Külföld

Szintet lépett a putyini diktatúra, már feljelentésekkel terrorizálják egymást az oroszok

Kovács IstvánKovács István

2023. november 24. 10:45

A sztálini időkre emlékeztet, hogy ismét előtérbe kerültek azok az emberek Oroszországban, akik feljelentésekkel élik ki magukat, és akarnak tönkretenni akár ismeretleneket, akár a haragosaikat. Eddig mintegy nyolcezer eljárás indult a hadsereg lejáratása miatt. 1400 feljelentés ugyanahhoz a személyhez köthető, akinek már a nagyapja is besúgó volt, és az unoka viszi tovább a hagyományt.

A putyini diktatúra erősödésével előjöttek az orosz társadalomból a régi reflexek, és ahogy a Szovjetunió idejében, most is elárasztják a rendőrséget a feljelentések, amit a „derék” állampolgárok tesznek, hogy leleplezzék az ország ellenségeit.

A BBC rátalált a feljelentések egyik bajnokára, valószínűleg Oroszországban nála több embert senki nem nyomott fel a rendőrségen. Anna Korobkova tavaly február 24-e, vagyis az Ukrajna elleni támadás kezdete óta 1397 feljelentést tett. A nő nem sokat árult el magáról, de annyi kiderült, hogy családi hagyomány náluk, hogy önként a rendőrség besúgójaként tevékenykednek. „A nagyapám tanított meg minderre, aki maga is besúgó volt” – mondta. A nagypapa a szovjet titkosrendőrség névtelen informátora volt Sztálin idején, amikor a feljelentések a mindennapok részei voltak, Anna pedig az ő nyomdokaiba lépett, és mindenkit feljelent, aki szerinte kritizálja az ukrajnai „különleges műveleteket”.

A nő büszkén sorolta, hogy a feljelentései miatt embereket büntettek meg, rúgtak ki, illetve  bélyegeztek külföldi ügynöknek:

Nem sajnálom őket, örülök, ha a feljelentéseim miatt megbüntetik őket.

A Kreml tavaly, az invázió idején bevezetett új cenzúratörvényekkel ágyazott meg annak, hogy Korobkova és a hozzá hasonló éber elvtársak kiélhessék hajlamaikat. Korobkova azóta szabadidejének nagy részét az interneten tölti, és azokat az embereket keresi, akiket feljelenthet az orosz hadsereg lejáratásáért. Ez a bűncselekmény 50 ezer rubelig (csaknem 200 ezer forint) terjedő pénzbírsággal vagy akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Szintet lépett a putyini diktatúra, feljelentésekkel terrorizálják az embereket
Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

A BBC-nek elmondta, két jó indoka van arra, hogy besúgja polgártársait. Ebből az egyik, hogy ezzel segít Oroszországnak legyőzni Ukrajnát, a másik, hogy úgy gondolja, ezzel a saját megélhetését védi. Egyedül él, részmunkaidőben tanárként dolgozik, és nagymértékben támaszkodik megtakarításaira. Azonban attól tart, hogy Oroszországnak jóvátételt kell fizetnie, ha Ukrajna nyeri a háborút, és ez hatással lehet az egész ország és vele együtt a lakosság pénzügyeire is. Úgy fogalmazott:

Mindazok, akik ellenzik a különleges katonai műveletet, a saját jólétem ellenségei. Elveszíthetném az összes megtakarításomat, és teljes munkaidős állást kellene keresnem.

Az OVD-Info független emberi jogi szervezet szerint az új cenzúratörvények bevezetése óta több mint nyolcezer eljárást indítottak a hadsereg lejáratása miatt, vagyis az ügyek jelentős része mögött Korobkova állhat – bár nem tudni, hány besúgása alapján indult tényleges eljárás. 

Elhallgattatott szakértők

Annyi biztos, hogy a szorgalmas asszony több olyan embert is felnyomott a hatóságoknál, akik újságoknak nyilatkoztak. Különösen azokat pécézi ki előszeretettel, akik külföldi lapokkal beszélnek. A nő egyik tipikus célpontja Alekszandra Arkhipova antropológus, akit már hétszer jelentett fel.

„A feljelentései elég hatékonyan elhallgattatják a szakértőket" – mondta a külföldön élő Arkhipova a BBC-nek. Úgy véli, Korobkovának is köszönheti, hogy az orosz állam májusban külföldi ügynöknek bélyegezte. „A barátaim, akiket feljelentett, most nem hajlandóak nyilatkozni senkinek. Úgyhogy mondhatni, sikeres a működése” – tette hozzá.

A másik célpont egy Tatyjana Csercsenko nevű moszkvai tanárnő volt. Amikor az orosz kormány tavaly szeptemberben bevezette a hazafisági órákat, Csercsenko úgy döntött, hogy helyette matematikát fog tanítani. Erről egy Hollandiában működő orosz csatornának beszélt. Ezt azonban látta Korobkova is, és feljelentéseket tett Csercsenko ellen, többek között panaszt tett a munkaadójánál, a moszkvai oktatási minisztériumnál és Oroszország gyermekjogi biztosánál. Csercsenkót ezután 2022 decemberében elbocsátották.

Korobkova egyáltalán nem bánja, hogy több ember életét is tönkretette, sőt, büszkén vezet egy adatbázist azokról az emberekről, akiket feljelentett, feljegyezve a következményeket is. Azt állítja, hogy feljelentései nyomán hat embert elbocsátottak állásából, 15 másik ember ellen pedig közigazgatási eljárást indítottak, és pénzbírságot szabtak ki.

Nem akart inni, börtönbe került

Bár a nő azt állítja, hogy olyan embereket vesz célba, akiket az állam ellenségeinek tart, érdemes tudni, hogy a feljelentéseket Oroszországban személyes számlák rendezésére is felhasználják. Így járt egy kamcsatkai halász, Jaroszlav Levcsenko is, akit a kollégái jelentettek fel, miután összeveszett velük. A konfliktus oka az volt, hogy Levcsenko nem akart velük inni. Most a börtönben várja a tárgyalását.

Oleg Belusov is hasonlóan járt, őt egy ismerőse, Szergej Csmikhun jelentette fel, miután egy régészettel foglalkozó VKontakte-csoportban a bucsai mészárlás miatt összekülönböztek. Csmikhun ezt úgy rendezte el, hogy megkereste a hatóságokat, a rendőrök pedig olyannyira komolyan vették az esetet, hogy Belusovra tavaly nyáron egy hajnali órában rátörték az ajtót, és elvitték. Miután nyolc hónapig egy fogolytáborban tartották, megszületett az ítélet: 5 és fél év börtön.

Rengeteg ilyen eset van, például Alekszandra Szkocsilenko művészt is egy nyugdíjas nyomta fel a rendőrségen, miután a nő tavaly március végén szülővárosában, Szentpéterváron egy szupermarketben kicserélte az árcédulákat olyan kis papírdarabokra, amelyek Oroszország ukrajnai háborújának befejezését sürgették, és bírálták a hatóságokat. Ő 7 évet kapott, amit egy börtöntelepen kell letöltenie.

Szintet lépett a putyini diktatúra, feljelentésekkel terrorizálják az embereket
Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Az orosz rendőrség tisztviselői (természetesen név nélkül nyilatkozva) elismerték a BBC-nek, hogy a háború kezdete óta elárasztották őket a feljelentések, és rengeteg időt töltenek a hadsereg lejáratására vonatkozó vádak kivizsgálásával.

Hogy mennyire komolytalan dolgokkal kell foglalkozniuk, jól mutatja a szevasztopoli Jekatyerina Oszipova esete. Az ő bűne az volt, hogy az Instagramon olyan fotót tett közzé, amelyen látszik, kék és sárga (az ukrán nemzeti színek) szívószál van a poharában. A nőt egy oroszbarát Telegram-csatorna szerkesztője panaszolta be a hatóságoknál, akik vették a fáradságot, hogy felelősségre vonják. A szívószálak miatt a nőnek videón kellett bocsánatot kérnie a tettéért, majd azt nyilvánosságra kellett hoznia, vagyis még olcsón megúszta.

Egy volt rendőr azt mondta, hogy az emberek keresik az ürügyet arra, hogy feljelentsenek valakit a „különleges katonai műveletre” hivatkozva. Így viszont nincs idejük a rendőröknek, hogy valós bűnügyekkel foglalkozzanak. Helyette azt ellenőrzik, hogy valami nagymama valóban olyan függönyt látott-e, ami úgy nézett ki, mint egy ukrán zászló.

Mivel Putyin elnök nemrég ismét felszólított az „árulók megbüntetésére”, és az ukrajnai háború végét sem lehet látni, a besúgók nem lesznek tennivaló nélkül. Korobkova azt írta a BBC-nek, hogy még sok munkája van, bár egy kínzó kérdés felmerül: 

amiatt, hogy szóba állt a nyugati sajtóval, őt nem fogja valaki feljelenteni?

Nyitókép: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

#Külföld#feljelentés#rendőrség#orosz-ukrán háború#oroszország#anna korobkova#ma#besúgó#diktatúra#alekszandra szkocsilenko