Tartalmak

1:55
Híradó
2021. június 4. 18:40

Újra a nagyközönség elé került Diana hercegnő menyasszonyi ruhája

Újra a nagyközönség elé került a világ leghíresebb menyasszonyi ruhája. A néhai Diana hercegnő által 40 évvel ezelőtt viselt fodros, puffos ujjú taftból készült öltözet azóta ikonikus darabbá vált. Most pedig fiai, Vilmos és Harry hercegek jóvoltából közelről is megcsodálhatják azok, akik ellátogatnak a londoni Kensington-palotába, ahol az angol uralkodó család nőtagjainak öltözködéséről nyílt kiállítás.
2:22
Híradó
2021. június 4. 18:30

Kizárólag rászorulók számára engedné a hitelmoratórium folytatását a jegybank

Kizárólag rászorulók számára engedné a hitelmoratórium folytatását a jegybank. Úgy számolnak, a legtöbb lakáshiteles tartozása legalább tizedével nőne az eredetihez képest, ha egy újabb évig élhetne a felfüggesztéssel. Ezzel viszont kétharmaduk nincs tisztában a Nemzeti Bank szerint. A kormány hetek óta a moratórium további, nyár utáni meghosszabbításáról tárgyal.
2:24
Híradó
2021. június 4. 18:25

Hét év alatt 15 milliárd forintot keresett Orbán Viktor családja

Hét év alatt 15 milliárd forintot keresett Orbán Viktor családja osztalékokból és cégeladásokból - derül ki a G7 összesítéséből. Az összeget a miniszterelnök apja, testvére és veje legnagyobb cégei hozták össze. A DK szerint ennyit arról, hogy Orbán Viktor bérből és fizetésből él. Az ellenzéki párt szerint ennek a pénznek egy része közvetve vagy közvetlenül állami és uniós forrásokból származik, ezért az állami vezetőket és családtagjaikat korlátozó törvényjavaslatot nyújtanak be a Parlamentnek.
2:21
Híradó
2021. június 4. 18:15

A kormány szerint átláthatóbban és nyíltabban közlik az adatokat, mint más országok

Megtévesztően kommunikált a kormány, amikor azt közölte: csak a statisztika módszertana miatt kiugróan magas a járvány magyar áldozatainak száma - állítja Szél Bernadett. A független képviselő a tisztifőorvostól kapott tájékoztatás alapján azt mondja: Magyarországon is a WHO ajánlásainak megfelelően számolták az áldozatokat, úgy, mint a legtöbb országban. A kormány ma kérdésünkre azt közölte: átláthatóbban és nyíltabban közlik az adatokat, mint más országok, és az európai többelthalálozási statisztikában is a középmezőnyben vagyunk.
1:34
Híradó
2021. június 4. 18:09

Bocsánatot kért a bíróságon a férfi, aki tavaly a nyílt utcán szúrta nyakon volt élettársát

Hat év fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki a nyílt utcán nyakon szúrta volt élettársát tavaly májusban Bátonyterenyén. Az asszony életveszélyesen megsérült. A támadó az előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyalásról, ezért ítélhették el. A férfi azt mondta a bíróságon, nagyon megbánta, amit tett, és bocsánatot kért.
1:49
Híradó
2021. június 4. 18:07

Nem hitte, hogy bajba kerülhet a terrorcselekmény előkészületével gyanúsított egyetemista

Nem hitte, hogy bajba kerülhet - ezt mondta ügyvédjének a terrorcselekmény előkészületével gyanúsított egyetemista. Védője szerint a 21 éves fiatal most kezdi felfogni, hogy mit tett, és, hogy akár évekre is ítélhetik. A fiúról szülei sem sejtették, hogy az Iszlám Államhoz köthető oldalakon chatel, és támadások előkészítéséről ír a neten. Több volt iskolatársa csendes, visszahúzódó fiúnak ismerte, akinek alig voltak barátai. Családja kiáll mellette.
2:11
Híradó
2021. június 4. 18:05

Két és fél év börtönt kapott volna, ha elismeri a bűncselekményt, de Berki Krisztián nem tartja magát bűnösnek

Nem érzi magát bűnösnek. Ezt mondta a bíróságon Berki Krisztián. Az egykori labdarúgót és valóságshow-szereplőt közúti veszélyeztetéssel vádolják. Az ügyészség szerint három évvel ezelőtt büntetőfékezett egy busz előtt. Az ügyészség börtönbe küldené, az indítványuk szerint két és fél évre, ha elismeri a bűncselekményt.
1:45
Híradó
2021. június 4. 18:00

Elárverezték a budapesti Rác fürdőt

Elárverezték a budapesti Rác fürdőt - az egyetlen licitáló, a főváros fürdőüzemeltető cége kikiáltási áron, 5 milliárd forintért jutott a fürdőhöz és a mellé épített szállodához. Az ingatlan már 11 éve áll üresen, mert ugyan 2010-re végeztek a felújítási munkálatokkal, a főváros akkori vezetése és a beruházó cég közötti jogi- pénzügyi vita miatt sosem adták át. A főpolgármester-helyettes szerint nyitásról még most sincs szó, mert ismét fel kellene újítani a fürdőt, de erre egyelőre nincs pénz.
2:47
Híradó
2021. június 4. 17:35

Nincs döntés a gyerekek oltásáról

Nincs döntés a gyerekek oltásáról és nyár végéig nem is lát erre esélyt a miniszterelnök. Orbán Viktor ma ezt azzal indokolta az állami rádióban, hogy nincs tudományos konszenzus a 12-15 évek oltásáról. Rusvai Miklós víruskutató szerint már július végén elengedő adat lesz a döntéshez. A Heim Pál Gyermekkórház orvosigazgatója pedig azt mondta az RTL Híradónak, a gyerekgyógyászok az oltás mellett vannak.
1:04
Híradó
2021. június 4. 16:17

Berki Krisztián nem érzi magát bűnösnek

Nem érzi magát bűnösnek. Ezt mondta a bíróságon Berki Krisztián. Az egykori labdarúgót és valóságshow-szereplőt közúti veszélyeztetéssel vádolják. Az ügyészség szerint három évvel ezelőtt büntetőfékezett egy busz előtt. Az ügyészség börtönbe küldené, az indítványuk szerint két és fél évre, ha elismeri a bűncselekményt. Mindezek ellenére Berki azt kérte, hogy visszakaphassa jogosítványát, legalább motorra. A bíró erre azt mondta: ha akarná, sem adhatná vissza, mert az egykori sportolót tavaly egy évre eltiltották a vezetéstől. Ráadásul már akkor is jogsi nélkül vezetett.
0:57
Híradó
2021. június 4. 15:54

Forgalommal szemben: próbált jelezni a szabálytalan autósnak

Forgalommal szemben hajtott az M85-ös autóútra egy idős férfi, majd összeütközött egy szemből érkező, szabályosan közlekedő kocsival. A baleset csütörtökön délután történt Nagylózs mellett. A vétlen autós éppen egy kamiont előzött, amikor szemből váratlanul megjelent a másik kocsi, esélye sem volt elrántani a kormányt, az ütközés után még a kamionnak is nekicsapódott. Mindkét kocsiban ketten ültek, közülük hárman kerültek kórházba. A balesetet okozó autót egy 80 éves férfi vezette. Nagycenknél hajtott fel a rossz oldalra, a baleset néhány kilométerrel arrébb történt. Az esetet a Közútkezelő kamerái és egy autós is rögzítette. A szemtanú nyilatkozott Híradónknak, azt mondta, először azt hitte, hogy autópálya munkások kocsija megy mellette. Mikor közelebb ért és meglátta, hogy egy idős házaspár ül a kocsiban, próbált jelezni nekik, de nem reagáltak semmire.
1:10
Híradó
2021. június 3. 18:49

Kóborló elefántcsordával küzdenek a gazdák Kínában

Kóborló elefántcsordával küzdenek a gazdák Kína délnyugati részén. Az eredetileg 16 tagú csorda áprilisban hagyta el a természetvédelmi területet, ahol élt. Bár ketten visszafordultak, út közben született egy elefántborjú. Így most 15 fős csapat dúlja a szántóföldeket. Eddig körülbelül 1 millió dolláros kárt okoztak. A hatóságok útakadályokkal, és élelemmel próbálják mezőgazdasági területek felől elcsábítani őket, az embereket pedig arra kérték, hogy ha az elefántok a közelükbe érnek, zárkózzanak be. Egyelőre nem világos, hogyan fogják visszaterelni az állatokat eredeti lakóhelyükre.
2:23
Híradó
2021. június 3. 18:42

Tenki Réka úgy érzi, újra kell tanulnia járni és beszélni

Újra kell tanulnia járni és beszélni – eltúlozva, de így érzi magát a Jászai Mari-díjas Tenki Réka, aki épp, hogy visszatért volna a szülési szabadságáról, jött a járvány, és bezártak a színházak. Új rovatot indítottunk a híradóban: kulturális és közéleti szereplők mondják el, hogyan élték át az elmúlt egy évet és beszélnek arról, hogy Mi lesz most? A beszélgetésből ide kattintva láthat még több részletet.
2:13
Híradó
2021. június 3. 18:40

VALTER ATTILA: Attól, hogy magyarok vagyunk, nem vagyunk rosszabbak, mint egy belga vagy egy francia

Élményeikről és érzéseikről beszéltek a Giro D'Italia nemrég hazatért versenyzői a Kerékpáros Szövetség sajtótájékoztatóján. Valter Attila összetettben a 14. helyen végzett, amivel 13 helyet javított a tavalyi eredményéhez képest. Dina Márton, pedig élete első olasz körversenyén bekerült az első százba, egészen pontosan a századik helyen végzett.
1:58
Híradó
2021. június 3. 18:40

Tesztelik a feltétel nélküli alapjövedelem hatását Németországban

1200 euró, azaz nagyjából 415 ezer forint. Ennyit kap havonta 122 szerencsés kiválasztott Németországban, ahol egy szervezet tesztelni akarja a feltétel nélküli alapjövedelem hatását. A téma parázs viták tárgya politikusok és a közgazdászok körében. Finnországban már volt hasonló próba: ott arra jutottak, hogy az emberek boldogabbnak és egészségesebbnek érezték magukat.
2:11
Híradó
2021. június 3. 18:37

Elvesztette a magyar kormány a Sargentini-jelentés elfogadása miatt indított pert

Elvesztette a magyar kormány a Sargentini-jelentés elfogadása miatt indított pert az Európai Bíróságon. A testület kimondta, hogy a jelentés elfogadása, amely felszólította Magyarországot az európai alapértékek betartására, szabályos volt. A kormány szerint az ítélet megdöbbentő és elfogadhatatlan. Az MSZP szerint a kormánynak mától papírja van arról, hogy jogszerűen ítélték el amiatt, amit az elmúlt 10 évben tett.
2:10
Híradó
2021. június 3. 18:37

Az utolsó cölöpházat is elbontották a Fertő-tónál

Nem kímélte az állam a világhírű Fertő- tavi cölöpházakat, a napokban az utolsót is elbontották. A tulajdonosok hiába fordultak bírósághoz, semmi nem állította meg a markolókat. A területen állami gigaberuházás kezdődött, a vitorláskikötő építésére kiírt közbeszerzést Mészáros Lőrinc cége nyerte el. A Jobbik szerint visszafordíthatatlan természeti károkat okoz az építkezés.
2:06
Híradó
2021. június 3. 18:35

Lélegeztetőgép-beszerzés: 500-szorosára nőtt az egyik cég profitja

Újabb lélegeztetőgépeket ajándékoz el a kormány abból a 16 ezerből, amelyeket 300 milliárdért vettek korábban. Gulyás Gergely miniszer azt mondta, örülne, ha soha nem kellene felhasználni itthon a gépeket, de 10-12 ezret mindenképpen megtartanak, amíg fennáll a veszélye a járvány visszatérésének. Az MFOR.hu szerint az egyik cég, amelytől lélegeztetőgépeket vett a kormány, tavaly 500-szorosára növelte a profitját.
2:26
Híradó
2021. június 3. 18:32

Akár a teljes társasági nyereségadóját elengednék azoknak a cégeknek, akik támogatják az alapítványi fenntartású egyetemeket

Akár a teljes társasági nyereségadóját is elengedhetik azoknak a cégeknek jövőre, amelyek támogatást adnak az alapítványi tulajdonba került egyetemeknek. A javaslatot a Népszava vette észre. A Pénzügyminisztérium indoklása szerint a cégeknek jobban megéri majd a felsőoktatásba fektetni. A DK viszont úgy látja, ezzel újra közpénzt csoportosítanak át a fideszes vezetésű alapítványokhoz.   
2:23
Híradó
2021. június 3. 18:25

Védettségi igazolvány: egy kiskapu miatt kijátszható a rendszer

Egy kiskapu miatt úgy is meg lehet szerezni a védettségi igazolványt, hogy valaki se oltást nem kapott, se beteg nem volt. Az úgynevezett ellenanyag teszteknél ugyanis nem minden szolgáltató kér fényképes igazolványt a pácienstől, így a rendszer kijátszható. Az általunk megkérdezett egészségügyi szolgáltató ügyvezetője szerint hatóságilag kellene bezárni a kiskaput. A kormányt hiába kérdeztük, szigorítják-e a rendszert. 
2:43
Híradó
2021. június 3. 18:20

Újabb adatokat közölt a kormány az oltásokról

Több mint 8 ezren betegedtek meg és 524-en haltak meg a második koronavírus oltás után, több mint 3 millió hatszázezer beoltottból. Erről Gulyás Gergely miniszter beszélt. A kormány adatai alapján a legtöbben az AstraZeneca oltást kapottak közül betegedtek meg, míg a Sinopharmmal oltottak közül haltak meg a legtöbben. Boldogkői Zsolt virológus szerint a kormány által közölt adatsor nem alkalmas a vakcinák összehasonlítására.
1:47
Híradó
2021. június 3. 18:05

Sírva fakadt tárgyalása előtt a férfi, aki brutálisan végezhetett áldozatával

Sírva fakadt a tárgyalása előtt a férfi, aki a gyanú szerint brutálisan végzett 73 éves áldozatával Monoron, szombaton. A bíróság ma egy hónapra letartóztatta. A gyanú szerint több, mint 20 szúrással és vágással végzett az idős férfival, majd elmenekült. Kiderült, hogy többszörösen büntetett előéletű, korábban már kétszer is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
0:55
Híradó
2021. június 3. 16:02

3,6 millióból 8193-an betegedtek meg a második oltás követő 7 napon

Újabb adatokat közölt a kormány arról, hogy a különböző vakcináknál a két oltás után hányan betegedtek és haltak meg. Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón azt mondta, a valamivel több, mint 3,6 millió emberből 8193-an betegedtek meg a második oltás követő 7 napon belül. Közülük 524-en haltak meg. Boldogkői Zsolt virológust kérdeztük arról, hogy mit jelentenek ezek a számok.
0:50
Híradó
2021. június 3. 15:56

Gulyás: Az uniós kvótaszabályozás változása miatt termelt 43 milliárdos veszteséget a Mátrai Erőmű

Az Európai Uniós kvótaszabályozás változása miatt termelt hatalmas, csaknem 43 milliárd forintos veszteséget tavaly a Mátrai Erőmű a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Az erőművet a kormány tavaly vette meg több mint 17 milliárd forintért úgy, hogy Mészáros Lőrinc 2017-ben csak 6 milliárdot fizetett érte és közben 11 milliárd osztalékot is kivett a cégből. Gulyás Gergely szerint volt értelme a tranzakciónak.
6:10
Híradó
2021. június 3. 13:53

INTERJÚ: Merjük bevállalni a gyengeségeinket

Tenki Réka életét is felforgatta a járvány. Másfél éve szülte meg második gyermekét, és épp visszatért volna a színpadra, amikor jött a Covid. Legjobban a kreativitás, az alkotás hiányzott neki. Sütéssel, barkácsolással ütötte el az időt. Önkénteskedett is, de a bezártsággal ő is megküzdött. Szerinte a józan eszünket úgy őrizhetjük meg ebben a helyzetben, ha türelmesek és empatikusak vagyunk egymással.
1:12
Híradó
2021. június 3. 13:29

Óriási víznyelő keletkezett egy szántőföldön Mexikóvárostól délre

Óriási víznyelő keletkezett egy szántőföldön Mexikóvárostól délre. A beszámolók szerint előbb csak egy öt méter átmérőjű lyuk jött létre, de azóta is szélesedik, és már 60 méternél jár. A mélységét 20 méteresre becsülik. A víznyelő egy lakóházat is fenyeget, amelyből már kitelepítették a lakókat. Senki nem sérült meg, de a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy senki ne menjen a közelébe. Az efféle természeti jelenségnek többféle oka lehet, de leginkább a föld mélyén lévő vízáramlások miatt keletkeznek.