Híradó

Szegeden 4, Budapesten 9 perc alatt ér ki a mentő életveszély esetén – nem a hívástól, hanem a mentőautó indulásától számítva

Major EszterMajor Eszter

2023. május 16. 18:54

A szakszervezet szerint ezzel próbálják elfedni a rendszer hibáit, ám a mentőszolgálatnál úgy látják: a hívás beérkezésétől a helyszínre érkezésig eltelt idő nem lehet alapja a mentési sebesség megítélésének, mert a kocsi küldése előtt számos dolgot fel kell mérni. Gálvölgyi János családja 40 percig várt hiába mentőre, az egészségügyi szakértő szerint órák is eltelhetnek a bejelentéstől a feladat kiadásáig. Sürgős esetekben ugyanakkor azonnal indítják a mentőt – állítja a mentőszolgálat.

„Vannak olyan területek az országban szép számmal, ahol még mindig fehér foltokról beszélhetünk. Hiszen nem tud a mentőautó 15 perc alatt kiérni” – mondta Győrfi Pál 2008-ban. Nyolc évvel később, 2016-ban az OMSZ akkori megbízott főigazgatója azt mondta: el kell felejteni a 15 perces kiérési időt, mert nincs hozzá elég orvos és mentőautó.

Az Országos Mentőszolgálat most küldött adatokat arról, hogy március elején átlagosan hány perc volt a mentők kiérkezési ideje.

A megyeszékhelyeken életveszély esetén nem egész 6 perc. Budapesten csaknem 9 perc.

Szegeden tűnik a legjobbnak a helyzet, ott kevesebb mint 4 perc alatt kiértek a mentők. Veszprémben viszont több mint 9 perc kellett hozzá átlagosan.

A megyei adatok ennél kedvezőtlenebbek

Országos átlagban 9 és fél perc alatt ért ki a mentő. Pest megyében a legrosszabb a helyzet, utána Baranya, majd Jász-Nagykun-Szolnok megye következik.

A mentőszolgálat nem a hívástól, hanem a mentő indulásától számolja kiérkezési időt – így is van, ahol 9 perc fölött van az átlag
 

Ezek az adatok kizárólag az életveszélyes esetekre vonatkoznak.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint ráadásul a mentőszolgálat évek óta a kocsi elindulásától számítja a kiérkezési időt.

Ez azt jelenti, hogy akár a bejelentéstől a feladat kidiktálásáig, vagy a kocsi megtalálásáig akár egy, akár több óra is eltelhet

– mondta a szakértő.

Az uniós ajánlás a kiérkezésre 15 perc. A mentődolgozók szakszervezeténél azt mondják: ők sem látnak rá a hívástól számított kiérkezési időkre. Lengyel Tibor, a szakszervezet alelnöke azt mondta,

azért számolják az érkezési időt ebben a formában, hogy próbálják meg egy picit elfedni a rendszernek a hibáit.

Az Országos Mentőszolgálat azt írta, hogy a hívás beérkezésétől a helyszínre érkezésig eltelt idő azért nem lehet alapja az életmentési sebesség megítélésének,

mert a kocsi kiküldése előtt számos dolgot kell felmérni, például a beteg állapotát.

Ugyanakkor hozzátették: sürgős esetekben azonnal indítják a mentőt.  

A kiérkezési idő kérdése azután merült fel, hogy az elmúlt hetekben több olyan ügyről is beszámoltunk, amikor a mentőkre jóval hosszabb ideig kellett várni súlyos esetekben is. Legutóbb Gálvölgyi János családja járt így, 40 perc várakozás után végül lányai vitték kórházba az életveszélyes állapotú színészt.

#Híradó#Videó#adásrészletek#országos mentőszolgálat#mentők#átlagos kiszállási idő#életveszély#mentésirányító#mentő#baleset#top hírek