Egyetlen posta maradhat a közel 60 ezer lakosú megyeszékhelyen, budapesti posták is veszélybe kerülhetnek
2023. április 15. 19:50
30 ezer lakosra egy postahivatal jutna a kormány legújabb törvényjavaslata alapján. A gazdasági miniszter korábban azt mondta, csak ideiglenesen zárnak be postákat a magas energiaköltségek miatt, de később kiderült, a nagy részük már nem nyit ki.
A békéscsabai nagyposta az egyike azoknak a postahivataloknak, amelyek nyitva maradtak a tavaly október végi bejelentés után. Akkor a városban viszont több kisebb postát is bezártak. A kormány honlapjára a napokban felkerült törvénymódosító javaslat szerint egy kivételével a többit is bezárhatnák. A javaslat szerint ugyanis 30 ezer lakóként elég egy posta, kettő csak akkor kell, ha a településen 60 ezernél többen élnek. Békéscsabán 58 ezren laknak. A helyiek már a mostani bezárásoknak sem örülnek.
Liker Klárának például 3,5 kilométert kell bicikliznie vagy buszoznia a postáig, és sokszor az unokáknak szánt csomagot is cipelnie kell.
Érzékenyen érint bennünket időseket, nyugdíjasokat, mert a lencsési kispostán olyan udvariasak, figyelmesek voltak az ügyintézők, nem kellett ennyit sorban állni, és közel volt. Nekünk, mozgásszervi betegeknek nagyon nehezünkre esik ide bejárni, és itt még a levegő is nagyon rossz
– panaszolta az RTL Híradójának.
A miniszterelnök korábban a Magyar Posta veszteséges működésével indokolta a postabezárásokat. „Akkor tudjuk a szolgáltatások színvonalát megőrizni, esetleg javítani, hogyha átalakítjuk a Posta belső szerkezetét. Mert a kormány el van tiltva attól, hogy pénzt tegyen a postába. Következésképpen a postának meg kell újulnia. Remélem, hogy ezt minél kevesebb fájdalommal meg tudjuk majd tenni” – mondta Orbán Viktor tavaly novemberben.
Nagy Márton gazdasági miniszter akkor úgy nyilatkozott, csak átmeneti bezárásról van szó.
Csak Budapesten zártunk be fiókot. A vidéki bezárások átmenetiek, hogy ne kelljen az energiaköltségeket kifizetni. Ezeket tavasszal újra fogjuk nyitni.
A 364, ideiglenesen bezárt postából azonban januárban csak 45 nyitott ki azután, hogy az önkormányzatok átvállalták a költségek egy részét. Békéscsabán is volt erről szó, de az MSZP próbálkozása a polgármesternél kudarcba fulladt.
Ha a legújabb tervezetet elfogadja a parlament, fővárosi posták is veszélybe kerülhetnek. Most 112 hivatal van Budapesten, köztük olyanok, amelyek a kerületi önkormányzat segítségével tartanak nyitva. A tervezet szerint azonban a mostaniak kevesebb mint fele, 55 posta is elég lenne. Kerestük a kormányt, a Gazdaságfejlesztési minisztérium azt írta: „jelenleg a jogszabály-módosítás társadalmi egyeztetése zajlik.”