Tartalmak

0:43
Híradó
2015. július 1. 17:10

Előzetes: Megölték, aztán rágyújtották a házat

Brutálisan meggyilkolt két fiatal egy idős férfit a Somogy megyei Pusztaszemesen. Az áldozat évtizedeken át külföldön élt, idős korára költözött vissza szülőfalujába, csöndes, visszahúzódó embernek ismerték. A lángok fellobbanása után a szomszédok próbáltak segíteni, de nem tudtak. És hamar kiderült, hogy a férfi nem a tűz áldozata lett, hanem meggyilkolták: a fején találtak sérüléseket.
2:15
Híradó
2015. június 30. 18:40

Nem találtak törvénysértést a civileknél

Nem működnek törvénytelenül a Norvég Civil Alap által támogatott szervezetek. Ez derül ki a Fővárosi Főügyészség ellenőrzéséből – írta meg a Magyar Nemzet. A Norvég Alap hazai forrásait kezelő Ökotárs Alapítványnál örülnek a döntésnek, de nem lepődtek meg. A helyettes-államtitkár szerint a három rendben talált szervezetnél is voltak hiányosságok, de azokat rendezték a vizsgálat végére.
2:36
Híradó
2015. június 29. 18:41

Újra feljelenti a Demokratikus Koalíció Matolcsy Györgyöt

A Magyar Narancs kiderítette, a jegybank egyik alapítványától tavaly kapott jövedelmét mégsem fordította teljes egészében jótékony célra. A lap szerint körülbelül 1,2 millió forintot megtarthatott magának. A DK már egyszer feljelentette Matolcsyt a hiányos vagyonnyilatkozata miatt. Az ügyészség elutasította a feljelentést, arra hivatkozva, hogy mivel a jegybankelnök a felajánlott pénzzel nem került kapcsolatba, így megfeledkezhetett róla.
4:33
Híradó
2015. június 29. 18:37

A halál elől menekülnek

A Fidesz alelnöke szerint, az biztosan gazdasági menekült, aki embercsempészeken keresztül érkezik Magyarországra. Kósa Lajos az állami rádióban nyilatkozott. Úgy véli, hogy akinek van annyi pénze, hogy megfizessen egy emberkereskedőt, az első osztályon repülhetne akár Hawaii-ra is. Szakértők szerint viszont a menekülteknek iratok nélkül esélyük sincs legálisan elhagyni országukat. Az embercsempészek pedig sokszor brutálisan bánnak velük, családokat szakítanak szét, éheztetik őket.
3:20
Híradó
2015. június 29. 18:22

Négyszáznál is több magyar van Tunéziában

Ezer rendőrt vezényelt a tunéziai kormány a tengerpartra, hogy védje a nyaralókat. A turisták többsége megszakította nyaralását, és elhagyta Tunéziát, sok magyar azonban maradt. Van, aki még a partra sem mer kimenni, és van, akivel épp egy kirándulás után beszéltünk telefonon. Egy 22 éves tunéziai férfi pénteken 39 embert ölt meg, mikor kalasnyikovval a kezében egyszer csak besétált egy szálloda zsúfolt tengerpartjára, és tüzet nyitott a napozókra.
2:21
Híradó
2015. június 29. 18:09

Összesen 10 év börtönre ítélték első fokon az IL Ferro két ügyvezetőjét

A bíróság még 515 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt. A cég 2006-ban azt ígérte ügyfeleinek, egyszeri, akár 300 ezer forintos szerződéskötési díj befizetése után havi 40-50 ezer forintot ad nekik. Cserébe reklámmatricát kell ragasztani a kocsijukra. Több mint 10 ezer szerződést kötöttek, pedig a bíróság szerint már akkor tudták, hogy egy idő után nem tudnak majd fizetni. A károsultak attól félnek, soha nem kapják vissza pénzüket.
4:18
Híradó
2015. június 29. 14:38

PIROMÁN: Felgyújtotta a házat, és sörözve nézte végig, ahogy ég

Éjfél után érkezett a kisherendi házhoz a láthatóan ittas férfi, az épület biztonsági kamerája készítette a felvételeket. Bement az egyik helyiségbe, majd később, amikor kinyitotta az ajtót, látható, hogy bent már lángol a szoba. A férfi csaknem két órát volt a háznál. Ezalatt, a tüzet többször eloltotta, majd újra meggyújtotta. Később már félmeztelenül sörözött a lángoló szoba ajtajában.