Tartalmak

2:26
Híradó
2019. január 30. 18:43

Újra a magyar kormányról vitáznak az Európai Parlamentben

A magyarországi jogállamiság helyzetéről tárgyal ismét az Európai Parlament. A mai vitanapot a Zöldek frakciója kezdeményezte mások mellett a munka törvénykönyvének módosítása és a közigazgatási bíróságok létrehozása miatt. A zöldek szerint Magyarország ezekkel az intézkedésekkel az Unió alapértékeit sérti meg. A kormány már korábban jelezte, hogy nem vesz részt a vitán, mert az szerintük nem a jogállamiságról, hanem Soros György bevándorláspárti kampányáról szól.
1:49
Híradó
2019. január 30. 18:34

Magánutat csináltak a közútból a batidai vadászkastélynál

Közutat kerítettek el a batidai vadászkastélynál. Az épületet üzemeltető cégben Lázár Jánosnak is résztulajdona van. A földhivatali nyilvántartásból, és a közelmúltban végzett földmérésekből is az derült ki, hogy az elkerített terület valójában a hódmezővásárhelyi önkormányzaté. Miután ez kiderült, a kastélyt üzemeltető cég kész akár fizetni is, hogy továbbra is kizárólag ők használhassák az épületekhez vezető utat.
2:13
Híradó
2019. január 30. 18:30

Azt állították, Cristiano Ronaldo segített a beteg gyereken…

Álhíroldalon terjesztik, hogy a hat éves izomsorvadásos Noémit, akit már többször láthattak Híradónkban, a focista Chrtistiano Ronaldo segíti. Egy internetes portál azt írja, a sztársportolóhoz eljutott a hír, hogy a gyerek nem kapja meg a több tíz millió forintos injekciót betegségére az egészségbiztosítótól, ezért felajánlotta, hogy az egészet kifizeti. Az édesanya szerint ebből egy szó sem igaz.
1:50
Híradó
2019. január 29. 18:35

Tovább csökkent a népesség

Csaknem 1500-zal kevesebb gyerek született tavaly decemberig, mint 2017 első 11 hónapjában - ez derül ki a KSH legfrissebb adataiból. A kormány évek óta segíti adókedvezménnyel és lakhatási támogatással a gyerekvállalást, de a Párbeszéd szerint ez csak a gazdagoknak elérhető. A kormány úgy reagált: „nem bevándorlókkal, hanem a gyermekes családok támogatásával kell dolgozni a népesedési problémákon”.
1:43
Híradó
2019. január 29. 18:25

Súlyosabb ítélet a mentősofőrnek

Súlyosabb büntetést kapott a 16 éves lányt elgázoló mentős. Jogerősen három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték és három évre bevonták a jogosítványát. A mentőautó sofőrje 2016 novemberében gázolta halálra a bicikliző lányt vonulás közben Békéscsabán. Beteghez sietett, megkülönböztető jelzéssel, egy piros lámpánál haladt át éppen, amikor a zenét hallgató lány elé hajtott.
1:34
Híradó
2019. január 29. 18:23

A posta is Sorost emlegeti

Bevezeti-e a Posta is az úgynevezett rabszolgatörvényt? Erről akartak egy nyilatkozatot kérni ellenzéki politikusok a vezérigazgatótól. A Posta székháza előtt tartott sajtótájékoztatón arról beszéltek, a Postánál tovább rontaná a helyzetet, ha a 400 órás túlmunka elrendelésével próbálnának csökkenteni a munkaerőhiányon. A Posta közleményében azt írta, nem kívánnak részt venni Soros György európai parlamenti kampányában.
1:52
Híradó
2019. január 29. 18:05

Felgyújtotta a lakást a gyilkos

Először csak lakástűznek hitték, de kiderült, gyilkosság történt. A gyanú szerint megölte főbérlőjét, majd felgyújtotta annak lakását egy férfi Budapesten hétfő délután. A lángokat oltó tűzoltók vették észre, hogy több helyiségben is vér van, ők találták meg az összeégett holttestet is. A rendőrök 20 perc alatt elfogták az albérlőt, egy 27 éves sátoraljaújhelyi férfit. Azt gyanítják, először megszúrta 49 éves szállásadóját, majd felgyújtotta a szobát.
1:40
Híradó
2019. január 29. 17:48

Fanni hajszála volt a mosógépben

Novozánszki Fanni hajszálát találták meg feltételezett gyilkosa mosógépében! A genetikai vizsgálat eredményéről a Blikk írt elsőként. A volt valóságshow-szereplő 2017-ben tűnt el. Egy héttel később egy dunaújvárosi férfit kaptak el a rendőrök, gyilkosság gyanújával. Fanni családjának ügyvédje szerint az, hogy a férfi mosógépében a lány hajszálát találták meg, perdöntő bizonyíték lehet.
1:45
Híradó
2019. január 28. 18:55

Életveszélyes rámenni a Balaton jegére

Befagyott már a Balaton vize, de még nagyon vékony a jég, ezért életveszélyes rámenni. A partról egybefüggőnek látszó jégréteg ugyanis csak 1-2 centiméter vastag, ami bármikor beszakadhat. A települési önkormányzatok jelölhetnek ki téli sportra alkalmas szabad vízfelületeket, akkor, ha legalább 10 centis lesz a jég. Ennek a következő napokban kicsi az esélye. A Balatonról ide kattintva még több téli felvételt láthat.  
1:54
Híradó
2019. január 28. 18:49

Botrányos dokumentumfilm Michael Jacksonról

Nyilvános lincselésnek, szenzációhajhász karaktergyilkosságnak nevezte Michael Jackson családja azt a múlt héten bemutatott dokumentumfilmet, amelyben két, ma már felnőtt férfi állítja: gyerekként szexuálisan bántalmazta őket az énekes. Sokkoló és zavarba ejtő - ezt már a kritikusok írták a négy órás alkotásról, amelyben elhangzik az is, hogy a 10 éve meghalt sztár az egyik fiúnak ékszereket adott a szexért.
1:57
Híradó
2019. január 28. 18:44

Látás visszaállító génterápián dolgozik a magyar kutatóorvos

Orvosi Nobel-díjra is esélyes lehet egy magyar kutatóorvos. Roska Botond csapatával 13 éve dolgozik egy úgynevezett látás visszaállító génterápián, ami ma még gyógyíthatatlan, genetikai szembetegségeknél adhatja vissza a látást. Ezért az eljárásért első magyarként megkapta a Louis-Jeantet díjat, ami szakértők szerint az orvosi Nobel-díj előszobája. Roska Botonddal készült interjút itt hallgathatja meg részletesebben.