„A hópehely (a köznyelvben gyakran hópihe) jégkristályok összeállásából keletkezik, amely a Föld légkörében keletkezve hullhat, mint fagyott csapadék. A hópehely keletkezéséhez az szükséges, hogy mikroszkópikus szuperhideg vízcseppek keletkezzenek a felhőkben, amelyek megfagynak. Hópelyhek számos méretben, formában és mintázattal képződhetnek, de mindegyikben azonos a jégkristályok szabályos hatszögalakzata, melyek hatszögletű és hatágú csillaghoz hasonló formákat képeznek” – Wikipedia: Hópehely

„A hó kristályaiból a levegőben esés közben lazán összetapadó kis pehelyszerű csomócska” – A magyar nyelv értelmező szótára: Hópehely

Ez a zuhogó némaság
nem is tudom hogy hallom-e
ez a homályos hófehér
nem is tudom hogy látom-e

– Nemes Nagy Ágnes: Hó

Aligha van olyan, aki ne a tél egyik fő csodájaként tartaná számon a havazást. Amikor esik a hó, még ha tudjuk is, hogy előbb-utóbb szutykos latyakká válik, az mindig valami olyan megfoghatatlan izgalom, ami azonnal visszaröpíti az embert a gyerekkorba, az ámulat és öröm utánozhatatlan hangulatába. A séta közben a kabát ujján megpihenő hópelyheket nézve pedig bizonyosan feldereng az általános iskolai környezetismeret tankönyvből a téli törvény:

nincs két egyforma hópehely a világon.

Ez a törvény egy bizonyos Wilson Alwyn Bentley nevű amerikai meteorológusnak köszönhető, aki szinte egész életét a hópelyhek tanulmányozásának szentelte, nem is csoda, hogy mindenki csak úgy ismerte, hogy Hópihe Bentley. Wilson Bentleyt úgy tartja számon a tudomány- és fotótörténet, mint az első ember, aki pengeéles és részletgazdag makrofotóival feltárta a mindössze 2-3 milliméter átmérőjű hópelyhek jellegzetességeit.

Az igazi jégvarázs

Bentley 1865-ben, a vermonti Jericho-ban született, fent északra, a kanadai határtól nem messze élő farmercsaládba, és egész életét szülővárosában élte le, szülei foglalkozását űzve. Lehetne erre azt mondani, hogy nem volt valami világlátott ember, de az igazság az, hogy a farmer Wilson Bentley-t egy másik világ ragadta magával: a megunhatatlan változatosságú hópelyheké.

A hókristályok iránt már tinédzserként elkezdett érdeklődni, a hópelyhek valósággal lenyűgözték: telente egy régi mikroszkóppal tanulmányozta azokat, és próbálta lerajzolni a tárgylemezen látottakat. Eközben nem sok sikerrel járt, mivel a bonyolult jégkristályformákat nehéz volt azelőtt megörökíteni, hogy elolvadtak vagy elpárologtak volna.

Húszéves volt, amikor kidolgozott egy úttörő eljárást a hópelyhek megörökítésére: mikroszkópjához sikerült egy úgynevezett kihuzatos kamerát (az objaktív ezeknél harmonikaszerűen ugrott elő a fényképezőgépből) rögzíteni és a mikroszkóp tárgylemezén lévő hópelyhet így lefényképezni – kezdetben kint a szabad ég alatt, a hidegben.

Rengeteg mikrofotográfiai kísérletezés után 1885. január 15-én elkészült az első éles és részletes fényképe egyetlen szem hópehelyről, amit máig világelsőként tartanak számon.

A fényképészeti fejlesztés mellett Bentley kidolgozott egy állandó módszert az egyedi hókristályok rögzítésére és a tárgylemezre való átszállítására. Bentley a kristályokat egy hideg, fekete bársonnyal borított tálcán gyűjtötte be. Vigyázva, nehogy leheletétől megolvadjanak, kiválasztotta a szabad szemmel megfelelőnek látszót, és egy fasínen mozgó szerkezettel a tálcát az előre lehűtött tárgylemezhez emelte, majd a hópelyhet egy pulykatollal az üveglapra pöckölte. A tárgylemezt ezután gyorsan a fotóműhelyébe vitte, és mikroszkóp alá helyezte. A hátulról megvilágított képet egy zsinórból és csigából álló rendszerrel fókuszálta, az általa tervezett speciális ujjatlan kesztyűt viselve.

Bentley saját fotófeldolgozási módszereit is kidolgozta. Minden fénykép fehér hókristályról készült fehér háttér előtt, de Bentley elégedetlen volt ezzel. Úgy érezte, javíthat a kontraszton és jobban kiemelheti a részleteket, ha a kristályt sötét háttér előtt jeleníti meg. Ennek érdekében egy éles késsel lekaparta a kristály képét körülvevő sötét fotóemulziót az eredeti üvegnegatív másolatáról. A módosított hátterű másolat papírra nagyításkor már sötét háttéren mutatta a hópelyhet. Ez az utómunka még több éves gyakorlás után is gyakran négy órát vett igénybe egy-egy összetettebb hókristály esetében.

A hópelyhek szerelmese, akit a hópelyhek öltek meg — Wilson Bentley – Fotó: Wikimedia Commons

Wilson Bentley élete során több mint ötezer fotót készített hópelyhekről üveglemezre, fotóit rendszerezte és katalogizálta, kutatásairól minden télen részletes naplót vezetett, és ezen a tapasztalati úton jutott el annak felismeréséhez, hogy akárhány hópehely hullik is az égből, sosem lesz köztük két teljesen azonos.

A vermonti Hópiheember

George Henry Perkinsszel, a Vermonti Egyetem természettudományi professzorával együttműködve az Appleton's Popular Scientific 1898. májusi számában közzé is tett egy cikket, amelyben leszögezték, hogy nincs a világon két egyforma hókristály. Bentley így fogalmazott az általa lefotózott hópelyhekről:

Minden hókristály a tervezés remeke volt, és soha egyetlen terv nem ismétlődött. Amikor egy hópehely elolvadt, a terv örökre elveszett.

A hópelyhek és más téli időjárással kapcsolatos fizikai jelenségek (jég, dér, köd stb.) leírásával Bentley nagyban hozzájárult kora meteorológiai kutatásaihoz. Hópehelyfotóit a világ számos kutatóintézete örömmel fogadta, a témában írt tanulmányait pedig a legrangosabb tudományos folyóiratok és magazinok jelentették meg a Scientific American-től kezdve, a National Geographic-on át a The National Weather Service Research Journal-ig. 1931 novemberében jelent meg Hókristályok című könyve a McGraw/Hill kiadónál, a csaknem 2500 fotót és illusztrációt tartalmazó terjedelmes kötetet azóta is kiadják időről időre.

Wilson Bentley nem sokkal könyve megjelenése után, 66 éves korában hunyt el. 1931. december elején hat mérföldet gyalogolt hazafelé a hóviharban, nem volt valami jól felöltözve, megfázott, tüdőgyulladást kapott, ami december 23-án elvitte.

Bentley öröksége azonban maradandóbb, mint bármelyik hópehely. A pihék fényképezésére kifejlesztett technikája lényegében megegyezik a manapság használtakkal, és bár fényképeinek minősége tükrözi a kor technikai korlátait, olyan tökéletes hópiheportrékat készített, amiket lényegében azóta sem múlt fölül senki.

Bentley fényképeinek legátfogóbb gyűjteményét a jericho-i helytörténeti társaság őrzi, míg Bentley az eredeti üvegnegatívokat a Buffalo-i Természettudományi Múzeumra hagyományozta. A gyűjtemény szinte teljes egészét digitalizálták és a nagyközönség számára elérhetővé tették. A cikkünk tetején lévő galériában közel száz fotó közt böngészhetnek, a New York Heritage digitális könyvtár oldalán pedig több mint hatezer fotót pörgethet át bárki, bizonyosságot szerezve, hogy nincs köztük két egyforma.

Felhasznált források:

Keith C. Heidorn. The Snowflake Man of Vermont (The Public Domain Review)
Jeanne Schinto: Jeanne Schinto (Johns Hopkins Magazine)
Wilson Bentley (Wikipedia)

Legnézettebb

Régen a kánikula is jobb volt – 38 fok? Itt van 38 forró fotó a Fortepanról!

A hópelyhek szerelmese, akit a hópelyhek öltek meg

Ezek a képek ismét bebizonyítják, hogy az ősz a legszebb évszak

Már csak a hét közepéig kell kibírni hőguta nélkül, utána enyhül az időjárás

Fortepan: régen a kánikula is jobb volt