Cápáktól hemzsegő tenger, világháborús frontvonal, több ezer kilométernyi gyaloglás – kutyák hihetetlen utazásai a gazdáikhoz

Csodálatos karácsonyi ajándékot kapott egy kaliforniai család, aminek farmjáról több mint egy éve tűnt el szeretett kutyájuk, Zeppelin. Az eb ugyanis előkerült. Méghozzá egy olyan helyről, ahol a legkevésbé számítottak rá: 2500 kilométerre otthonától találták meg, Kansas államban.

Sokkolt, amikor megmondták, teljesen ledöbbentem

– mondta az NPR amerikai közszolgálai adónak a kutya gazdája, Sandra O’Neill. Zeppelinre egy nő bukkant rá, a kutya egyszer csak megjelent a birtokán. A nő állatorvoshoz vitte, ahol chipjének leolvasása után találták meg gazdáit.

Azt nem lehet tudni, hogy Zeppelin pontosan hogyan is került olyan messzire az otthonától, de nem ő az egyetlen kutya, amelyik hatalmas távolság tett meg, mielőtt újra találkozhatott gazdájával, vagy medenceparton fekvéshez és kanapéhoz szokott ebként meglepő túlélőképességről tett tanúbizonyságot.

Sophie Tucker, a tengerbe veszett túlélő

Jan és Dave Griffith Ausztrália keleti partvidékén hajóztak 2008 novemberében, amikor egy nagyobb hullám megdobta a hajójukat, és kutyájuk, Sophie Tucker a vízbe zuhant. A házaspár már csak azt vette észre, hogy az ausztrál pásztorkutya nincs a fedélzeten. Több mint egy órán át próbálták megtalálni, de nem bukkantak a nyomára.

Biztosak voltak benne, hogy a hajó által keltett hullámok miatt szeretett kutyájuk belefulladt a tengerbe. Öt hónappal később azonban kiderült, hogy Sophie életben van. Egy szigeten fogták be, ahol vad, kóbor kutyának hitték.

Sophie nagyjából tíz kilométert úszott a cápáktól hemzsegő tengerben, mire elért a szinte teljesen lakatlan, nagyrészt nemzeti parkból álló St. Bees szigetre, ahol vadon élő kecskék gidáira vadászva maradt életben. Vadőrök fogták be, akik pár hónappal korábban már észrevették a lesoványodott kutyát, ami a kecskelakomáknak köszönhetően egyszer csak elkezdett kikerekedni.

Gazdái elmondása szerint Sophie „elég vad és harapós” lett, és senkit sem engedett a közelébe, még ételt sem fogadott el senkitől, de azonnal régi önmaga lett, amint visszakerült a gazdáihoz.

Szakértők szerint túlélésében nagy szerepet játszott fajtája. Az ausztrál pásztorkutyákat arra tenyésztették ki, hogy nagy távolságban segítsenek az embereknek szarvasmarhák terelésében, a nehezen járható, kemény ausztráliai vidéken. Ennek megfelelően ezek a kutyák erősek, sportos és izmos testfelépítésű, energikus ebek, és rendkívül intelligensek.

Az ebfajták közül valószínűleg a pásztorkutyáknak van a leginkább esélyük arra, hogy túléljenek egy ilyet 

– mondta a Brisbane Times című lapnak az RSPCA álltvédelmi szervezet egyik állatorvosa. Dr. Vicki Lomex hozzátette, hogy még soha nem hallott ilyen túlélőtörténetet, és „igazán lenyűgözőként” jellemezte az esetet.

Jan Griffith a sajtónak elmondta, igazán sajnálták, hogy kutyájuk nem tud beszélni, és nem tudja elmondani, mi is történt vele abban a majdnem fél évben, amíg igazi házi kedvencből túlélő vadkutyává változva élt.

Prince, aki a frontra követte gazdáját

James Brown közlegényt 1914 szeptemberében Franciaországba helyezték át, hogy az első világháborúban harcoljon, ezért egy évvel korábban vásárolt Prince nevű kutyáját a feleségénél hagyta, aki magával vitte Londonba. Nem sokkal később azonban szomorú levelet írt fronton harcoló férjének: szeptember 27-én Prince eltűnt a londoni Hammersmith negyedből.

Mire azonban felesége levele megérkezett hozzá, Brown már nem aggódott. A kutyus ugyanis akkor már vele volt a franciaországi Armentières városában – írta meg feleségének egy válaszlevélben.

Azt nem tudni, pontosan hogyan jutott el az eb Londonból az onnan kétszáz kilométerre található frontvonalra, de a legvalószínűbb, hogy az egyenruhások látványát a gazdájával azonosító Prince Londonban hozzácsapódott a városon átmasírozó katonákhoz, és velük együtt utazott. A kutya megjelenése olyan nagy szenzációt okozott, hogy másnap Brownnak még az ezredparancsnokhoz is be kellett vinnie kedvencét, hogy ő „a saját szemével láthassa”. 

A kutya története hamar bekerült a brit sajtóba, és miután a döbbenetes utazást sokan kitalációnak tartották, még az RSCPA állatvédelmi szervezet is kivizsgálta az esetet, és megállapították, hogy az kétséget kizáróan valóban megtörtént. Prince közben Brown közlegény ezredének kabalaállata lett, még egyenruhát és személyi igazolójegyet is kapott, és végigkísérte a háború alatt a gazdáját.

Az ír terrier és collie keveréket annyira megszerették az ezrednél, hogy külön engedéllyel rendőrkutyává minősítették, hogy ne öljék meg, amikor a hadsereg az elszaporodott kutyák miatt azok leölését rendelte el. Bár barátságos személyisége is rajongókat szerzett neki, külön imádták azért, mert rendkívül nagy élvezettel vadászott a lövészárkokban harcoló katonák életét megkeserítő patkányokra – egy beszámoló szerint volt, hogy egy nap alatt 137-et pusztított el.

A háborút lezáró békekötés után a híressé vált kutyát gazdája csak az RSCPA segítségével tudta hazavinni magával Angliába, ahol pár hónappal később múlt ki.

Bucky, az „ötszázmérföldes”

Az amerikai Dél-Karolina államban élő Mark Wessells 2012 januárjában kénytelen volt az apjánál leadni hároméves kutyáját, Buckyt, miután Myrtle Beach városában található lakóhelyén megtiltották a kutyatartást. A fekete labrador azonban nem sokkal később eltűnt Wessells apjának Virginia államban lévő otthonából. Hiába keresték, nem találták.

A kutyus végül augusztus végén került elő, Dél-Karolinában, nem messze gazdája otthonától. Mint kiderült, Bucky ötszáz mérföldet, azaz nyolcszáz kilométert tett meg, hogy újra gazdájával legyen.

Az ebet egy kutyasétáltató találta meg a Myrtle Beach szomszédságában található Caroline Forestben. Brett Gallagher befogadta a barátságos kutyust, majd állatorvoshoz vitte, ahol leolvasták a chipjét, és kiderült, gazdája a közelben lakik. Gallagher az ABC televíziónak elmondta:

Amikor az állatorvos a nevén szólította, azonnal fülelni kezdett.

Gazdája bevalotta, hogy „majdnem elbőgte magát”, amikor az állatorvos felhívta a hírrel, hogy megtalálták a kutyáját. Azt nem lehet tudni, hogy Bucky pontosan hogyan is jutott vissza gazdijához, és mi történt vele az ötszázmérföldes utazása alatt.

Bobbie, a csodakutya

1923 nyarán Frank és Elizabeth Brazier autós túrára indult az Egyesült Államok nyugati partvidékén található Oregon államban lévő otthonukból, hogy rokonokat látogassanak meg a több mint háromezer kilométernyire található Wolcott városában, Indiana államban. Az úton elkísérte őket kutyájuk, Bobbie is. A házaspár már közel járt a célhoz, amikor a kétéves hosszúszőrű skót juhász, angol juhászkutya keveréket megtámadta három másik kutya, és Bobbie elszaladt.

A házaspár abban bízott, hogy Bobbie majd egyszer csak feltűnik a háznál, ahol megszálltak, de nem került elő. Így kénytelenek voltak nélküle nélkül folytatni az útjukat, arra gondolva, amikor visszafelé mennek, már biztosan ott lesz, de ez nem történt meg.

A Brazier házaspár így végül Bobbie nélkül érkezett meg a Portland város közelében silvertoni otthonukba, azzal a tudattal, hogy valószínűleg soha többé nem látják kedvencüket. Majdnem fél évvel később azonban Bobbie megjelent a városban, és pont úgy nézett ki, mint aki több ezer kilométer gyalogolt télen, folyókon és hegyeken átkelve: bundája matt csomókban állt rajta, körmei teljesen elkoptak, mancsa fel volt dagadva.

Története hamar országos szenzációvá vált, és egymás után jelentkeztek az emberek, akik látták, találkoztak vele, és egy-két napra befogadták a gazdáit kereső kutyát. A Humane Society állatvédelmi szervezet portlandi szervezete vizsgálatot indított, és megerősítették, hogy Bobbie valóban legyalogolta a több mint háromezer kilométeres távolságot, és megtalálta a hazavezető utat.

Bobbie igazi sztár lett: éremmel tüntették ki, és a város kulcsát is megkapta, valamint a kegyet, hogy szabadon mászkálhat a település utcáin, a sintérek nem fogják be. Kalandjáról némafilm készült, amiben ő alakította saját magát, történetét könyvek örökítették meg.

A kutyus pár évvel később, 1927-ben pusztult el, ételmérgezésben, feltehetően rothadt húst evett. Bobbie-t Portlandben helyezték örök nyugalomra, temetésén a város polgármestere mondta a búcsúztatót, és pár nappal később maga Rin Tin Tin, az amerikaik filmsztár kutyája helyezett el koszorút a sírján.

Nyitókép: Illusztráció. Fotó: GettyImages