Nem csak Németh Szilárd mozdult rá a vb-győztes Argentína etnikai összetételére

 „Fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország lett a világbajnok” – így örült az argentin győzelemnek a Fidesz alelnöke, Németh Szilárd. Kisebb kaliberű párttársa, Boldog István pedig annak örvendett, hogy „egy keresztény csapat legyőzött egy afrikait”.

Nincs új a nap alatt: az argentin válogatott etnikai összetétele már a katari világbajnokság idején téma volt az amerikai nyilvánosságban. A Washington Post december 8-án közölt egy publicisztikát, amelynek szerzője, a Latin-Amerika történelmét kutató Erika Denise Edwards azt igyekezett elmagyarázni az argentin történelmet kevésbé ismerő olvasóknak, hogy miért nincsenek fekete játékosok az argentin válogatottban.

Edwards cikkét jobboldali közéleti szereplők és médiumok azonnal felkapták és úgy magyarázták, mintha a cikk – melynek címe „Miért nincs Argentínának több fekete játékosa a világbajnokságon?” – baloldali ideológiai nézőpontból számon kérné Argentínán a fekete játékosok hiányát. 

A La Libertad Avanza nevű argentin jobboldali politikai szövetség például úgy reagált: „azért, mert mi egy ország vagyunk, és nem egy Disney-film”. (A Disney-t amiatt szokták bírálni egyesek, hogy klasszikus történetek feldolgozásaiban is szerepeltet fekete vagy ázsiai színészeket.)

Itthon a kormánypárti média állandó megszólalójává vált egykori LMP-elnök, Schiffer András nevezte „felettébb ostoba, ámde kétségkívül haladó kérdésnek” Edwards felvetését, amit rögtön igyekezett is megválaszolni: szerinte azért nincs több fekete játékosa Argentínának, mert hozzájuk Európából érkeztek bevándorlók, továbbá „soha sem volt szokásuk sem a rabszolgatartás, sem pedig a gyarmatosítás”. Csakhogy Edwards cikke is éppen az európai bevándorlást említi, mint egyik okát annak, hogy Argentínában alacsony a fekete népesség aránya, de az is kiderül belőle, hogy éppenséggel voltak afrikai rabszolgák Argentínában.

A történész emlékeztetett, hogy már 2014-ben azon élcelődtek némelyek, hogy a német-argentin vb-döntőn a német csapatban volt fekete játékos, míg az argentin válogatottban egy sem. Hozzátette, hogy a 2010-es népszámlálás szerint Argentína népességének kevesebb mint egy százaléka, 149 493 ember fekete. (Edwards a cikk először közzétett változatában azt írta, hogy a 45 milliós Argentína lakosságának egy százaléka fekete, amit a Washington Post később korrigált, külön jelezve a pontosítást. Erről több médium úgy számolt be, hogy „a Washington Post korrigálni kényszerült” a cikket, noha ez érdemben nem változtatott a mondanivalóján.)

A vitát kiváltó cikk legfőbb állítása, hogy Argentína sokszínűbb ország annál, mint amit sokan feltételeznek róla. 

Edwards azt írja: amikor Argentína spanyol gyarmat volt, mintegy 200 ezer afrikai rabszolga érkezett az országba, és a XVIII. század végére a népesség harmada volt fekete. A történész szerint több „mítoszuk” is van az argentinoknak arra, hogy miért csökkent le ennyire az arányuk.

Az egyik ilyen mítosz szerint „golyófogónak” használták a feketéket a XIX. századi háborúkban: így a spanyolok ellen vívott függetlenségi háborúban azzal az ígérettel sorozták be őket, hogy öt év szolgálat után szabaddá válhatnak. George Reid Andrews amerikai történészre hivatkozva azonban Erika Denise Edwards azt írja, hogy a besorozott feketék közül rengetegen inkább dezertáltak, minthogy meghaljanak a csatatéren. Egyesek egészen Peruig menekültek, de voltak olyanok is, akik hazatértek, Buenos Airesben pedig több mint kétszeresére nőtt az afrikai származású lakosság száma 1778-tól 1836-ig. (A magyar kormánypárti média ugyancsak foglalkozott Edwards cikkével, „primitív marxista logikájúnak” nevezve az írást. Az Origo szerint a történész azt állítja, hogy „kvázi kiirtották, ágyútölteléknek használták a feketéket”, miközben Edwards épp ezt a mítoszt cáfolja.)

Ugyanakkor Edwards arra is kitér, hogy a XIX. században az argentin vezetők – Európát a civilizáció és a haladás bölcsőjének tekintve – az európai értékek érvényre juttatásában látták az ország modernizálásának kulcsát, és ez az afrikai és bennszülött örökség háttérbe szorítását is jelentette. Ez nem volt példátlan, Latin-Amerika több országában is próbálkoztak hasonló folyamatot véghez vinni, de Argentína sikerrel is járt abban, hogy „fehér országként” határozza meg önmagát. Az argentin alkotmányba azt is belefoglalták – és máig tartalmazza –, hogy a kormánynak elő kell segítenie az európai bevándorlást.

A Bow Group brit konzervatív elemző intézet elnöke, Ben Harris-Quinney azzal vádolta meg a Washington Postot, hogy Edwards cikkének közlésével azt sugallja: rasszizmus miatt nincsenek fekete játékosok az argentin válogatottban. Azt is írta, hogy „az ilyen cikkeket mindig olyan emberek írják, akik a fociról semmit nem tudnak, de a woke-ról sokat”. Erika Denise Edwards azonban nem utalt ilyesmire, és nem is a válogatott összeállításával foglalkozott, hanem történészként azt próbálta elmagyarázni, hogy miért különbözik az argentin népesség összetétele más latin-amerikai országokétól.

A kanadai Centre for Israel and Jewish Affairs főigazgatója, Nico Slobinsky azt írta a Washington Postnak címezve, hogy ezt a kérdést nem lehet amerikai nézőpontból vizsgálni, és azt bizonyítja a cikk, hogy egyáltalán nem ismerik Argentína bennszülött és spanyol történelmét.

A kritikákkal Erika Denise Edwardst is szembesítette a Fox News, a történész ezekre úgy reagált, hogy túlnyomórészt pozitív visszajelzéseket kapott, különösen Argentínában sokan örülnek annak, hogy beszélnek erről a kérdésről. Szerinte ez szükséges ahhoz, hogy számot vessenek a múlttal. Azokra a bírálatokra reagálva, hogy ne ismerné Argentínát, úgy reagált: az elmúlt húsz évben élt és kutatott is az országban. A New York Postnak pedig azt mondta: nem fogadhatjuk el, hogy pusztán az európai bevándorlás „fehérítette ki” az argentin népességet, ugyanis más amerikai országokba is jelentős volt a bevándorlás.

Nyitókép: Richard Sellers/Getty Images