Tartalmak

5:52
HíradóORVOS-KÖZGAZDÁSZ: „Emberéleteket rakunk patikamérlegre azért, hogy minél több embert tudjuk meggyógyítani”
2021. február 11. 18:29

ORVOS-KÖZGAZDÁSZ: „Emberéleteket rakunk patikamérlegre azért, hogy minél több embert tudjuk meggyógyítani”

Elérhetővé vállhat állami támogatással itthon a világ legdrágább gyógyszere, a 700 millió forintos Zolgensma, amit SMA-ban vagyis gerincvelői izomsorvadással szenvedő gyerekek kezelésére használnak. Molnár Márk, orvos-közgazdász, az egészségbiztosító egykori főosztályvezetője azt mondja, nagyon komoly szakmai és gazdasági szempontok alapján dől el, mire ad támogatást a biztosító.
2:03
HíradóIsmét egyre jobban terjed a vírus: 1862 új beteget azonosítottak tegnap
2021. február 11. 18:27

Ismét egyre jobban terjed a vírus: 1862 új beteget azonosítottak tegnap

Több mint egy hónapja nem regisztráltak annyi új koronavírus-fertőzöttet, mint tegnap: 1862 új beteget azonosítottak és 97-en haltak meg. Kétszer annyian, mint február elején. Ha elszabadul Magyarországon a koronavírus brit mutációja, akkor újra felerősödhet a járvány - mondta az országos tisztifőorvos. Müller Cecília szerint, aki ezzel megfertőződik, átlagosan 4 másik embernek adja át a fertőzést. Rusvai Miklós víruskutató szerint, ha túlságosan megváltozik a vírus, akkor új oltásokra lehet szükség.
1:17
HíradóBörtönbe kerülhet a focista, aki megvakította az ellenfél csapatának egyik vezetőjét
2021. február 11. 18:25

Börtönbe kerülhet a focista, aki megvakította az ellenfél csapatának egyik vezetőjét

Börtönbe kerülhet a focista, aki dühében fél szemére megvakította az ellenfél csapat egyik vezetőjét. Tavaly októberben a megyei másodosztályú Somogyvár-Kaposmérő meccsen szabadultak el az indulatok. Az egyik somogyvári játékos fejbe dobta az ellenfél csapatának egyik vezetőjét, miután kiállították. A dobás olyan szerencsétlenül sikerült, hogy a férfi a fél szemére megvakult.
1:25
HíradóRozsda, kosz, szennyvíz - újabb vágóhidat zárt be a Nébih
2021. február 11. 18:20

Rozsda, kosz, szennyvíz - újabb vágóhidat zárt be a Nébih

Újabb vágóhidat zárt be a Nébih – elképesztő állapotok fogadták a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársait egy létavértesi húsüzemben: a vágócsarnok fala, mennyezete koszos volt, a tisztító helyiség padlóját, falait és az ott tárolt eszközöket vastag mészréteg borította. Nem csak a feldolgozórészen, hanem a dolgozók öltözőjében is találtak problémákat. Figyelem, felkavaró képek következnek.
2:12
Híradó11-ből 9-szer találta el a rendőrnő az őrjöngő férfit
2021. február 11. 18:10

11-ből 9-szer találta el a rendőrnő az őrjöngő férfit

Nem volt más választása, lőnie kellett - ügyvédje szerint ezt vallotta kihallgatásán az a rendőrnő, aki karácsonykor lelőtte a rá és társára támadó késes ámokfutót Újpesten. Úgy tudjuk: 11-ből 9-szer találta el az őrjöngő férfit, akit az első lövések nem tudtak megállítani. A rendőrnőről - ügyvédje szerint - azt állapította meg a szakértő, hogy átlag feletti képességű lövő. Közben már mindkét járőr újra dolgozna.
2:36
HíradóCsókay András: a bangladesi ikerpár szülei engedélyezték a felvételek használatát
2021. február 10. 18:42

Csókay András: a bangladesi ikerpár szülei engedélyezték a felvételek használatát

A bangladesi ikerpárt szétválasztó műtét sikeres volt-ezt kommuniáklta a beavatkozást szervező alapítvány, pedig az ikrek haldokoltak. Ezt Csókay András, a műtétet végző magyar orvoscsapat vezetője mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Azt is elmonda, szerinte az ikerpár szülei beleegyeztek abba, hogy Szász János rendező felhasználja a gyerekekről készült felvételeket.
2:08
HíradóKét nyomozás is folyik a Magyar Triatlon Szövetség elnöke ellen
2021. február 10. 18:40

Két nyomozás is folyik a Magyar Triatlon Szövetség elnöke ellen

Két nyomozás is folyamatban van Szabó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő ellen, akit elnökévé választott a Magyar Triatlon Szövetség. A döntésről a szakmai alelnöki pozícióért elindult Kuttor Csaba olimpikon azt írta, Szabó Zsolt korrupciós ügyeiről sokkal többet tudni, mint a triatlonos múltjáról. Az elnökség egyik tagja néhány napja arra utalt, ha a szövetség támogatásokat akar, a fideszes politikust kell megválasztani.
2:06
HíradóVita a FreeSZFE új épülete miatt
2021. február 10. 18:37

Vita a FreeSZFE új épülete miatt

Egy hetedik kerületi zeneiskola is igényt tartott volna arra az épületre, amelyet a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatóiból és volt tanáraiból álló FreeSZFE egyesület kapott meg. A zeneiskola vezetője szerint azonban ők nem is tudtak arról, hogy pályázni kellene, a kerület korábbi, Fideszes vezetése viszont nekik ígérte az épületet. Erzsébetváros polgármestere szerint egyedül a FreeSZFE Egyesület pályázott, ezért ők kapták meg a bérleti jogot.
2:04
HíradóVita a budapesti uniós pénzekről
2021. február 10. 18:36

Vita a budapesti uniós pénzekről

Tárgyaljon az önkormányzatokkal az uniós helyreállítási alap pénzeinek elosztásáról a kormány - kérte a miniszterelnöknek küldött levelében a főpolgármester. Tegnap a 444.hu írt arról: a következő uniós költségvetési ciklusban Magyarországnak járó 11 ezer milliárd forintból mindössze 5 milliárd jut Budapestre. A kormány szerint más forrásokból összesen több, mint 1200 milliárd forintot költenek fővárosi fejlesztésekre.
1:47
HíradóVan 12 centi mély kátyú is a Taktaharkány és Taktakenéz közötti úton
2021. február 10. 18:35

Van 12 centi mély kátyú is a Taktaharkány és Taktakenéz közötti úton

Kátyúk miatt a normál menetidő duplája kell egy nyolc kilométeres útszakasz megtételéhez a Taktaközben. A Taktaharkány és Taktakenéz közötti út egy részén csak lépésben lehet haladni. Erről egy helybéli posztolt videót a Facebookon tegnap, amit mára több mint ezren osztottak meg. Az úton van olyan kátyú, ami több mint tíz centiméter mély. A Magyar Közút megkeresésünkre azt közölte, keresik a forrást, amiből fel lehetne újítani az utat.
2:02
HíradóPDSZ: Oltsák előbb a tanárokat!
2021. február 10. 18:32

PDSZ: Oltsák előbb a tanárokat!

Vegyék előbbre a pedagógusokat az oltási sorrendben. Ezt javasolja az Egészségügyi Világszervezet, a WHO. Szlovákiában már szombattól kezdik oltani a tanárokat. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint itthon ugyanerre hiába kérik a kormányt. Az oktatási államtitkár tegnap arról beszélt, az elérhető vakcinák korlátozott száma befolyásolja az oltásokat. Az Operatív Törzset ma hiába kérdeztük.
2:07
HíradóÚjra romolhat a járványhelyzet
2021. február 10. 18:30

Újra romolhat a járványhelyzet

Több mint egy hete nő az új koronavírus-fertőzöttek átlagos száma, ahogyan emelkedik a halottak száma is. Müller Cecília szerint a brit mutáció miatt fordulhatott meg a tendencia. Az országos tisztifőorvos ezért sem tartja jó ötletnek, hogy lazítsanak a korlátozásokon. Két város, Miskolc és Kecskemét már megtette, nem kötelező mindenhol maszkot hordani. A polgármesterek szerint azért, mert sikeres volt az eddigi védekezés. A jövőben egyébként nem kell karanténba vonulnia annak, aki mindkét oltást megkapta és kialakult a védettsége. 
1:32
HíradóÖt évet kapott az álmos kamionos
2021. február 10. 18:20

Öt évet kapott az álmos kamionos

5 év fogházbüntetésre ítélte első fokon a bíróság azt a 25 éves kamionost, aki még 2019 májusában halálos balesetet okozott a 4-es főúton, Székely határában. A sofőr kialvatlansága miatt későn vette észre, hogy egy mikrobusz megállt előtte. Belehajtott, majd miattuk két másik autó is összeütközött. Hárman szörnyethaltak a balesetben. A vádlott sajnálja, ami történt, de fellebbez a döntés ellen.
1:31
HíradóA hecc kedvéért támadtak rá áldozataikra
2021. február 10. 18:10

A hecc kedvéért támadtak rá áldozataikra

Az izgalomért raboltak, börtönbe mehetnek. Tinédzser fiúkból álló rablóbanda ellen emelt vádat az ügyészség. A fiatalok 2019 decemberében a Gellért-hegy környékén egy gázriasztó pisztollyal raboltak. Két hónap alatt összesen 11 fiatalt fosztottak ki. Kő-papír-olló játékkal döntötték el, hogy aznap ki fogja a fegyvert. A rendőröknek azt mondták, hogy a hecc kedvéért támadtak rá többnyire velük egykorú áldozataikra.
1:34
HíradóEszméletlenül találta szüleit, az anya belehalt a gázmérgezésbe
2021. február 10. 18:05

Eszméletlenül találta szüleit, az anya belehalt a gázmérgezésbe

Újra ölt a szén-monoxid! Eszméletlenül találta szüleit egy férfi kedden reggel Kecskemét-Ménteleken, azonnal hívta a tűzoltókat és a mentőket, de csak az apa életét tudták megmenteni. Édesanyja belehalt a mérgezésbe.  A katasztrófavédelem adatai szerint tavaly 898 esetben okozott mérgezést a szén-monoxid, tízen haltak meg. Idén már 51-en kerültek kórházba a gáz miatt, négyen vesztették életüket.
2:17
HíradóKezdődik a második alkotmányos vádeljárás Donald Trump ellen
2021. február 9. 18:30

Kezdődik a második alkotmányos vádeljárás Donald Trump ellen

Történelmi hét elé néz Washington. Ma kezdődik a második alkotmányos vádeljárás a hivatalából 20 napja távozott Donald Trump ellen. Ő az első elnök, aki ellen kétszer is megindították a folyamatot, amelynek eredeti célja, hogy az ország vezetőjét eltávolítsák a hatalomból. Mivel Trump már nem elnök, a vádlók ezúttal azért szeretnék bűnösnek nyilvánítani, hogy többé ne viselhessen közhivatalt.
2:02
HíradóVasárnap éjjel elhallgat a Klubrádió földi sugárzása
2021. február 9. 18:27

Vasárnap éjjel elhallgat a Klubrádió földi sugárzása

Elhallgat a Klubrádió földi sugárzása vasárnap éjjel - ez azután vált biztossá, hogy a bíróság jogszerűnek mondta ki, hogy tavaly nem hosszabbították meg a frekvenciaengedélyüket. A Klubrádió elnöke szégyenteljesnek nevezte az ítéletet, a Médiatanács eljárását pedig a sajtószabadság elleni támadásként értékeli. Több ellenzéki párt is tiltakozott, az MSZP kezdeményezi a parlament kulturális bizottságának rendkívüli ülését.
2:24
HíradóLevélben kéri szolidaritásra Cser-Palkovics a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét
2021. február 9. 18:24

Levélben kéri szolidaritásra Cser-Palkovics a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

Levélben kéri Székesfehérvár polgármestere a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, hogy legyen szolidáris, és a koronavírus-járvány okozta válság leginkább érintett szektoraiban engedje el a vállalkozások kamarai díjait. Független országgyűlési képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be hasonló céllal, de a gazdasági bizottság kormánypárti tagjai ezt hétfőn leszavazták.
1:52
HíradóHarmadik napja nincs rendes távfűtés Dunaújvárosban
2021. február 9. 18:21

Harmadik napja nincs rendes távfűtés Dunaújvárosban

Harmadik napja nincs rendes fűtésük - erre panaszkodnak Dunaújvárosban. A távhőszolgáltató hétvégére az esti órákra az egész városban lekapcsolta a szolgáltatást karbantartás miatt. Ez azonban elhúzódott. Az önkormányzat azt mondja, nem mostanra kellett volna időzíteni a munkát. A szolgáltató közleménye szerint azonban a tartozások és a rossz idő miatt nem tudtak eddig nekiállni.
2:32
HíradóBudapesten oltanak majd először az orosz Szputnyik V vakcinával
2021. február 9. 18:12

Budapesten oltanak majd először az orosz Szputnyik V vakcinával

A fővárosban oltanak majd először az orosz Szputnyik V vakcinával - erről beszélt az országos tisztifőorvos. A budapesti háziorvosoknak kell választaniuk a betegeik közül ötöt, akik valamelyik oltóponton megkapják az oltást. Egyelőre 2800 vakcinát osztanak szét azok között az idősek között, akiknek nincs krónikus betegsége. Közben kedden újabb Pfizer-Biontech vakcina-szállítmány érkezett, ebből most először a háziorvosok is kapnak.
2:22
HíradóAzok a cégek kaphatnak ingyenhitelt, amik nem fordultak veszteségbe a járvány előtt
2021. február 9. 16:56

Azok a cégek kaphatnak ingyenhitelt, amik nem fordultak veszteségbe a járvány előtt

Olyan cégek kaphatják meg az új ingyenhitelt, amelyek nem fordultak veszteségbe a járvány előtt, 2019-ben - ezt az állami Fejlesztési Bank vezetője közölte az RTL Híradóval. Azt mondta, várhatóan március második felétől igényelhető majd az újraindítási kölcsön. Tevékenységi körhöz kötik, pontosan kik élhetnek a legfeljebb 10 milliós kamatmentes hitellel. 
0:51
HíradóÓRIÁSI SZERENCSE: Lezuhant a felüljáróról, túlélte
2021. február 9. 15:46

ÓRIÁSI SZERENCSE: Lezuhant a felüljáróról, túlélte

Óriási szerencséje volt egy kisteherautó sofőrjének az Egyesült Államokban. Az északi Milwaukee egy autópályacsomópontjánál megcsúszott a jeges felüljárón, egy hóbucka megdobta, ezért áttörte a korlátot és lezuhant. Több mint 20 méter magasból csapódott a földbe, de túlélte a balesetet. A rendőrök a járművet négy kerekén állva találták meg, a bajbajutott sofőr pedig magánál volt, és úgy tűnt, nem szenvedett súlyosabb sérülést.