Ezt is elértük: a magyarok a legszegényebbek az egész EU-ban
2024. június 20. 18:43
Az Unió legszegényebb országa lett Magyarország – ezt mutatja az Eurostat friss összesítése a GKI szerint. Már a bolgárok is többet tudnak költeni a magyaroknál, akik 2023-ban a legkevesebbet fogyasztották a 27 tagállam lakói közül, csak 70 százalékát az átlagnak. A jegybank azzal érvel, hogy visszaesett a jövedelmek értéke. Még hetekkel ezelőtt is a 2021-es szinten állt a boltok forgalma Magyarországon.
Az Unió legmagasabb inflációja az Unió legalacsonyabb fogyasztásával társult Magyarországon 2023-ban. Ez most derült ki, miután az Eurostat frissítette az adatbázisát. A 27 tagállam átlagának 70 százalékát költötték a magyarok, miközben a bolgárok már a 73, a románok pedig a 89 százalékát.
A magyar átlag lakosság a legszegényebb az Unió összes polgárát figyelembe véve. Ennek részben következménye a kiskereskedelmi forgalom jelentős visszaesése, hiszen nagyon keveset tudunk fogyasztani
– magyarázta Molnár László a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója.
Idén áprilisban ismét megtorpant a boltok forgalma, majdnem 1 százalékkal csökkent márciushoz képest. Vagyis nagyjából annyit vásároltak a magyarok, mint 3 évvel korábban. Pedig a KSH szerint tavaly szeptember óta nő a fizetések értéke.
„Már 11 százalék körüli reálkereset növekedés van, csak ezt az emberek túlnyomórésze nem érzékeli, mert az ő keresete nem nő ennyivel” – jegyezte meg Molnár László
A kormány márciusban azt írta Híradónknak,
a magyar családok nem felélték, hanem félretették a jövedelmüket.
És: „soha annyi pénzzel nem gazdagodott még a magyar lakosság, mint 2023-ban.
„A fogyasztás az az életnek csak az egyik része, a megtakarítás legalább ilyen fontos” – magyarázta a siralmas adatokat Orbán Viktor tavaly december végi sajtótájékoztatóján. .
A Híradó ma megkérdezte a jegybankot, hogy miért a magyarok fogyasztották a legkevesebbet az Unióban.
A legfontosabb átmeneti vagy ciklikus ok természetesen a megemelkedett infláció volt az elmúlt két évben Magyarországon. Az infláció emelkedése következtében a reáljövedelmek csökkentek, a fogyasztói bizalom jelentősen mérséklődött, alacsonyabb szintre, mint a Covid idején. Mindez értelemszerűen visszavetette a fogyasztást
– mondta Baksay Gergely, az MNB ügyvezető igazgatója.
Nagy Márton miniszter néhány hete egy konferencián azt mondta, az emberek nem érzik a fordulatot.
„De miért nem érzik, hogy már nincs gazdasági válság, hogy kilábaltunk, s hogy már nincs infláció?” – tette fel a kérdését, amit az Economx tudósítása szerint válasz nélkül hagyott.
Megkeresésünkre a kormány ma azt írta: „a családok egyre többet fogyasztanak”.