George Clooney felhívott és azt mondta: büszke vagyok rád, tökös dolog volt – interjú a Vészhelyzet Carol Hathaway nővérével, Julianna Margulies-zel

Azt írja a könyve elején, hogy ha egy színész normális emberként akar funkcionálni, a forgatáson kell hagynia a munkáját. Ez többnyire sikerült is önnek, de nem minden esetben.

A Vészhelyzet forgatása során történt meg velem először, hogy nem sikerült. Azt a jelenetet forgattuk éppen, amikor Hathaway főnövér ráakad a kórházban hagyott orosz kislányra és igyekszik megvigasztalni. Érzelmekkel teli jelenet volt, 

A nap végén, miután beszálltam a kocsimba, hogy hazamenjek, kitört belőlem a sírás. 

Los Angelesben éltem ekkoriban. Hazaértem, de csak nem bírtam abbahagyni a sírást. Másnap, munkába menet úgy éreztem, mintha súlyokat cipelnék, valami mély szomorúság telepedett rám. És akkor felötlött bennem, hogy még 22 epizódot kell leforgatnom, ami biztosan nem fog menni, ha végig cipelni fogom ezt a fájdalmat. Ettől kezdve nem a legrövidebb úton vezettem haza munka után, ide-oda autóztam Los Angeles utcáin, hogy lerázzam a forgatáson előhívott érzéseket. Idővel megtanultam, hogy a forgatáson hagyjam ezt a csomagot. Megtanultam, hogyan kell akár egy csettintésre kikapcsolnom. Hat évig, évi tíz hónapon át forgattam a Vészhelyzetet, egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy a saját életem és Hathaway érzelmei ilyen hosszú időn át összefonódjanak. A Vészhelyzet remek gyakorlat volt e téren is, megtanított, hogyan hagyjam a forgatáson a szerepet, hogy mire hazaérek, már Juliannát alakíthassam.

A Vészhelyzetből hat év után kiszállt, pedig a producerek 27 millió dollárt ajánlottak, hogy maradjon még két évig. Visszautasította az ajánlatot, amiért kapott is rendesen a médiában. A Vészhelyzetbeli kollégái mit szóltak a döntéséhez?

Csak George Clooney-val beszéltem erről, mással nem igazán. Akkor már nem szerepelt a sorozatban. Szóval George Clooney felhívott és azt mondta: büszke vagyok rád, tökös dolog volt. Mert valóban kaptam hideget-meleget a médiában, de George megnyugtatott. 

Higgy nekem, elmúlik

 – vigasztalt. Az ő véleménye volt az egyetlen, ami igazán számított. És még mindig felhozza, amikor beszélünk. „Te vagy az a lány, akiben volt bátorság, hogy lelépjen” – szokta mondani.

Mint írja, a Jóbarátok és a Vészhelyzet stábja egymás közelében dolgozott. Összejártak?

Állandóan. A stúdióink egymás közvetlen szomszédságában voltak. De van egy nagy különbség egy drámasorozat és egy sitcom között. A Jóbarátok színészei heti két napot forgattak, míg mi, vészhelyzetesek heti öt napot, napi 14-15 órát. A Jóbarátok szereplőit csütörtökön és pénteken láttuk, amikor közönség előtt felvették a jeleneteiket. Főleg a Warner Bros. menzáján futottunk össze velük. Most, hogy a Morning Show című sorozatban szerepelek, együtt is dolgozhatok Jennel (Jennifer Aniston – a szerk.). Még ma is téma köztünk, hogy milyen volt akkoriban, hiszen együtt kezdtünk. Annyira újak voltak, frissek és fiatalok, hogy fogalmunk sem volt a dolgok nagyságrendjéről. Talán Courtney Cox és Anthony Edwards már korábban is ismertek voltak, de mindenki más ismeretlen volt. Aztán egy perc alatt hatalmassá nőtt az egész és minden megváltozott. 

Még mielőtt színész lett, az egyik legmenőbb manhattani étteremben pincérkedett, ahol Julia Roberts és Prince is megfordult. Mekkora volt a legnagyobb borravaló, amit valaha kapott?

A legnagyobb borravalót Joel Schumachertől kaptam (aki olyan filmeket rendezett, mint az Elveszett fiúk, az Összeomlás vagy a Mindörökké Batman – a szerk.). Az Egyenesen át című filmje sztárjaival ült az asztalánál, vagy húszan voltak, ott volt Julia Roberts, Kiefer Sutherland és a többi nagymenő. A VIP-szekcióban szolgáltam fel, az ő asztaluk is hozzám tartozott, nem volt könnyű este. Mire a desszertekkel megjelentem, már szedelőzködtek, hogy mennek. Rendes borravalót hagytak, de az ment a közösbe, amin az összes pincér osztozott. Már mentek, amikor Schumacher visszafordult és egy 100 dollárost nyomott a markomba. „Tudom, hogy a közösbe megy a borravaló, de ez csak a tied, megdolgoztál érte” – mondta.

Csak pincérként vagy színészként is találkozott Schumacherrel?

Nem sokkal a halála előtt költöztem New Yorkba, már mögöttem volt A férjem védelmében című sorozat. Ugyanabban az utcában laktunk, közel egymáshoz. Ha összefutottunk az utcán, megöleltük egymást. De a Vészhelyzet forgatása közben is láttam egyszer. A Warner stúdióiban forgattunk, itt rendezte Schumacher Clooney-t abban a Batman-filmben, amit George csak „végzetes Batmanként” szokott emlegetni (a Batman és Robin című film híres fiaskó volt – a szerk.). Schumacher benézett hozzánk, hogy beköszönjön George-nak, így találkoztam vele újra a borravalós este után.

Pincérnőként voltak megalázó élményei is, az egyik ilyet részletezi is, a híres zenei producer, Russell Simmons ugráltatta. Más hasonló helyzetek is adódtak?

Amit a leginkább gyűlöltem, hogy amikor hajnali három fele vége volt a műszakomnak és elindultam hazafelé, kint álltak a paparazzik. 22 éves voltam és másra se vágytam, mint hogy elvergődjek a metróig és hazajussak Brooklynba. De először át kellett vágnom a kint várakozó újságírókon, akik pénzt ajánlottak, csak mondjam el, mit evett Elizabeth Taylor, és mit Fergie, és kedves volt-e Julia Roberts. Megráztam a fejemet, hogy hagyjanak békén, úgy éreztem, nincs az a pénz, amiért megérné ezt a szemetet bevállalni. Ez volt a legundorítóbb része az egésznek.

Simmons-t később számos nő vádolta meg szexuális erőszakkal. A könyvében arról is ír, hogy kezdő színésznő korában Hollywood épp aktuális akciósztárja felhívatta a casting directorral és gyakorlatilag felcsalta önt a szállodai lakosztályába. Az illető Steven Seagal volt, akiről hamar kiderült, hogy nem a másnapi jelenet begyakorlása érdekli. Ahogy leírja Seagalt, az a szexuális ragadozó iskolapéldája.

Egyáltalán nem Steven Seagal védelmében mondom, de sikerült a legkisebb bántódás nélkül megúsznom. De tény, ott tornyosult velem szemben egy 193 centis férfi, ráadásul egy pisztollyal. Ha szexuális erőszakhoz akart volna folyamodni, könnyűszerrel megtehette volna, de nem tett ilyet. 

Megpróbáltam a könyvemben némi humorral megörökíteni az incidenst, ezért is említem, hogy amikor a casting director felhívott, hogy azonnal keressem fel Seagalt, épp majonézes pakolást kentem a hajamba, amitől átható záptojásszagot árasztottam. 

Könnyen lehet, hogy épp ez mentett meg, amikor kettesben találtam magam vele. Évekkel később, miközben a Vészhelyzetet forgattam, Harvey Weinstein egy filmjének a meghallgatására hívtak Londonba. Miután megvolt a próbafelvétel, azzal hívtak fel, hogy már csak ketten vagyunk versenyben, és Harvey Weinstein szeretne gratulálni nekem a hotelszobájában. Pont úgy történt minden, ahogy azt később minden nő leírta. Azt válaszoltam, egyedül nem megyek fel férfiak hotelszobájába, amire a Seagal-incidens tanított meg. Ragaszkodtam hozzá, hogy egy asszisztens velem tartson. Weinstein kinyitotta az ajtót, fürdőköpenyben volt, a háttérben gyertyák, félhomály. Weinstein értetlenkedve nézett a mögöttem álló asszisztensre, majd annyit mondott, remek voltam a meghallgatáson és becsapta az ajtót. Nem kaptam meg a szerepet, de ez nem rázott meg különösebben. 28 éves voltam, három évad Vészhelyzettel a hátam mögött, nem volt szükségem rá, hogy besétáljak Harvey Weinstein szobájába egy szerepért. És azt, hogy nem maradtam, tulajdonképpen Steven Seagalnak köszönhettem. Annak a rettegésnek, amit akkor éreztem, amikor az ő lakosztályában jártam. Ha nincs ez az élmény, valószínűleg bemegyek Weinsteinhez.

Zsidó családból származik, de kezdetben, amikor szerepmeghallgatásokra kellett járnia, hol  feketének, hol latinónak, hol fekete-írnek nézték. Mi alapján?

Abban az időben senki nem tudta, hogy a külsőm alapján, például a göndör hajam miatt hova tegyen. Oké, fehér a bőre, de talán Puerto Ricó-i vagy fekete vér is van benne, gondolták. Csináltam néhány McDonald’s-reklámot, hogy fenn tudjam tartani magam, és színházban játszottam, hogy ne kelljen pultoznom, felszolgálnom vagy ruhatáraznom. A reklámokban valahogy mindig középre, a szőke lány és a fekete srác közé tettek. Jelentkeztem például Spike Lee Dzsungelláz című filmjének a szereplőválogatására, és több rostán is átmentem. Először megnézték, mikben szerepeltem, aztán megnéztek személyesen, a harmadik körben pedig maga Spike Lee is megnézett. 

És amikor meglátott, megkérdezte: ugye egyáltalán nem vagy fekete, egy kicsit sem? Nem, válaszoltam. 

De az első tévés szerepem egy latinó karakter volt, Mendoza hadnagy az Esküdt ellenségekben. Ma már ilyen nem történhetne meg, de akkor másra sem gondoltam, csak arra, hogy megkaptam életem első tévés szerepét.

„Zsidó vagyok, de megünnepeljük a karácsonyt” – ezt válaszolta kamaszként, ha valaki azt firtatta, mi a vallása. Arról is ír, hogy édesanyjának volt egy „hittéritői” korszaka, amikor Rudolf Steiner művei hatására rátalált a „bennünk élő Krisztusra” és ezt a hitet önnek is próbálta átadni. Hamar feladta a próbálkozást, amikor látta, mennyire feldühíti ezzel?

Még mindig próbálkozik, de ma már azért nem próbál megtéríteni. 87 éves. Épp itt ebédelt nálunk és még mindig szóba hozza Jézus Krisztust. Már csak nevetek ezen és azt mondom neki: 

Nem bírod megállni, ugye? Hüpe alatt házasodtam, ott voltál te is, de nem adod fel. És az sem tántorít el, hogy a fiamnak most volt a bármicvója. 

Nézd, anya, mondtam neki, amíg itt vagy nálunk, az otthonomban, tartsd tiszteletben, kérlek, hogy mi hogyan élünk. Boldoggá tesz, hogy megtaláltad az utad, de ez nem az én utam. Minden alkalommal eljutunk ide a beszélgetésben. Ilyenkor nevetve annyit mond, hogy igen, igen, bocsánat, igazad van. Tinédzserként még nagyon feldühített, amikor ezzel jött. A túlbuzgó alakok még ma is fel tudnak dühíteni. Mindenki higgyen, amiben hisz, de ne próbáld rám erőltetni. Borzalmas, ami most folyik itt, Amerikában. Nem hiszel az abortuszban? Rendben van, akkor ne élj vele, de ne mondd meg nekem, hogy miben kellene higgyek. Ezt úgy hívják, szabadság.

Zsidónak lenni és karácsonyt ünnepelni – ez a kettősség a beolvadást szolgálta?

Waldorf iskolákba jártam, a karácsony mindig nagy eseménynek számított. Hatodikban, karácsonykor én játszottam Mária Magdolnát. Zsidó családban nőttem fel, de nem tartottuk a hagyományokat, szóval, könnyűszerrel beilleszkedtem. A karácsony abból állt otthon, hogy volt fánk és volt ajándékozás, de templomba nem jártunk. Ahogy nem kötődtem a kereszténységhez, hasonlóképpen nem kötődtem a zsidósághoz. A férjem is zsidó, a fiunkat zsidónak neveljük, de nem vagyok vallásos, ugyanakkor szeretem a zsidó hagyományokat, a történelmünket, a családi értékeket.

Egyszer mégis nagyon jól jött Isten, amikor véletlenül elfogyasztott, három brownie-t, amibe kannabiszt sütöttek bele. Akkor, mint írja, Istenhez fohászkodott. Traumatikus élmény lehetett ez a füves három süti. Örökre megutáltatta önnel a füvet?

Sok barátomnak elmondtam már, akik azt állítják, lelki nyugalomra leltek a marihuána hatása alatt, hogy bárcsak engem is ellazítana a fű, és ugyanolyan jól érezném magam tőle, mint ők, de képtelen vagyon rá. És ezt hiszem, ez a korai élmény, amikor 16 évesen befaltam a három bivalyerős füves brownie-t és utána Istenhez fohászkodtam, bármilyen istenhez, hogy segítsen és juttasson haza, szóval ez az élmény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a későbbiekben sikerült távol tartanom magamat a drogoktól. Borzalmas érzés volt, hogy ennyire elszálltam, hogy ennyire kicsúszott a lábam alól a talaj, hogy nem tudok magam lenni és nem tudom megkülönböztetni, hogy mi a valós és mi nem. Annyira rossz volt, hogy soha többet nem akartam ilyen helyzetbe kerülni.

Említi a könyvében, hogy 18 évesen nézeteltérése támadt az apjával, mert nagyon mást gondoltak az abortuszról. Mint írja, ön már akkor is szilárdan hitt abban, hogy a nőknek joguk van a választáshoz, ezért keveredett vitába az apjával.

18 éves voltam, Londonban éltem és rendszerint apámmal sétáltam munkába menet. Sok mindenről beszélgettünk a sétáink közben. Apám is azt vallotta, hogy minden nőt megillet a döntés joga, ugyanakkor hitt abban, hogy mielőtt a gyermek megfogan, a szelleme még a terhesség előtt kiválasztja az anyát. Én meg nekiszegeztem a kérdést, hogy ha Hasfelmetsző Jack megerőszakolna és egy ilyen szörnyűség miatt esek teherbe, akkor mit gondolna az abortuszról. Azt mondta, azt szeretné, hogy azt tegyem, amit helyesnek gondolok. De továbbra is kitartott a nézete mellett, és én is az enyém mellett. Apám nem söpörte le az érveimet, meghallgatott és örült, hogy a lánya vitába száll vele.

Abból, amit elmondott, azt gondolom, dühíti, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság végett vetett az alkotmányos abortuszjognak.

Nagyon dühös vagyok. Annyira, hogy éjszaka kipattan a szemem és meditálnom kell, ha vissza akarok aludni. 

Rettenetesen dühös vagyok, mert egy olyan országban élek, amely nem hajlandó megszabadulni az automata fegyverektől, az AR-15-ösöktől, miközben megy a képmutató duma, hogy a magzat védelmében teszik, amit tesznek, de arra már nagy ívben tesznek, hogy mi történik, ha a gyerek világra jött. Mert a gyerekeket mészárolják le az automata fegyverekkel. Ezt fel nem foghatom. Az ország nagyobbik fele ugyanígy érez, de sajnálatos módon a vallási fanatikusok beférkőztek a döntéshozók közé, és itt tartunk. De hinnem kell a rendszerben, abban, hogy a szavazatainkkal megváltoztathatjuk ezt a döntést.

Julianna Margulies Napsugárlány – Egy rendkívüli élet című önéletrajzát a Partvonal Kiadó jelentette meg.

Nyitókép: Brad Barket / Getty Images