Híradó

Megrendítő pofont kaptak a Kúriától a halmozott fogyatékossággal élő felnőtt gyermekeiket ápoló anyák

Magyar ÉvaMagyar Éva

2023. április 11. 18:00

Mégsem kötelezhető az állam arra, hogy támogatott lakhatást biztosítson Budapesten azoknak a halmozott fogyatékossággal élő embereknek, akikről jelenleg idősödő szüleik gondoskodnak. Hat család indított pert még 2017-ben, tavaly jogerősen meg is nyerték azt, de a Belügyminisztérium a Kúriához fordult, ahol a napokban kimondták: az államtól nem lehet kikényszeríteni a segítséget, még akkor sem, ha törvényben meghatározott feladatát mulasztja el.

Örömkönnyeikkel küszködve hallgatták a bíróság ítéletét az anyák, akik azért indítottak pert az állam ellen, mert súlyos-halmozott fogyatékossággal élő gyermekeik számára Budapesten nem biztosítanak úgynevezett támogatott lakhatást. A bíróság kimondta, hogy az állam jogsértést követ el, amikor a szülőknek nincs lehetőségük a lakóhelyükhöz közel, kis létszámú otthonokban elhelyezni a felnőtt gyermekeiket.

Csakhogy ez egy évvel ezelőtt történt, az öröm pedig kétségbeesésbe fordult. 

A jogerős ítélet ellen ugyanis a Belügyminisztérium a Kúriához fordult, ahol a múlt héten másképp döntöttek.

„Ez a döntés nem jelenti ugyanakkor az eljáró bírók részéről a felperesekkel az együttérzés hiányát” – hangzott el az ítélethirdetésen.

A családokat képviselő Társaság a Szabadságjogokért projektvezetője azt mondja, a Kúria ugyan együtt érez a családokkal, de mégsem kötelezi az államot a feladatai végrehajtására. Boros Ilona ezt teljesen abszurdnak tartja.

Azt mondták, hogy valóban jár ezeknek a családoknak és minden fogyatékos embernek támogatott lakhatás Budapesten, valóban nincsen egy darab férőhely sem a fővárosban, sem az országban, de ennek létrehozását polgári peres úton nem lehet kikényszeríteni az állami szervek ellen.

A korábbi jogerős ítéletben családonként tízmillió forint sérelemdíjat is megállapított a bíróság. Most ezt is vissza kellene fizetni, ha a családok felvették volna a pénzt.

„Mivel számítottunk arra, hogy az állami szervek minden lehetőséget ki fognak használni, és Kúriához is fognak fordulni, ezért azt tanácsoltuk egy évvel ezelőtt az édesanyáknak, hogy a nekik jogerősen megítélt kártérítést ne vegyék át, hogy ne kerüljenek abba a még ennél is méltatlanabb helyzetbe, hogy vissza kelljen fizetniük a pénzt” – mondta Boros Ilona.

A hat pereskedő anya egyike Schilling Magdolna. Több mint harminc éve egyedül neveli az idén negyvenéves fiát.

A lelkem romokban van

– mondta megtörten az ítélet után.

Az édesanya összetört. Tavaly ilyenkor még azt hitte, hogy a fia méltó körülmények között élhet majd akkor is, ha ő már nem tud gondoskodni róla. Most azt mondja, a Kúria döntése mindent lenullázott.

„Mennyi ideje van az embernek hátra? Hogy fogom bírni? Most is minden nap egy kínlódás, hogy az ember talpon tudjon maradni, tudja csinálni. A lelke az valahogy vigye tovább, a szíve, a lelke.”

A családok az emberek együttérzésében bíznak. Azt remélik, hogy a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítványnál összegyűjthetnek annyi pénzt, amennyiből az állam helyett ők maguk felépíthetik a kis létszámú otthonokat, és biztosíthatják gyermekeik ellátását.

A Belügyminisztérium ma azt közölte Híradónkkal, hogy folyamatban van egy 25 milliárd forintos keretösszegű pályázat értékelése, amely „a támogatott lakhatás kialakítását szolgálja”.

#Híradó#Videó#Belföld#otthonápolás#fogyatékkal élők#ítélet#kúria#top hírek

Címlapról ajánljuk