Tartalmak

1:32
Híradó
2021. július 6. 15:16

VILLÁMÁRVÍZ: Sok lakóházat teljesen elöntött a víz

Ismét súlyos viharok tomboltak Oroszország délnyugati részén. A nagy esőzésekkel és széllel érkező ciklon sokfelé villámárvizeket okozott. Számos lakóházat teljesen elöntött a víz. A helybéliek szerint olyan gyorsan jött a víz, hogy már csak a felsőbb emeleteken tudtak menedéket találni. A széllökések fákat, és villanypóznákat döntöttek ki. A vihar miatt egy ember meghalt, többen pedig megsérültek. A legnagyobb pusztítást Fekete-tenger partján lévő üdülővárosban, Szocsiban és a Krím-félszigeten okozta az ítéletidő.
1:55
Híradó
2021. július 5. 18:39

Tovább érvényesek az okmányok

Tovább érvényesek a lejárt jogosítványok. Egy uniós szabályozás alapján 10 hónappal meghosszabbították azoknak a vezetői engedélyeknek az érvényességét, amelyek tavaly szeptember 1. és idén június 30. között jártak le. A többi okmány - köztük az autók műszakija is - a veszélyhelyzet vége után 120 napig lesz érvényes. Az autószerelők országos egyesülete szerint ez nemcsak veszélyes, hanem sokba is kerülhet.
2:33
Híradó
2021. július 5. 18:33

Kerti bútor helyett raklapot tettek le a nyékládházi strandra

Százmilliókat nyertek és költöttek el önkormányzatok strandfelújításra 3-4 évvel ezelőtt, de nem látszik hová lett ez a pénz. A nyékládházi strandon például raklapok vannak kertibútorok helyett. Tiszabábolnán vízi kalandparknak kellene lennie, de nincs. Hadházy Ákos parlamenti képviselő szerint ezek iskolapéldái annak, hogyan költik el Magyarországon az uniós pénzeket. A Tiszabábolnai polgármester híradónknak azt írta: a vízi játékok megvannak, csak egy raktárban.
2:19
Híradó
2021. július 5. 18:29

Kocsis Máté: Ki a hibás a sok szúnyogért?

A zűrös városvezetésre és a sok szúnyogra panaszkodott Facebook oldalán néhány nappal ezelőtti szegedi látogatása után a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté. A szegedi önkormányzat szerint a politikus elfelejti, hogy a szúnyogirtást épp a Fidesz kormány tette 2014-ben állami feladattá. A kormánypárt napok óta nem válaszol az üggyel kapcsolatos kérdéseinkre. A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte: Kocsis Máté őket nem tájékoztatta a szegedi szúnyoghelyzetről.
2:54
Híradó
2021. július 5. 18:24

Riporterek Határok Nélkül: „Orbán Viktor a sajtószabadság ellensége”

Első európai uniós vezetőként került fel Orbán Viktor a világ egyik legjelentősebb újságírószervezete, a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság ellenségeiről összeállított listájára. A magyar miniszterelnök olyan autoriter uralkodók és diktátorok társaságába került, mint Vlagyimir Putyin, Recep Tayip Erdogan, Hszi Csin-ping vagy Kim Dzsong-un, akik az újságírószervezet szerint különösen drasztikus módon testesítik meg a sajtószabadság kíméletlen elnyomását. A kormány úgy reagált: a Riporterek Határok Nélkül egy Soros György által pénzelt szervezet, amely a baloldal kampányérdekeit szolgálja.
1:58
Híradó
2021. július 5. 18:21

A járvány megnehezítette a szenvedélybetegek kezelését

A járvány alatt felére csökkent az alkoholproblémákkal segítséghez fordulók száma az egyik pécsi, szenvedélybetegekkel foglalkozó alapítványnál. A járvány megnehezítette a szenvedélybetegek kezelését - ezt mondta híradónknak több addiktológus is. Személyes ülések helyett például sok helyen csak online terápiákat tartottak, máshol pedig csökkenteni kellett az önsegítő csoportok létszámát.
2:21
Híradó
2021. július 5. 18:18

Sokan kérik az ingyenes antitest-vizsgálatot

Már ma több száz antitest-vizsgálatot végeztek Budapesten. A péntekig tartó szűrőprogramra órák alatt beteltek a regisztrációs helyek. A szűrés költségét a fővárosi önkormányzat állja, a szakrendelőkkel közösen összesen 20 ezer tesztet végeznek. Az ingyenes vizsgálattal azoknak a 60 év felettieknek segítenének, akiket elsősorban a Sinopharm vakcinájával oltottak, és bizonytalanok a védettségüket illetően.
1:56
Híradó
2021. július 5. 18:16

Lebuktatták az M3-as autópálya pihenőhelyén szemetelőket

A Magyar Közút buktatott le egy szemetelőt az M3-as autópálya budapesti kivezetőjénél az egyik pihenőhelyen. A sofőr törmelékeket, üvegeket dobott a bokrok közé. A társaság feljelentette. Remélik, hogy a szankciók segítenek az illegális hulladéklerakók felszámolásában. A szemét összegyűjtése ugyanis akár másfél milliárd forintjukba is kerül, amit ehelyett útépítésre fordíthatnának.
1:46
Híradó
2021. július 5. 18:05

Autójával egy kamion hátuljába csapódott, belehalt az ütközésbe

Meghalt egy 53 éves, kisvárdai férfi, aki autójával egy kamion hátuljának csapódott hajnalban az M30-as autópályán. A baleset Hejőszalonta közelében történt. Az autóban a férfi egyedül volt, tűzoltók vágták ki a roncsból, de hiába érkezett két mentőautó is a helyszínre, az újraélesztésére esély sem volt. A rendőrség szerint a férfi valószínűleg a megengedettnél gyorsabban hajtott.
2:17
Híradó
2021. július 5. 18:02

Egy idegen beült a kocsijába: „Megijedtem és nyomtam egy gázt!”

Egy zavartan viselkedő férfi ugrott be egy induló autó hátsó ülésére, tegnap délután a Budai Várban. A sofőr, egy fiatal nő ettől annyira megijedt, hogy nekiment több parkoló kocsinak. A nő azt mesélte az RTL Híradónak, hogy a férfi mindenáron előre akart mászni az első ülésre, eközben meg is sebesítette őt. Végül a támadót rendőrök rángatták ki az autóból és leteperték.
2:07
Híradó
2021. július 5. 17:46

Látványos: véletlenül robbantották fel a tűzijátékot, miközben készültek az ünnepségre

Véletlenül felrobbantak a tűzijátékok egy amerikai városban, ahol a Függetlenség napi ünnepségre készülődtek vasárnap. A detonációsorozatban néhány szervező sérült meg könnyebben. A koronavírusjárvány kezdete óta, Egyesült Államok szerte most először ünnepelhettek nagyobb tömegben szabadon az emberek, és újra a szokásos környezetben tartották a világhírű hotdogevő versenyt is.
3:06
Híradó
2021. július 5. 17:29

MEGDÖBBENTŐ: Induláskor egy ismeretlen férfi szállt be autója hátsó ülésére

Egy zavartan viselkedő férfi pattant be vasárnap délután Budapeseten egy induló autó hátsó ülésére, majd előre akart mászni. A sofőr, egy fiatal nő annyira megijdet, hogy nekiment több parkoló kocsinak a Várban. A közelben lévő rendőrök figyeltek fel a csattanásra, ők rángatták ki a kocsiból a támadót. Stábunknak nyilatkozott az autót vezető nő és egy szemtanú is.
Híradó
2021. július 5. 17:19

Kocsis Máté zűrösnek nevezte a szegedi városvezetést

A szegedi alpolgármester szerint saját kormányát bírálta a Fidesz frakcióvezetője, amikor Facebook oldalán arról írt: Szegeden sok a szúnyog. Kocsis Máté a múlt héten látogatott a Tisza-parti városba, és az élményeiről Facebook-bejegyzésben számolt be. Zűrösnek nevezte a szegedi városvezetést, és a szúnyoghelyzet mellett azt is kifogásolta, hogy szegeden kevés a térfigyelő kamera.
2:04
Híradó
2021. július 5. 17:00

Máris drágulnak a lakáshitelek

Drágultak a lakáshitelek, a nagy bankok kétharmadánál július elsején magasabb volt a THM, mint egy hónappal korábban. Erről a Bankmonitor készített kimutatást. Pénzügyi elemzők szerint, aki már megtalálta az álomotthonát, és kölcsönből szeretné megvenni, jobban teszi, ha minél előbb szerződést köt a bankkal. Arra számítanak, hogy a drágulás a következő fél-egy évben várhatóan folyamatos lesz.
0:35
Híradó
2021. július 4. 18:47

Vidus Gabriella az év női menedzsere

Vidus Gabriella az év női menedzsere. A Menedzserek Országos Szövetsége 7 kategóriában díjazta  azokat a vezetőket, akik az elmúlt időszakban kimagasló vezetői teljesítményt nyújtottak. Idén a 7 díjazottból 5 női vezető kapta meg az elismerést. Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója azt mondta, azért is fontos a díj, mert megerősíti a tényt, hogy a nők szerepe meghatározó az üzleti életben is. Mellette többek között Hegedüs Évát, a Gránit Bank vezérigazgatóját és Karikó Katalint, a BionTech alelnökét is díjazták.
2:32
Híradó
2021. július 4. 18:45

Hiába a tiltakozás, tovább folytatják az építkezést a Fertő tónál

Hiába kéri a Greenpeace és az Unesco is a Fertő-tó parti beruházás leállítását, a kormány hajthatatlan. Folytatják a munkát, amit Mészáros Lőrinc cége nyert el. Szállodát, apartmanházakat építenek a természetvédelmi területre, ahol az évtizedek óta ott álló cölöpházakat a tulajdonosokkal bontatták el saját költségükre. Az ügyben az Európai Bizottság is vizsgálatot indított. A Miniszterelnökség úgy reagált: az összes nemzetközi és hazai engedéllyel rendelkeznek.
2:12
Híradó
2021. július 4. 18:44

Elindult az új ügyeleti rendszer próbaüzeme Hajdú-Biharban

Elindult Hajdú-Bihar megyében az új ügyeleti rendszer próbaüzeme, a mentőszolgálatnál csörög a telefon, a diszpécser dönti el, kiért küld mentőt, és kit utal egy ügyeleti központba. Járásonként egyetlen orvos biztosítja az ügyeleti ellátást egy helyi központban, és több településen ápoló vagy mentőtiszt ügyel csak. A nyári szabadságolások miatt a Híradónknak nyilatkozó háziorvos nem vállalta a feladatot, de Késmárky András szerint az ügyeleti rendszer átalakítása szakmailag jó ötlet.
2:06
Híradó
2021. július 4. 18:40

Hadházy: luxuskastély épül Orbán Győző hatvanpusztai birtokán

Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem majorság, hanem luxuskastély épül Orbán Győző hatvanpusztai birtokán - ezt mondta híradónknak Hadházy Ákos független képviselő. A hvg a héten mutatta be azokat a fotókat, amelyeken egy hatalmas, galériás könyvtárszoba látszik, kazettás mennyezettel, és méretes kandallóval. A lap szerint egy korábbi műemléki épület, a majorság cselédszállása helyén épül a könyvtárszoba. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter két hete azt mondta, főleg gazdasági épületek lesznek a miniszterelnök édesapjának birtokán.
2:25
Híradó
2021. július 4. 18:37

Nem mindenki kapott béremelést az állami vállalatoknál

4 százalékkal emeli a fizetéseket a Posta július elsejével, a MÁV semennyivel, de a vasutasok dupla akkora egyszeri juttatást kapnak, mint a postások.Eltérően hajtják végre az állami vállalatok a 3 éves, összesen 15 százalékos bérfejlesztést, amelyet pénteken jelentett be a miniszterelnök. A szakszervezetek úgy számolnak, 50 ezer dolgozó egyelőre teljesen kimarad az emelésekből.
2:12
Híradó
2021. július 4. 18:35

Akciókat ígér az ellenzék a Fudan Egyetem ellen

Újabb akciókat ígér az ellenzék a Fudan Egyetem ellen. Erről Jámbor András, az MSZP és a Párbeszéd által is támogatott országgyűlési képviselőjelölt, a Fudan elleni tüntetés szervezője beszélt ma. Az ellenzék szerint minden kétgyerekes családot félmillió forinttal adósít el a kormány a kínai egyetem felépítésével. A főpolgármester szerint sem a Fudan, sem a Budapest-Belgrád vasút nem fog megvalósulni. A kormány úgy reagált: Karácsony Gergely hazudozás helyett szüntesse meg a fővárosi dugókat.
2:12
Híradó
2021. július 4. 18:32

Nézőink is segítettek: a nagyszülőknél maradhatnak az unokák

Adományokból újították fel és bővítették a házukat a Tolna megyei Bátán a nagyszülők, akik 5 unokájukat vették magukhoz, hogy ne adja örökbe őket a gyámügy, miután a szüleik nem törődtek velük. A családot tavaly októberben mutattuk be Híradónkban, az adás után rengetegen segítették és még ma is segítik őket. Az építkezés elkészült, a nagymama pedig hivatásos nevelőszülő lett, hogy a gyerekek még nagyobb biztonságban legyenek.
2:20
Híradó
2021. július 4. 18:30

Az egyén és a társadalom érdeke is, hogy a depressziót időben kezeljék

Évente 362 milliárd forint. Ennyi Magyarországon a depresszió anyagi terhe. Az elemzést a Magyar Pszichiátriai Társaság készítette közgazdászokkal. Eszerint egy depresszióval küzdő átlagosan évente 42 napot tölt táppénzen. A szakemberek arra szeretnék felhívni figyelmet: az egyén és a társadalom érdeke is, hogy a depresszióval küzdőket időben diagnosztizálják és kezeljék őket.
1:59
Híradó
2021. július 4. 18:20

FBI-os trükk segítségével fogták el a kokainterjesztő hálózat vezetőit

Az egyik legnagyobb magyar kokainterjesztő hálózat irányítóit sikerült elfognia 3 héttel ezelőtt a magyar nyomozóknak. Kivételesen nem a bűnözők hibáztak, és nem is a magyar nyomozók leleményessége kellett a sikerhez, hanem egy FBI-os trükk - mondta híradónknak Dezső András újságíró, aki évek óta foglalkozik a drogdílerek világával. A 11 elfogott kokainkereskedő pont a legprofibbnak hitt konspirációba bukott bele. Speciális, lehallgathatatlannak hitt telefonjuk összes hívása és üzenete az FBI-nál landolt.
1:52
Híradó
2021. július 4. 18:15

15 évet is kaphat a férfi, aki italozás közben szíven szúrta ismerősét

15 évet is kaphat az a 23 éves férfi, aki tavaly októberben italozás közben szíven szúrta ismerősét Pécsen. A 20 éves fiatal meghalt. Most emelt vádat az ügyészség. Bár a gyilkos és áldozata jóban voltak, a végzetes estén - valószínűleg - féltékenység miatt összevesztek. Verekedtek, majd egyikük kést rántott. Az gyilkost egy nappal később fogták el, kihallgatásán beismerte tettét.
2:01
Híradó
2021. július 4. 18:05

A kombájn tetején megpattanva csapódott a földbe a vitorlázórepülő

Métereken múlt, hogy nem egy kombájnba csapódott egy vitorlázórepülő a Bács-Kiskun megyei Apostagnál, szombat délután. A gép egy gabonaföldre zuhant, a pilóta súlyosan megsérült. A kombájnnal anya és fia aratott, a repülő a munkagépük tetejét érintve csapódott a földbe. Ők hívtak segítséget a pilótához, aki kórházba került. Hogy ő hibázott, vagy műszaki hiba történt, még vizsgálják.
0:42
Híradó
2021. július 4. 17:18

Űrsétát tettek a kínaiak

Megtették első űrsétájukat a kínai Mennyei Palota űrállomás tajkonautái. A két űrhajós hét órát töltött el odakint, ezalatt felszereltek egy kamerát, és tesztelték a bázis robotkarját. Az épülő űrállomásra a múlt hónap közepén érkezett meg az első misszió a három fős legénységgel. A tervek szerint három hónapig maradnak odafönt, és ezalatt még egyszer kilebegnek majd az űrbe. Ha minden jól megy, jóvő év végéig befejeződik a Föld körül keringő bázis építése.
2:29
Híradó
2021. július 4. 16:12

LÁNGOKBAN: Súlyos tűzvész pusztít Cipruson

Négy ember halt meg eddig a Cipruson pusztító tűzvész miatt. A lángok szombaton csaptak fel, de a meleg és szeles időnek köszönhetően gyorsan terjednek. Már 8 települést kellett kiüríteni, és több otthon teljesen megsemmisült. A kormány szerint ez az ország történetének legsúlyosabb tűzvésze. Ezért az Európai Unióhoz és a szomszédos Izraelhez fordultak segítségért. Hogy pontosan mi okozta a tüzet, egyelőre nem tudni. A rendőrség csak annyit közölt, egy 67 éves személyt kihallgattak az esettel kapcsolatban.
6:19
Híradó
2021. július 4. 13:35

DEPRESSZIÓ: Sokan nem mernek segítséget kérni, mert félnek, hogy megbélyegzi őket a társadalom

A depresszió legjellemzőbb tünetei a nyomott hangulat, a fáradtság, alvászavar, az érdeklődés, örömérzés elvesztése valamennyi tevekénység iránt, gondolkodási, koncentrálási és döntés-hozatal nehézségek. Az állapotot a felnőttek 15%-a tapasztalja meg az élete során. A betegség évente összesen 362 milliárd forintot terhet jelent a magyar gazdaságnak. Ebből 28 milliárd forint a direkt költség, vagyis a gyógyszerek, a terápia ára és 334 milliárd forint az úgynevezett indirekt kiadás. A depresszió betegségben érintettek csupán felét diagnosztizálják a Magyar Pszichiátriai Társaság legújabb tanulmánya szerint. Borítókép: Andrew Neel fotója a Pexels oldaláról
2:12
Híradó
2021. július 3. 18:50

A Jézus Krisztus Szupersztárral indult újra a Szegedi Szabadtéri

Hagyományos díszlet helyett ledfalak kerültek a színpadra - a Jézus Krisztus Szupersztárral indult újra tegnap este a Szegedi Szabadtéri Játékok, 1 év kihagyás után. A rockopera rendezője, Szirtes Tamás szerint a darab ma is rendkívül aktuális. Sasvári Sándor éveken át alakította Jézust, most Pilátus szerepét osztották rá. Elmesélte stábunknak, milyen volt az első szegedi előadás 35 évvel ezelőtt.
1:57
Híradó
2021. július 3. 18:40

Több alapító is kilépett a helyi ellenzéket tömörítő Mindenki Pécsért Egyesületből

Több alapító tag is elhagyta a Mindenki Pécsért Egyesületet. Ez a szervezet tömörítette a helyi ellenzéket a 2019-es önkormányzati választáskor. A helyi szocialisták szerint az Egyesület fordult rossz irányba. A héten külön frakciót alapító Momentum képviselője szerint viszont személyes és szakmai konfliktusok állnak a szakítás hátterében. Azt mindkét párt leszögezte, a pécsi feszültség nem országos szintű probléma az ellenzéki pártok között.
2:34
Híradó
2021. július 3. 18:37

A civil szervezeteknek ki kellene adniuk támogatóik nevét, Alkotmánybírósághoz fordulnak

Alkotmánybírósághoz fordul több civil szervezet, miután a kormányrendeletben tette kötelezővé nekik, hogy adják ki a támogatóik nevét. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő arra buzdítja az érintett szervezeteket, hogy szegjék meg az új szabályt. Kormánypárti képviselők az elmúlt években többször kifejtették, hogy szerintük a civil szerveztek valójában politizálnak, ezért kell korlátozni őket.