0:31
HíradóLeállósáv: Ahol a túlélési esély 20 perc
2011. február 7. 15:36
A leállósáv veszélyeire és azok helytelen használatára hívja fel a figyelmet kampányában az Állami Autópálya Kezelő Zrt.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szerint annak ellenére, hogy továbbra is az autópályák számítanak a legbiztonságosabb útszakaszoknak az országos közúthálózaton, az elmúlt három évben - 2008 és 2010 között - az ÁAK kezelésében lévő utakon 20 százalékkal nőtt a halálos balesetek száma. A tavalyi évben a legtöbb sérüléssel járó baleset az M7-es autópályán történt, a legveszélyesebb időszaknak pedig az augusztus és október hónapok számítanak.
Mint írják, a halálos balesetek okai között van a gyorshajtás, az elalvás, előfordulnak utoléréses balesetek és eddig nem jellemző baleseti típusok is megjelentek, mint például a gyalogosgázolás, illetve a kétszer egysávos szakaszokon a frontális karambol. Azok a balesetek, amelyekben gyalogost ütnek el, nagyrészt a leállósávban történnek. Az autósok sokszor indokolatlanul állnak meg: utántöltik az ablakmosó folyadékot, vagy csak kivesznek valamit a csomagtartóból. De az is megesik, hogy azért szállnak ki, hogy elvégezzék a szükségleteiket. Az ÁAK szerint ez felelőtlenség, hiszen a tragédiához az is elegendő, ha egy nagy sebességű jármű elsodor valakit. Hangsúlyozzák: a leállósávon a megállást és várakozást a KRESZ is egyértelműen tiltja.
Véleményük szerint gyakori szabálysértések közé sorolható az is, amikor dugóban előzésre használják a leállósávot. Ilyenkor ugyanis a fokozott balesetveszély mellett a rendőrség, a mentők, és tűzoltóság munkáját is nehezítik. Mindemellett a leállósáv egyben üzemi terület is. Az ÁAK Zrt., - mint az útszakasz kezelője - rendszeres fenntartási, karbantartási és üzemeltetési munkát végez ezen a területen, mint például a fűkaszálás, takarítás, vagy akár az úthibák ellenőrzése.

Az ÁAK Zrt. véleménye szerint a leállósáv helytelen használatában szerepet játszhat a megtévesztő, félreértésre okot adó elnevezés is. Ha azt például üzemi sávra vagy vészsávra „keresztelnék” át, - mint azt sok európai országban már meg is tették -, sokkal egyértelműbb lenne az oldalsáv valódi funkciója és feladata. A név így meghatározná azt is, hogy a leállósávon csak műszaki hibás vagy figyelmeztető fényjelzését használó, forgalomellenőrzést, útfenntartást, útüzemeltetést, illetve a megkülönböztető jelzését használó mentést végző jármű haladhat és állhat meg. Mint írják, szakembereik már évek óta szorgalmazzák a KRESZ ezzel kapcsolatos módosítását, és bíznak benne, hogy a névváltozás hamarosan megtörténik.
„Van Magyarországon 5 négyzetkilométernyi terület, ahol a túlélési esély mindössze 20 perc” - ez áll az Állami Autópálya Kezelő Zrt. most induló közlekedésbiztonsági kampányának középpontjában.
Mint írják, az elmúlt két évben 50 jelentős baleset történt az ÁAK kezelésében lévő gyorsforgalmi útszakaszok leállósávjain, ahol csak a tavalyi évben öten haltak meg. Az akció részeként óriásplakátokon, rádió- és televízió hirdetésekben, szakmai és civil fórumokon szeretnék felhívni a közlekedők figyelmét a leállósáv helytelen használatára, ennek veszélyeire, csak úgy, mint a helyes magatartásformákra.

Forrás: Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem