Tartalmak

2:05
Híradó
2019. február 19. 18:32

Vita a parlamenti munkáról

Nevetségesnek tartja az MSZP, hogy a Fidesz frakció szóvivője felháborítónak nevezte az ellenzéki pártok hétfői kivonulását az ülésteremből. Halász János, frakciószóvivő szerint az ellenzéki képviselők úgy veszik fel a fizetésüket, hogy nem dolgoznak. A szocialisták azt mondják, Orbán Viktor ellenzéki pártvezetőként 8 éven át rengetegszer hiányzott. A Fidesz és a KDNP képviselői, a frakcióvezetők kivételével, 2006 után Gyurcsány Ferenc összes felszólalásánál elhagyták az üléstermet termet.
2:37
Híradó
2019. február 19. 18:31

Szinte naponta derülnek ki újabb részletek a családvédelmi akciótervről

Nemcsak első házasok és gyermektelenek, de elváltak és özvegyek is felvehetik a három gyermek születése után vissza nem térítendő támogatássá alakuló kedvezményes kölcsönt. Erről Novák Katalin családügyi államtitkár beszélt. Mióta a miniszterelnök bejelentette, hogy a 40 év alatti nők 10 milliós hitelt kaphatnak, szinte naponta derülnek ki újabb részletek a családvédelmi akcióterv pontjáról. A kormány szerint a végleges szöveg még februárban a parlament elé kerülhet.  
2:00
Híradó
2019. február 19. 18:16

Akár az állását is veszélyezteti az a kalauz, aki elnéző egy-egy utassal

Akár az állását is veszélyezteti az a kalauz, aki elnéző egy-egy utassal a szakszervezet szerint. Két hete történt, hogy egy jegyvizsgáló leszállított egy idős asszonyt a vonatról, mert nem volt nála érvényes igazolvány. A VDSZSZ szerint a kalauzoknak a szabályzat alapján nincs lehetőségük a mérlegelésre. Az előírások betartását pedig ellenőrökkel vizsgálja a MÁV. A szakszervezet ezért kezdeményezte a szabályzat módosítását.
2:12
Híradó
2019. február 19. 18:05

Kis híján egy gyerekeket szállító buszba rohant a szabálytalan autós

Életveszélyes előzés a 6-os úton. Kis híján egy gyerekeket szállító buszba rohant szemből egy szabálytalanul, a záróvonalon előző furgonos Adony és Ercsi között. A kézilabdás lányok éppen meccsre tartottak, amikor hirtelen feltűnt előttük az autóalkatrészeket szállító kisbusz. A furgon sofőrje az utolsó pillanatban visszarántotta a kormányt a sávjába, a busz vezetője pedig fékezett – ezért nem történt súlyos baleset. A szabálytalan sofőrt elbocsájtották a cégtől, a rendőrség pedig eljárást indított ellene.
2:19
Híradó
2019. február 19. 18:02

Nem szándékosan oltotta ki kisbabája életét, mégis bűnös

Megrázó történet! Az, hogy gyilkosnak nevezik, maga a pokol. Ezt mondta az utolsó jogán az a nő, aki még 2016-ban úgy megrázta a csecsemőjét, hogy a kislány belehalt a bántalmazásba. Kedden jogerősen 7 év szabadságvesztésre ítélték. Mindvégig tagadta, hogy megütötte és megrázta volna a 7 hónapos csecsemőt. Az ügyész azt mondta, nincs mentség a bántalmazásra. A bíró szerint bár nem szándékosan oltotta ki kisbabája életét, mégis bűnös. Az édesanya utolsó szó jogán mondott beszédét ide kattintva hallgathatja meg.
6:25
Híradó
2019. február 19. 17:30

MŰHIBA? : „Nem pénzt akarunk, hanem, hogy a lelkünk megnyugodjon”

Egy rosszul beültetett orvosi kanül miatt halhatott meg családja szerint egy 64 éves férfi két évvel ezelőtt az Országos Onkológiai Intézetben. A férfit fej-nyaki daganattal kezelték és kemoterápia miatt ültettek egy portot a mellkasába, ami néhány nap után sebes és gennyes lett, majd a trombózist kapott és elhunyt. A férfi 2015-ben lett beteg, tüneteivel egy vidéki kórházba küldték először, ahol az egyik orvos azt mondta, a nyakán lévő duzzanat csupán esztétikai hiba. Az elhunyt fiában sok a kérdés, amire még mindig nem kaptak választ. A Híradó riportját ide kattintva nézheti meg.
3:15
Híradó
2019. február 19. 15:24

UTOLSÓ SZÓ JOGÁN: "Azzal vádolnak, hogy megöltem a gyermekemet"

Zsebkendővel a kezében, zokogva hallgatta a szakértők véleményét az anya a Győri Ítélőtáblán délelőtt. A vád szerint a fiatal nő 2016 októberében úgy megrázta 7 hónapos csecsemőjét, hogy a kislány meghalt. Ma az utolsó szó jogán, ahogy korábban is, tagadta, hogy bántotta volna a kicsit. Tavaly júniusban elsőfokon 7 év szabadságvesztésre ítélték a nőt halált okozó testi sértés miatt. A másodfokú bíróság ma ezen nem változtatott. A Híradó riportját ide kattintva nézheti meg.
1:46
Híradó
2019. február 18. 18:55

Oscar-jelölt sztárok Budapesten

 A színész és a rendező munkamegbeszélésen járt a fővárosban, ugyanis hamarosan itt forgatják a 80-as évek egyik közismert sci-fijének, a Dűnének a feldolgozását. Csatlakozik majd hozzájuk többek közt Javier Bardem, Josh Brolin és Jason Momoa is. Egy mozis internetes oldal főszerkesztője fotózta és videózta le vasárnap délután az Andrássy úton Timothee Chalamet-t és Dennis Villeneuve-öt, aki élményéről hosszabban mesél ITT. 
2:18
Híradó
2019. február 18. 18:00

Megdöbbentő felvételek a szökött rab üldözéséről

Nyilvánosságra hozta a rendőrség, hogyan szökött meg túszával a bíróságról a férfi, akit pénteken ítéltek el. A Fővárosi Törvényszék biztonsági kamerája mindent rögzített. Később térfigyelő és rendőrségi kamerák azt is felvették, ahogy Újpalotán szembeszáll vele egy sofőr, akinek luxusautóját próbálta megszerezni. A felvételeken az is látszik, ahogy a rendőrök több lövéssel leterítik.
2:25
Híradó
2019. február 17. 18:30

Pálinkás József: zsarol a kormány

Kemény szavakkal bírálta az MTA korábbi elnöke az innovációs minisztert. Pálinkás József a szlovákiai közrádiónak adott interjúban azt mondta: zsarolja a Tudományos Akadémiát Palkovics László. Az első Orbán-kormány oktatási minisztere attól tart, hogy a legjobb magyar kutatók külföldre költöznek, ha megvalósul a kormány terve és a kutatóintézetek nem közvetlenül kapják az állami támogatást.
2:06
Híradó
2019. február 17. 18:30

Weber kiállt Orbán mellett

Megvédte a Fideszt és a magyar kormányt az újabb bírálatoktól Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője. A politikus, aki a Néppárt jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára, egy konferencián példának hozta fel a Brexitet, amely azután történt, hogy a brit konzervatívok kiléptek a néppártból. A Fidesz egyik uniós képviselője szerint Webert csak politikai okokból támadják ilyen kérdésekkel, a DK-nál viszont azt mondják: Orbán Viktor készen állna akár arra is, hogy kivezesse az országot az unióból.
2:11
Híradó
2019. február 17. 18:25

NAV-nyomozás két párt ellen

Már az adóhivatal is nyomoz a Párbeszéd és a Momentum ellen. A kormánypárti Magyar Nemzet írta meg, hogy a két párt gazdálkodása miatt az Állami Számvevőszék feljelentést tett, amelyet az ügyészség a NAV-hoz  továbbított. A két pártnál híradónknak azt mondták: őket még nem értesítették a költségvetési csalás miatt indult eljárásról. A Fidesz szerint ha szabálytalanok voltak, viselniük kell annak következményeit is.
2:18
Híradó
2019. február 17. 16:37

Fiúknak is lesz HPV-oltás?

A tervek szerint a hetedikes fiúk is ingyen megkaphatják a HPV vírus elleni védőoltást - közölte az RTL Híradóval az EMMI. Azt azonban még nem tudni, hogy mikortól. Előzőleg az RTL híradónak nyilatkozó nőgyógyász onkológus azt mondta, ezt akár már szeptembertől bevezetik. Szerinte ez azért lenne fontos, mert a férfiaknál ugyanúgy okozhat daganatos betegséget a vírus egyik fajtája, főként fej-nyaki rákot. Néhány napja Grecsó Krisztián író beszélt arról, hogy nemrég maga is HPV okozta fej-nyaki rákkal küzdött. A HPV16-ról még többet megtudhat ITT!