Híradó

Nincs elég, és nem is kapnak időben hatósági áras tűzifát több helyen, a kormány állítja: minden rendben

Magyar ÉvaMagyar ÉvaZalavári NoémiZalavári Noémi

2022. szeptember 26. 18:57

Sorban álltak az emberek Monoron a hatósági áras tűzifáért. Volt, aki hétfőn hajnali 4-re ment az erdészet irodájához, mert korábban zárásig sem került sorra. Az ígéretek ellenére ugyanis sem telefonon, sem e-mailen nem lehetett tűzifát igényelni. Drávaszerdahely polgármestere pedig úgy tudja, feléjük legkorábban januárban tudnak a kormány által ígért olcsóbb tűzifához jutni az emberek, noha a kabinet azt ígérte, a fűtési szezon kezdetéig mindenki kapni fog a tüzelőből. Gulyás Gergely miniszter ennek ellenére az RTL-nek azt állította, nincs fennakadás. 

Hiába esett az eső hétfőn Monoron is, reggel 7 órakor már körülbelül 30 ember állt sorba a hatósági áras tűzifáért. Többen ráadásul nem először. Volt, aki horgászszéket hozott magával és olyan is akadt, aki egy hokedlin ülve várakozott.

6 órára jöttem. Nekem a lábam elzsibbad, ha fél óránál tovább állok. Már harmadjára vagyok itt. Akkor nem kerültem sorra

– mondta egyikük az RTL-nek. Egy másik sorban álló pedig azt mondta, ő már hajnali 4 óta kint van, bár eredetileg csak 5-re jött volna. Volt, akinek a felesége sütött pogácsát, hogy legyen mit ennie, mivel fogalma sem volt, hogy mikor jut haza.

Hivatalosan telefonon és emailben is lehet tűzifát igényelni. A várakozók viszont azt állították: arról tájékoztatták őket, hogy itt csak személyesen járhatnak el. Emiatt a Híradó megkereste a monori erdészetet, de nem válaszoltak, viszont az egyik munkatársuk – telefonos érdeklődésükre – megerősítette a helyiek állításait.

Rendelni nem lehet. Mindenki személyesen jön be ide hozzánk. Nekünk, akik felvesszük a tizenötezredik telefont minekünk főnökeink azt mondták, hogy személyesen kell bejönni regisztrálni

– mondta az erdészet munkatársa.

Szeptember közepétől az energia és a tűzifa drágulása miatt háztartásonként 10, úgynevezett erdei köbméter tűzifát biztosít hatósági áron a kormány azoknak a családoknak, amelyek igényt tartanak erre. Puha és keményfát is lehet vásárolni. Fűtőértéke az utóbbinak magasabb.

A Monori Erdészethez tartozó 32 település lakói azonban jelenleg egyikből sem tudnak egyszerre 10 köbmétert vásárolni. 

Ezt többen is megerősítették az RTL-nek azok közül, akik már sorra kerültek az erdészet irodájában.

Kemény fából 5 köbmétert tudnak adni, a másik 5 köbmétert meg lágyfát. Ha az jó akkor jó, ha nem akkor nem. Egyelőre ennyi a kapacitásuk

– mondta egyikük.

Hasonlóról számolt be a Monortól 280 kilométerre lévő Drávaszerdahely polgármestere is. De szerinte nem csak ez a probléma.

Úgy tudom, hogy óriási a várólista és azok, akik megigényelték most a fát, azok több mint valószínű, hogy idén nem fognak már hozzájutni

– mondta Alpár György polgármester.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint viszont minden rendben van.

Emailen is lehet igényelni fát vagy telefonon is lehet igényelni. Ebben az esetben csak akkor kell megjelenni, ha valaki már átveszi a fát. Ezért az a vállalása az agrártárcának, ez a vállalása a kormánynak is, hogy aki ma igényel fát a fűtés szezon kezdetéig megkaphatja

– mondta Gulyás Gergely az RTL-nek.

A miniszter azt is hozzátette, hogy eddig csak a Pilisi Parkerdőtől kaptak visszajelzést arról, hogy vannak problémák. De hogy pontosan mik ezek, azt nem fejtette ki.

#Híradó#Videó#top hírek#Belföld#politika#rezsicsökkentés#hatósági ár#tűzifa#ma

Címlapról ajánljuk