Híradó

Lantos Csaba miniszter, de papíron még mindig tanácsadó a 4iG-nél – mindkét lábára sántít a magyar vagyonnyilatkozati rendszer

Luigits TamásLuigits Tamás

2023. január 28. 18:37

Többször módosították tavaly, de még most sem tölti be a szerepét a vagyonnyilatkozatokról szóló törvény a Transparency International korrupcióellenes civil szervezet szerint. Keddig kell leadniuk a vagyonnyilatkozatukat például a parlamenti képviselőknek és a közjogi méltóságoknak. 

Lantos Csaba energiaügyekért felelős miniszter vagyonnyilatkozata csak most csütörtökön került fel a kormány honlapjára. A dokumentum szerint az energiaügyekért felelős miniszter még mindig havi 1 és 5 millió forint közötti összeget kap tanácsadó testületi tagságáért a Vodafone-t megvásárló 4iG részvénytársaságban.

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint ha ez igaz, „és nem csak tévedés, akkor ez súlyos össszeférhetetlenség, amire azonnal választ kell adni a miniszternek”. A Híradónak a minisztérium azt válaszolta, hogy a miniszter minden törvényi előírásnak eleget tesz. 

A Transparency szerint éppen az ilyen összeférhetetlenségek kiszűrésére jó a magyar vagyonnyilatkozati rendszer, de arra, amire létrehozták, vagyis a korrupció megakadályozására, a legkevésbé sem. Nem nyilvánosak ugyanis a családtagok vagyonnyilatkozatai, és az ellenőrzés sincs megoldva. Senki sem vizsgálja, hogy a vagyonnyilatkozatok tartalma összhangban van-e az adóbevallás tartalmával, vagyis hogy aki nyilatkozatot tesz a vagyonosodásáról, az megfelel-e annak az adózott jövedelemnek, amelyről a NAV felé tesz nyilatkozatot.

A vagyonnyilatkozatokról szóló törvényt 2022-ben kétszer is módosították. Előbb egy enyhébb vagyonnyilatkozati rendszert vezettek be, majd ősszel az Európai Bizottság nyomására kis változtatással visszaállították a korábbi rendet. Az MSZP szerint sokkal szigorúbb rendszer kellene. Szerintük az ingatlannyilvántartási, a céginformációs, és a gépjármű-nyilvántartási adatokat kellene használni.

Ráadásul a hatályos szabályozás szerint nincs jogkövetkezménye a rosszul kitöltött nyilatkozatoknak, elég ha a képviselő kijavítja. A Híradó kereste a kormányt és a Fideszt, hogy tervezik-e szigorítani a szabályozást. A Fidesz-frakció sajtóosztálya azt válaszolta, hogy a magyar vagyonnyilatkozati szabályok a legszigorúbbak között vannak, ezért nincs szükség módosításra.

#Híradó#Videó#Belföld#politika#top hírek#vagyonnyilatkozat#képviselők

Címlapról ajánljuk