Külföld

Botrány Koszovóban: kötelezik az ott élő szerbeket az euró használatára

rtl.hurtl.hu

2024. február 7. 17:19

Az Egyesült Államok és az Európai Unió is felesleges feszültségkeltésnek tartja a szerb dinár használatának korlátozását.

Bár a koszovói miniszterelnök arról beszél, hogy normalizálná a kapcsolatokat Szerbiával, újabb feszültséghez vezetett, hogy nem engedtek be az országba egy Koszovóban élő szerbeknek szánt pénzszállítmányt. Erről az AFP hírügynökség tudósít.

A szerb nemzeti bank diszkriminatívnak, törvénytelennek és felháborítónak nevezte az esetet, közlésük szerint a pénzből béreket, nyugdíjakat, szociális és egyéb juttatásokat fizettek volna. A koszovói hatóságok szerint egy szerb dinárt szállító jármű jelentkezett határátlépésre, de arról tájékoztatták a sofőrt, hogy csak felhatalmazott cégek hozhatnak be valutát az országba.

Szerbia nem ismeri el a belőle kivált Koszovó függetlenségét, az ott élő szerbek pedig egyebek mellett a dinárhoz is ragaszkodnak, miközben Koszovó az eurót tekinti hivatalos fizetőeszközének, noha nem tagja az eurózónának. Számos koszovói szerbet azonban továbbra is szerb intézmények alkalmaznak, és dinárban fizetnek ki.

A koszovói kormány a napokban hozott döntést arról, hogy megtiltják a dinárral való fizetést és kötelezik az országban élő szerbeket az euró használatára. Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerdán az AFP hírügynökséggel közölte: nincs szó arról, hogy betiltanák a szerb dinárt, de az egyedüli fizetőeszköznek az eurót tekintik. Hozzátette, hogy azért nem fognak senkit megbüntetni, mert dinár van nála, és nem is a büntetés a cél, hanem az, hogy mindenki beálljon a sorba.

Kurti egyébként arról is beszélt, hogy szeretné, ha idén normalizálnák a kapcsolatokat Szerbiával, a következő években és évtizedekben pedig olyan ügyekben szeretne eredményt elérni, mint a társadalmi egyenlőtlenség, a klímaváltozás és a biztonsági fenyegetések.

Az Egyesült Államok szerint Koszovó szükségtelenül szít feszültséget a dinár korlátozásával, az EU külpolitikai főképviselője, Josep Borrell pedig azt mondta, hogy a lépés nem járul hozzá a feszültség csökkentéséhez.

Korábban súlyos feszültséget okozott, hogy szerb fegyveresek megöltek egy albán rendőrt és tűzharcba keveredtek a rendfenntartókkal.


Nyitókép: REUTERS/Valdrin Xhemaj

#Külföld#koszovó#szerbia#euró#szerb dinár#európai unió

Címlapról ajánljuk