Tartalmak

2:05
Híradó
2018. november 10. 17:39

SZÍVSZORÍTÓ: Bőgő motorral kísérték utolsó útjára a rallysok

A 18 éves Gyalog Milán gyerekkora óta rallyversenyzőnek készült, október végén egy vasúti átjáróban vesztette életét. A fiú abban az autóban ült, amely a sorompót megkerülve a sínekre hajtott, majd összeütközött egy vonattal két hete, Kakasszék határában. Rajta kívül még hárman haltak meg a balesetben. Milán sírját egy rallyzászlóval takarták le gyászoló barátai.
2:36
Híradó
2018. november 9. 18:40

Nem lehet népszavazás a felsőoktatási tandíjról

Hiába adta be szó szerint a Fidesz 2008-as kérdését a Párbeszéd, mégsem lehet népszavazás a felsőoktatási tandíjról. A Nemzeti Választási Bizottság most ugyanis nem találta egyértelműnek azt a megfogalmazást, amelyet 2008-ban igen. A Párbeszéd szerint bár máshogy hívják, most is kell fizetni, ezért nyújtották be a Fidesz korábbi kérdését, amely alapján 2008-ban eltörölték a felsőoktatási tandíjat.
2:26
Híradó
2018. november 9. 18:37

Alkotmánybíróság: törvényellenesen vették el a rokkantnyugdíjakat

Törvényellenesen csökkentette a kormány a rokkantnyugdíjasok juttatásait 2012-től. Ezt mondja ki a legfrissebb alkotmánybírósági határozat. A döntés értelmében a 2012 januárjától bevezetett új felülvizsgálati rendszerben sokszor papírok alapján mondták ki, hogy a betegek állapota javult. Nem vizsgálták, hogy valóban jobban lettek-e. Az Alkotmánybíróság szerint ez sérti a strasbourgi emberi jogi egyezményt, ezért az Országgyűlést módosításra szólították fel.
2:17
Híradó
2018. november 9. 18:35

A Fidesz kizárása nem került szóba az Európai Néppárt kongresszusán

A Fidesz kizárása nem került szóba, de több kritikát is kapott az Európai Néppárt Helsinkiben tartott kongresszusán. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint például nem lehet valaki kereszténydemokrata, ha nem tartja tiszteletben a jogállamiságot, a szabad sajtót és a civileket. A néppárt egy határozati javaslatot is elfogadott, hogy melyek a demokrácia alapértékei, amit a pártcsalád minden tagjának el kell fogadnia. Ezt a Fidesz is megszavazta.
1:59
Híradó
2018. november 9. 18:30

Egyedülálló, dobogó szíven végzett műtét Budapesten

Magyarországon egyedülálló szívműtétet végeztek a budapesti Honvédkórház orvosai német kollégáikkal közösen. A mellkas megnyitása nélkül, 3 dimenziós videó-endoszkóppal a dobogó szíven hajtottak végre egy olyan beavatkozást, amely megelőzi a stroke kialakulását a szívritmuszavarral küzdő betegeknél. Az operációt élőben közvetítették a kórházból a Szívsebészeti Társaság Kongresszusán.
1:53
Híradó
2018. november 9. 16:03

Telefonját nyomkodta a buszsofőr, eljárást indítottak ellene

Vezetés közben nyomkodta a telefonját egy távolsági busz sofőrje. Az egyik utas videóra vette, és közzétette a Facebook-on. Ezen jól látszik, hogy a buszvezető szinte folyamatosan a telefonjával volt elfoglalva, csak a jobb kezével kormányzott. A járat tele volt, nagyjából 50-en utaztak rajta. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint balesetveszélyes, amit a sofőr csinált, ráadásul tilos is.
2:11
Híradó
2018. november 8. 18:45

Dani nem tud menni és állni sem segítség nélkül

Nap mint nap kézben cipelik fel negyedik emeleti lakásukba a 2 és fél éves Danit szülei Tatabányán, mert a házban nincs lift. Elköltözni azonban nincs pénzük. A kisfiú gerincvelői izomsorvadásban szenved, mozgató idegsejtjei folyamatosan pusztulnak. A család most jótékonysági akciókat szervez. Ha segítenének a családnak, írjanak az rtlhirek@rtl.hu címre. Az édesanya itt mesélt még többet Dani állapotáról.
1:44
Híradó
2018. november 8. 18:42

5-6 évet várnak átlagosan a szülők arra, hogy örökbe fogadhassanak egy gyereket

5-6 évet várnak átlagosan a szülők arra, hogy örökbe fogadhassanak egy gyereket, miközben rengeteg kicsi marad állami gondozásban - ez derül ki abból a felmérésből, amelyet az SOS Gyermekfalvak készített az Örökbefogadás Világnapja alkalmából. A Híradónak nyilatkozó szakember szerint az a baj, hogy a legtöbben újszülöttet szeretnének, miközben az örökbefogadható gyerekek közül sokan 10 év felettiek.  
3:18
Híradó
2018. november 8. 18:38

DANI: Megfelelő kezeléssel, akár teljes életet is élhet

Daniról másfél hónapja derült ki, hogy SMA-s, vagyis gerincvelői izomsorvadásban szenved: a mozgató idegsejtjei folyamatosan pusztulnak. Ezért nem tud menni és állni sem segítség nélkül. Most szülei abban bíznak, hogy a Magyarországon nemrég elérhető gyógyszer segítségével a kisfiú fokozatos leépülése lassítható, vagy akár meg is állítható. Ha segítenének a családnak, írjanak az rtlhirek@rtl.hu címre.
2:02
Híradó
2018. november 8. 18:37

Az utolsó két napon 140 ezer új lakástakarék szerződést kötöttek

Az utolsó két napon 140 ezer új lakástakarék szerződést kötöttek, ez a meglévő szerződésállomány 10 százaléka. Erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt, aki szerint ez azt mutatja, hogy a két nap is túl sok volt a bejelentés és az állami támogatás tényleges megszűntetése között. Az LMP cinikusnak tartja a miniszter megjegyzését, mert szerintük sok családnak ez volt az egyetlen lehetősége lakáshoz jutni.  
2:22
Híradó
2018. november 8. 18:34

Semjén Zsolt: Állami ünnepeken ne, vagy csak korlátozottan lehessen tüntetni

Ne versengjenek a pártok a közterületekért - egyebek mellett ezzel indokolja saját tövényjavaslatát Semjén Zsolt. A KDNP-s miniszterelnök-helyettes azt javasolja, hogy állami ünnepeken ne, vagy csak korlátozottan lehessen tüntetést szervezni számos közterületre, egyebek mellett olyan helyszínekre, amelyeken az ellenzéki pártok is ünnepelni szoktak. A Társaság a Szabadságjogokért nevű civil jogvédő szervezet szerint a javaslat az Alaptörvényben foglalt jogokat csorbítja.
2:20
Híradó
2018. november 8. 18:32

Mészáros Lőrinc gyermekeinek cége építette fel az új felcsúti sportcsarnokot

A Mészáros Lőrinc vezette felcsúti alapítvány Mészáros Lőrinc gyermekeinek cégével építtette fel az új felcsúti sportcsarnokot. Mindezt a tervezett 7 milliárd forint helyett 12 és fél milliárd forintból. Ráadásul pályáztatás nélkül, pedig a pénz 70 százaléka TAO-támogatás, amiről a bíróság jogerősen kimondta, hogy közpénz. Egy civil szervezet ezért azt kéri a kormánytól, hogy a TAO-költésekre is vonatkozzanak a közbeszerzési szabályok.  
2:05
Híradó
2018. november 8. 18:29

A siófoki önkormányzattól be sem kérték az Elios-ügy dokumentumait

Be sem kérte a rendőrség a siófoki önkormányzattól az Elios-ügy dokumentumait és tanúként sem hallgatták meg a település illetékeseit a nyomozás alatt – ezt nyilatkozta az RTL Híradónak a város polgármestere. A rendőrség kedden bűncselekmény hiányában zárta le a nyomozást Tiborcz István korábbi cégének az ügyében. A független Hadházy Ákos beadványban fogja kérni az ügyészséget a nyomozás újraindítására.  
1:50
Híradó
2018. november 8. 18:25

Meglepő állásajánlatot kapott a sátoraljaújhelyi munkaügyi központtól

Egy kaszinóba, krupiénak és hosztesznek akart kiközvetíteni egy lányt a sátoraljaújhelyi munkaügyi központ. Azt írták, együttműködési kötelezettségének eleget téve jelenjen meg az állásinterjún. A munkavégzés helyeként a sátoraljaújhelyi kishatár-átkelőhelyet jelölték meg. A RTL Híradó valóban talált egy épülő kaszinót a határnál, de a szlovák oldalon.
1:35
Híradó
2018. november 8. 18:21

Volt katona lövöldözött egy kaliforniai bárban

Tizenegyen meghaltak köztük a helyi seriff helyettese, amikor egy férfi lövöldözni kezdett egy kaliforniai bárban, Los Angelestől 65 kilóméterre. A szórakozóhelyen csaknem 200 ember, főleg egyetemisták voltak, amikor a 28 éves, fekete ruhát viselő fegyveres füstgránátot dobott közéjük majd rájuk lőtt. Sokan az ablakokat kitörve menekültek. A támadó, egy egykori tengerészgyalogos meghalt, valószínűleg öngyilkos lett.
1:41
Híradó
2018. november 8. 18:18

Fojtogatta, majd földhöz vágta kutyáját a budapesti férfi

Fojtogatta, majd hatalmas erővel a földhöz vágta kutyáját egy férfi Budapesten. Szemtanúk szerint akkor bántalmazta a 7 éves spánielt, amikor pár napja levitte sétálni az utcára. A férfit egy járókelő fogta le, amíg megérkeztek a rendőrök. Állatkínzás miatt nyomoznak ellene, most szabadlábon van. Úgy tudjuk 6 éve önkéntesként fogadta örökbe a kutyát, amelyet most az Újpesti Állatmentő Liga munkatársai elvettek tőle.
1:47
Híradó
2018. november 8. 18:15

Egészséges újszülöttet hagytak a kecskeméti babamentő inkubátorban

3400 gramm a súlya, 53 centiméter hosszú és Gábor névre hallgat, egészséges újszülöttet hagytak a kecskeméti megyei kórház babamentő inkubátorában szerdán kora hajnalban. A kisfiút gondosan ellátta, felöltöztette és megetette édesanyja, mielőtt betette az inkubátorba. Így bármelyik édesanya következmények nélkül, névtelenségét megőrizve mondhat le a nem kívánt gyermekről. Azonban neki is van hat hete, hogy meggondolja magát és hazavigye Gáborkát.
1:18
Híradó
2018. november 8. 18:13

Prostituáltként dolgoztattak lányokat külföldön

Prostituáltként dolgoztatott két lányt külföldön az a banda, amelynek tagjait a napokban kapták el a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Az egyik férfi a gyanú szerint már nyolc éve kényszerítette prostitúcióra az egyik lányt, akit leggyakrabban Izlandon dolgoztatott. A banda a lányok pénzét elvette és ingatlanokat, autókat és ékszereket vásárolt belőle. A bíróság két embert tartóztatott le.  
1:44
Híradó
2018. november 8. 18:10

Metil-alkoholt ivott, maradandó károsodásai lehetnek

Lehet, hogy maradandó károsodásai lesznek annak a férfinak, akit múlt szombaton vittek kórházba, metil-alkohol mérgezés miatt. Két rokonát már hazaengedték, ők enyhe mérgezést szenvedtek. Egyikük azt mondta, az volt a szerencséje, hogy több mint egy deci metil-alkoholra kocsmából vett pálinkát ivott. Az orvos szerint azért lett jobban, mert a valódi szeszben etil-alkohol van, ami gátolja a méreg lebomlását.
2:45
Híradó
2018. november 8. 18:03

Levelet írt a Veronában szalagkorlátnak ütköző busz sofőrje

4 hónappal a veronai baleset tudta meg, hogy 17-en meghaltak az általa vezetett buszon.  Ezt írta a sofőr levelében, amit a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójának küldött. A diákokat szállító busz 2017-ben szenvedett balesetet, szalagkorlátnak ütközött, majd kigyulladt. A sofőr a levelet, amiben részvétet nyilvánít, idén februárban küldte. Azt írta, azért akkor, mert előtte lelkileg és fizikailag sem volt rá képes. 
1:49
Híradó
2018. november 8. 17:00

Eddig sosem látott Vajda Lajos kép került elő

Senki sem tudott róla, pedig egy vagyont ér - egy sosem látott Vajda Lajos kép került elő egy festmény háta mögül. A szentendrei Ferenczy Múzeumban a művész képeinek eddigi legnagyobb bemutatójára készülnek, ehhez magángyűjtőktől is kaptak kölcsön grafikákat. Amikor újrakeretezték volna az egyiket, akkor bukkant elő az alkotás. A képet még a kiállítás megnyitása előtt megmutatták az RTL Híradónak.
1:38
Híradó
2018. november 7. 18:46

Birminghamben csodálták meg a miskolci asszony tortakölteményét

Leánykérőbe igyekvő csokoládéfigurával lett negyedik helyezett egy miskolci asszony egy nemzetközi tortadíszítő versenyen az angliai Birminghamben. A versenyre kétezren neveztek, kategóriájában pedig kétszázötvenen mérték össze tudásukat. Az asszony néhány éve, hobbiból kezdett el cukrászkodni. Azóta több versenyre is nevezett már, de a mostani eredményére a legbüszkébb.
1:28
Híradó
2018. november 7. 18:25

Kevés helyen játszhatnak együtt az ép és sérült gyerekek

Alig van akadálymentes játszótér Magyarországon, ahol az ép és a sérült gyerekek együtt tudnak játszani. Ezt mondta az RTL Híradónak a MagikMe nevű társadalmi vállalkozás vezetője. Harsányi Eszter szerint a játszóterek építői nem tartják ezt fontosnak, sőt sokan el sem tudják képzelni, hogy a sérült gyermekek is ugyanúgy szeretnének játszani a játszótereken, mint az épek.