Híradó

Hiába kért távoltartási végzést volt férje ellen, a Tamásiban meggyilkolt nő kérelmét elutasította a bíróság

Debreczeni CsillaDebreczeni CsillaBlaschek KárolyBlaschek Károly

2024. március 27. 16:56

Néhány hete elutasította a bíróság a kedden Tamásiban meggyilkolt asszony távoltartási kérelmét – tudta meg az RTL Híradó. A nő férjét négy évvel ezelőtt azért tartóztatták le, majd ítélték el, mert rendszeresen életveszélyesen fenyegette volt feleségét. Februárban szabadult a börtönből, a nő ekkor fordult a bírósághoz. A férfi kedd reggel váratlanul jelent meg az asszonynál, és halálra késelte. Információink szerint beismerte a gyilkosságot.

Piros rendőrségi matrica a kocsibeállónál, a kapun, az ablakon – már csak ezek emlékeztetnek a keddi tragédiára a tamási családi háznál. Kora reggel egy fiatal férfi telefonált a rendőröknek, hogy a külön élő apja késsel megszúrta az anyját. Perceken belül megérkezett a segítség, a nő életét azonban nem tudták megmenteni. A 49 éves volt férj a háznál megvárta a rendőröket.    

Információink szerint a férfi kihallgatásán beismerte a gyilkosságot. A rendőrök kezdeményezték a letartóztatását, amiről csütörtökön dönt a bíróság. 

A környékbéliek kedves nőnek ismerték az áldozatot, a férfit pedig agresszívnek, magánakvalónak.  

Négy évvel ezelőtt februárban vették először őrizetbe a férjet, mert megromlott kapcsolatuk miatt folyamatosan azzal fenyegette feleségét és annak új párját, hogy megöli őket. Egyik alkalommal közös, 17 éves fiuk segítségével egy székhez kötözte a nőt, hogy megfélemlítse. A rendőrök akkor a házkutatáson éles fegyvert is találtak. Akkor letartóztatták, a bíróság pedig börtönbe küldte a férfit. Néhány hete szabadult. 

Úgy tudjuk, volt felesége 60 napra megelőző távoltartást elrendelését kérte. Az ügyészség ezt indokoltnak tartotta, a Tamási Járásbíróság azonban elutasította a kérelmet.

Kerestük a bíróságot, hogy ezt milyen indokkal tették, de azt írták, nem adhatnak tájékoztatást. Az eset körülményeit a Tolna megyei RFK bűnügyi osztályán, emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban vizsgálják.

#Híradó#Videó#Baleset-bűnügy#bűnügy#gyilkosság#fenyegetés#távoltartási végzés#elutasítás#bíróság#ügyészség#tamási#tolna megye#top hírek

Címlapról ajánljuk