Kiss Ádám és Tóth Edu

Kiss Ádám és Tóth Edu

Leírás

Kiss Ádám 41 éves humorista és Tóth Edu 43 éves humorista, író régi kollégákként és barátokként érkeznek a Hotel Blöffbe. A Dumaszínház és a rengeteg közös fellépés mellett a hétköznapokban is sok időt töltenek együtt: hosszú autóutakat beszélgetnek végig, és családilag is összejárnak. Jól ismerik egymás ritmusát, reakcióit és azt is, mikor kell komolyan venni a másikat.

Ádám 2005-ben csatlakozott a Dumaszínházhoz, majd megnyerte a Magyar Rádió Humorfesztiválját, a Showder Klub pedig országos ismertséget hozott neki. Önálló estjeivel évek óta járja az országot, így a gyors helyzetfelismerés és a rögtönzés a munkájának természetes része.

Edu 2011-ben lett a Dumaszínház tagja, a stand-up mellett pedig íróként is dolgozik. Ádám „Mit nem mondok!” című önálló estjének rendszeres műsorvezetőjeként a színpadon is összeszokott társa.

Kettejük közül Ádám a higgadtabb, Edu pedig az izgágább, impulzívabb karakter, akit időnként nehéz lelassítani. A társasjátékokat is kedvelő Edu lelkesedése és Ádám nyugodtabb helyzetértékelése jól kiegészítheti egymást. Humoruk a Hotel Blöffben is komoly fegyver lehet: miközben a többiek velük nevetnek, ők észrevétlenül figyelhetnek és gyűjthetnek információt. Vajon sikerül a poénok mögé rejteniük, mennyire komolyan veszik a győzelmet?