Mitől lett férfihangja Taylor Swiftnek?

„Olyan, mintha egy férfi énekelne, minden le van lassítva, nem ezt vártam. Nem tudom, Taylor miért adta ehhez a nevét és az arcát!"

„A lemez jól néz ki, a színe gyönyörű, de a hang nagyon félelmetes, olyan, mintha Taylor hangja a síron túlról szólna… ez valami gusztustalan halloweeni vicc?"

„Más lemeze is úgy szól, mintha egy férfi énekelne? Mintha ez egyáltalán nem is Taylor lenne. Az összes többi lemezem rendesen szól."

Ilyen értékeléseket írtak a lemezvásárlók azután, hogy Taylor Swift november közepén kiadta 2012-es Red albumának újra felvett változatát. Pedig a Red (Taylor’s Version) címmel megjelent kiadványt jól fogadták a kritikusok és a közönség is – a Spotify-on 90,8 millióan hallgatták meg a megjelenés napján, ami női előadók lemezei közt rekordnak számít.

Az új változat klasszikus vinyl (tévesen bakelitként emlegetett) lemezen is megjelent, az első héten 114 ezer darab fogyott belőle az Egyesült Államokban, ami elég soknak számít nemcsak ahhoz képest, hogy a négylemezes, különleges kiadásért 16 500 forintnyi dollárt kell fizetni, de ahhoz képest is, hogy a lemezhallgatás már régóta nem a tömegek szórakozása. A hagyományos analóg formátumot azonban egy ideje már nem csak az audiofilek keresik: ahhoz is ideális, hogy a zenerajongók kézzel fogható tárgyként birtokolhassák kedvenc albumaikat. Jól mutat a polcon, és még jól is szól, főleg ha jól bánunk a lemezeinkkel, és jó minőségű – nem feltétlenül méregdrága – lejátszónk van hozzájuk.

Az, hogy több Taylor Swift-rajongónak csalódást okozott az új kiadás, nem azért van, mert elrontották volna a lemezek gyártását, esetleg Taylor Swift ki akart volna szúrni a rajongóival. Inkább arról árulkodik, hogy a hanglemez ugyan divatos tárgy sokak számára, de keveset tudnak arról, hogyan működik, és hogyan kell kezelni. Az új Reddel ugyanis nincs semmi baj, egyetlen gombot kell megnyomni a lemezjátszón ahhoz, hogy úgy szóljon, ahogy kell.

A hanglemezek egyre növekvő népszerűsége Magyarországon is megmutatkozik, új lemezboltok, lemezeket árusító kávézók nyílnak országszerte, és karácsonyi ajándékként is szóba jöhetnek a lemezek, vagy akár a lemezjátszók. Ahhoz, hogy ne járjunk úgy, mint a fent idézett vásárlók, érdemes tudni néhány dolgot.

Itt jön a fordulat

Az 1950-es évekig használatos gramofonok is azon az elven működtek, mint a ma kapható lemezjátszók, a megjelenésükkor azonban még nem volt lehetőség a hang elektronikus erősítésére. A gramofonlemezek barázdái elég szélesek ahhoz, hogy az erős nyomással ráhelyezett acéltűt annyira megrezegtessék, hogy a tűhöz kapcsolódó membrán és tölcsér élvezhető hangerőn szólaltassa meg a zenét. A megfelelő működéshez az is kellett, hogy a lemez elég gyorsan forogjon, a percenkénti 78 fordulat vált szabvánnyá. Így egy 25 cm átmérőjű lemez két oldalán egy-egy dal fért el.

A technikai fejlődés idővel lehetővé tette a ma is használatos mikrobarázdás lemezek megjelenését: már nem egy tölcséren keresztül kellett megszólaltatni a zenét, hanem elektromos erősítéssel, így nyugodtan használhattak érzékenyebb tűt, keskenyebb barázdát. 1948-ban Goldmark Péter Károly közreműködésével a Columbia dobta piacra Amerikában az LP-t (long play), ami a szokásos gramofonlemezeknél alig nagyobb (30 cm), percenként 33 fordulattal kell lejátszani és két oldalán akár egy klasszikus zenemű is elfér. Rá egy évre az RCA Victor 45-ös fordulatszámú, 17 cm-es lemezekkel állt elő, amelyek két oldalán ugyanúgy egy-egy zeneszám fért el, mint a gramofonlemezeken.

A 33-asok előnye tehát a hosszú játékidő, a 45-ösöké pedig a kis méret, de mindkét formátum életben maradhatott, mert könnyen megoldható, hogy egy lemezjátszó mindkettőt lejátssza: egy egyszerűen felhelyezhető vagy levehető központosító gyűrűre van szükség, mert a kislemezeken lévő lyuk nagyobb a nagylemezekénél, és a lejátszási sebesség váltását kell megoldani. A nagylemezek a tucatnyi dalt tartalmazó albumok, a kislemezek egy-egy új sláger kiadására bizonyultak ideálisnak.

Azt viszont sehol nem vésték kőbe, hogy a nagylemezek csak 33-as, a kislemezek pedig csak 45-ös fordulatszámúak lehetnek, így annak sem volt akadálya, hogy Taylor Swift 45-ös fordulatú LP-ken adja ki az új Redet. A nagyobb fordulatszám jobb hangminőséget eredményez, de meglepheti azokat, akik eddig csak 33-as fordulatszámú albumokkal találkoztak. Azt egyébként a lemez címkéjére szokás rányomtatni, hogy milyen fordulatszámon kell lejátszani, a lemezjátszón pedig általában 33/45 feliratú gomb jelöli a fordulatszámváltót.

Tegyük fel

Meglehetősen nagy a választék olcsó lemezjátszóból, a webáruházakban, nagyobb elektronikai áruházakban már 20-30 ezer forintért vehetünk új készüléket. Egy lemez megszólaltatására ezek is képesek, ha nem is a legjobb minőségben. A nagyobb gond az, hogy jellemzően kristály vagy kerámia hangszedő van bennük, ami koptatja féltett lemezeinket. Az sem biztos, hogy később, ha szükségünk lesz rá, kapunk hozzájuk cseretűt. Ebben a mezőnyben a nagy múltú márkanév sem jelent garanciát: sok csődbe ment gyártó brandjei kerültek olyan cégekhez, amelyek olcsó tömegcikkeket dobnak piacra a jól csengő márkanevekkel.

Érdemesebb olyan szaküzletben vásárolni lemezjátszót, ahol szakértő eladó segítségére számíthatunk, és saját hírnevük miatt is jobban figyelnek arra, hogy minőségi terméket áruljanak. Akár már hatvanezer forintért vehetünk jó lemezjátszót, de arra is figyelni kell, hogy ebben a kategóriában már nem jellemző a beépített hangszóró. Erősítőre, hangfalakra is szükségünk van – és ha a meglévő erősítőnkön nincs lemezjátszó csatlakoztatására szolgáló bemenet, vennünk kell egy előerősítőt is.

Sok régi lemezjátszó lapul a szekrények mélyén, és sokat találunk belőlük az apróhirdetési oldalakon is. Jó ötlet egy használt készülék előszedése vagy megvásárlása, de nagyon sok köztük az olyan, amit legfeljebb technikatörténeti érdekességként érdemes megőrizni. Egyes szaküzletek a jó minőségű használt készülékek felújításával és eladásával is foglalkoznak, itt könnyebben találhatunk megbízható lemezjátszót, mint az internetes hirdetőoldalakon.

A kutya szájából

Lemezekért is érdemes lehet körülnézni a használtpiacon, de tartsuk szem előtt, hogy ami régi, az nem feltétlenül értékes. A bolhapiacok, régiségboltok tele vannak lomtalanításokból származó, rosszul tárolt, sérült borítójú, kopott lemezekkel a nyugatnémet diszkótól a szovjet komolyzenéig, de ha biztosra akarunk menni, jobban járunk a lemezboltokkal és lemezbörzékkel, ahol a használhatóbb, értékesebb darabokat teszik elénk.

Ha nem is kesztyűs kézzel, de bánjunk óvatosan a lemezekkel: a széleiknél fogjuk meg, ne érjünk a barázdákhoz. A lemezjátszó karját ne dobjuk a lemezre, használjuk a karliftet, ami lassan, óvatosan helyezi rá a tűt a barázdákra. A lemezekről a port az erre való, külön megvásárolható szénszálas tisztítókefével távolítsuk el. Ahogy most sem ritkaság egy jó állapotú ötvenéves lemez, úgy az új lemezeinket is nagyon sokáig elővehetjük még, ha vigyázunk rájuk.

Nyitókép: Mheola a Tilos Rádió budapesti stúdiójának keverőpultjánál – Fotó: Balogh Zoltán / MTI