenien, mind a hatan!

Kern András Woody Allen állandó magyar hangja, de nem szereti, ha így hivatkoznak rá. „Nem szeretem, ha valakit elneveznek csak humoros színésznek. Az ember fiatal korában játszott drámai szerepeket, legalább annyira, mint humorosakat. Aztán jöttek a kabarétréfák, kiderült, hogy nekem van humorom, később Woody Allent szinkronizáltam. Mondták, hogy »jaj, de jó, ennek van humora, ez játsszon folyton humorosat« – az úgy már sok, szerintem” – mondta erről.

A hajdani főiskolán hiába tanácsolta az egyik tanára, hogy ne énekeljen, Kern András belevágott a zenélésbe is: a Kern című első, nagy sikerű, 1985-ös lemez után következett az Ez van (1989), az Engem vársz (1998), a Mi van velem? (1999), az Üvegtigris és üveggyöngy (2000), a Khernádi (Hernádi Judittal, 2001), az A Lövölde tértől a Szardíniáig (válogatás, 2002) a Semmi baj... (2010). 

Állandó szereplője volt a Heti Hetesnek, ahol Elfogtunk egy levelet felvezetéssel olvasta fel az általa írt fiktív olvasói leveleket (ezekből később kötet is készült). Az RTL archívumából előkerestünk két emlékezetes felvételt.

A műsorban született meg többek között Hoffmann néni levele:

Ahogy az istenek peréről szóló levél is:

„Mennyi leszek én most? Hetven? Az már nem olyan érdekes. Érdekesebb a 25” – mondta Kern a XXI. században öt évvel ezelőtt, majd arra a kérdésre, hogy akkor az kamu-e, ha valaki a szép öregkort emlegeti, a színész némi éllel rávágta:

Hát persze. Vagy hát, van, akinek tetszik. Nekem nem olyan nagyon.

Egy tavalyi interjúban megkérdezték a színésztől, hogy meddig marad még a színpadon. Ő azt felelte: ameddig csak bírja. „Tomanek Nándor színművész egyszer gondolt egyet, rájött, hogy fél az egésztől, abbahagyja. Egy év múlva meghalt. Kálmán György pedig azt mondta, rossz a szíve, abbahagyja. Egy év múlva meghalt. Ezek után én nem merem abbahagyni…

Tulajdonképpen számomra a színház az élet, de sokszor tényleg nehéz. Márton Andris mondása, akivel Az élet mint olyanban játszom együtt, hogy háromnegyed hétkor nem jó színésznek lenni.

Nyitókép: RTL