Tartalmak

2:01
Híradó
2015. november 19. 18:45

Saját szállodát akar a Művészeti Akadémia

Saját szállodát akar a Magyar Művészeti Akadémia - ezt Fekete György elnök közölte a Heti Válasszal. A két éve alapított kutatóintézetük ösztöndíjasait helyeznék el a budai Hild-villánál, egy új épületben. Fekete György a kutatómunkáról egyébként azt mondta, idézzük, először is azt kell kutatni, hogy mit kell kutatni. Az RTL Híradónak nyilatkozott az akadémia főtitkára, aki szerint csak egy vendégház épülne, és milliárdos állami támogatást remélnek az új ösztöndíjprogramhoz. Az MSZP szerint ez az urizálás netovábbja.
2:14
Híradó
2015. november 19. 18:45

PM: Lázár János barátja jár jól

Lázár János barátja jár jól azzal, hogy az Országos Dohányboltellátó épp a legnagyobb dohánygyártókkal nem egyezett meg - állítja a Párbeszéd Magyarországért Párt. A hódmezővásárhelyi Sánta János cége, a Tabán Trafik továbbra is szállít dohányárut a dohányboltellátónak, amelyben az üzletember szintén érdekelt. Több nagy dohánygyártó termékei azonban egyelőre eltűntek a trafikok polcairól. Lázár János szerint szó sincs arról, hogy a jogszabályok előnyhöz juttatnák az ismerősét.
2:38
Híradó
2015. november 19. 18:40

Nem engedték be az RTL-Híradót tudósítani

Nem engedték be az RTL Híradó stábját arra a sajtónyilatkozatra, amit a NATO főtitkára és Orbán Viktor tartottak tárgyalásuk után. Sőt, a stábot végül a parlamenti őrség egyik alezredese vezettette ki az épületből. A Miniszterelnökség szerint a tájékoztató nem volt nyilvános, a miniszterelnök és a NATO főtitkára idézzük, csak közösen, élőben jelentkeztek be az állami tévé adásába. A NATO hivatalos oldalán ugyanakkor egyértelműen sajtónyilatkozatként tüntették fel az eseményt.
1:50
Híradó
2015. november 19. 18:35

Több mint 30 boltba, patikába törtek be

Több mint harminc dohányboltba, gyógyszertárba és kisboltba tört be az a banda, akik ellen a napokban emelt vádat az ügyészség. A vádlottak több mint 45 millió forintnyi pénzt és cigarettát zsákmányoltak, amit később egyik társuk adott el, féláron. A banda profi módszerekkel dolgozott, lopott rendszámokat szereltek autójukra, amit egy gyömrői telephelyen rejtettek el. Csuklyát és maszkot viseltek és percek alatt végeztek egy-egy betöréssel. Akár 12 év börtönt is kaphatnak.
2:10
Híradó
2015. november 19. 18:32

22 év a trafikos lány gyilkosának

22 év a kaposvári trafikos lány gyilkosának. A 19 éves sántosi férfi idén áprilisban rabolta ki a kaposvári dohányboltot. A trafikban dolgozó 20 éves nő bár odaadta neki a bevételt, a rabló halálra szurkálta. Alig több, mint 20 ezer forintot zsákmányolt. Korábban azt mondta, a rabolt pénzből új életet akart kezdeni. Szerdán az utolsó szó jogán bocsánatot kért áldozata családjától. Az ítélet nem jogerős.
2:01
Híradó
2015. november 19. 18:15

Az egyik merénylő testvére is gyertyát gyújtott

Gyertyát gyújtott az áldozatokért a terrortámadások egyik gyanusítottjának testvére Brüsszelben. A város főleg muzulmánok lakta negyedében, Molenbeekben több százan emlékeztek a Párizsban megölt emberekre. A merényletekkel kapcsolatba hozott terroristák közül négyen éltek ott. A lakosság arányaihoz viszonyítva Belgiumból származik a legtöbb terrorista az Európai országok közül.
2:56
Híradó
2015. november 19. 18:05

Így zajlott a több órás tűzharc

Nem volt elég információjuk és idejük sem a francia rendőröknek, hogy megtervezzék a szerdai Saint Denis-i akciót. Ezt mondta az RTL Híradónak több szakértő. Ezért is lehetett, hogy a rajtaütésből végül több órás tűzharc alakult ki a terroristák és a rendőrök között. A speciális alakulat a legmodernebb technikát: drónt, robotokat, federítő kutyát, robbanószereket, gránátokat is bevetett, hogy be tudjon jutni a terroristák búvóhelyére.  
2:01
Híradó
2015. november 19. 18:00

Megölték a terrortámadás fő szervezőjét

Megölték a párizsi terrortámadások kitervelőjét - közölte délután a francia belügyminiszter. Abedelhamid Abaoud ott volt abban a házban, amelyet szerdán hajnalban rohamoztak meg a kommandósok. Ujjlenyomata alapján mára sikerült azonosítani. A francia belügyminiszter szerint Európának fel kell ébrednie és össze kell szednie magát. Bernard Cazneuve ezzel arra utalt, hogy a francia titkosszolgálatokat egyetlen európai partnere sem figyelmeztette arra, hogy Abaud visszatért Szíriából. Az erre vonatkozó információjukat nem Európából kapták. Közben francia kormányfő vegyi és biológiai támadás veszélyére figyelmeztetett.
2:31
Híradó
2015. november 18. 18:45

„Nagyobb hozam, nagyobb kockázat”

A kisbefektetőknek tudomásul kell venniük, hogy a nagyobb hozam, nagyobb kockázattal jár - ezt mondta az Alkotmánybíróság elnöke, a testület Quaestor-törvényt megsemmisítő döntése kapcsán. A Fidesz vizsgálja, hogyan módosíthatná az elbukott jogszabályt, amely a teljes kártalanítást biztosította volna. Az Együtt szerint a kormánypártok szándékosan hoztak olyan törvényt, amely nem léphet életbe.
2:35
Híradó
2015. november 18. 18:42

Kiemelten kezelik az Elios elleni nyomozást

Kiemelten kezeli az Európai Unió csaláselleni szervezete az Elios Innovatív Zrt. elleni nyomozást. Ez az a cég, amelynek korábban Tiborcz István, Orbán Viktor veje volt a résztulajdonosa, és több milliárd forintért nyert közbeszerzéseket városok közvilágításának korszerűsítésére. A nyomozás részleteiről a Direkt36 oknyomozó portál derített ki részleteket. Megtudták: az ügyet már az Európai Bizottság egyik főigazgatósága is vizsgálja, és ha ők szabálytalanságot találnak, akár uniós támogatást is elvehetnek Magyarországtól.
2:07
Híradó
2015. november 18. 18:42

Farkas: nem kell beszélni a gazdálkodásról

Ne beszéljenek az eltűnt milliárdokról. Ez lehetett a célja a roma önkormányzat szerint a testület volt vezetőjének, a fideszes Farkas Flóriánnak. Egy szerdán nyilvánosságra hozott hangfelvétel szerint Farkas arra kérte a támogatóit: ne engedjék, hogy a roma önkormányzat legutóbbi közgyűlésén napirendre vegyék a szervezet gazdálkodását. Az önkormányzat új vezetése szerint ugyanis Farkas Flórián elnöksége idején több felzárkóztatási programra úgy költöttek milliárdokat, hogy a pénzzel nem tudnak elszámolni.
2:36
Híradó
2015. november 18. 18:35

Túlélési tanácsok terroristák ellen

Oktatóvideó mutatja be, hogyan élhető túl, egy párizsihoz hasonló mészárlás. Az amerikai belbiztonsági minisztérium által készíttetett felvételen, egy férfi bemegy egy irodaházba, ahol fegyvert ránt, és akit ér lelő. Persze a videó megrendezett, és senki nem hal meg benne. A túlélés szabályait próbálja bemutatni, hogy megelőzzön egy hasonló tragédiát. A kriminálpszichológus szerint a legfontosabb ilyenkor, hogy senki ne meneküljön, mert azzal célponttá válik.
2:18
Híradó
2015. november 18. 18:30

Hetvenezren énekelték a francia himnuszt

Példátlan közös ünneplés. Több mint 70 ezer angol és francia szurkoló énekelte együtt a francia himnuszt a két ország tegnapi barátságos mérkőzése előtt. A párizsi terrortámadások áldozatainak emlékére a Wembley-stadiont a francia zászló színeibe öltöztették, a történelmi eseményen Vilmos herceg mellett megjelent David Cameron brit miniszterelnök is. A két ország a történelem során évszázadokig rossz viszonyban volt egymással, a világháborúkban azonban már együtt harcoltak és a szakértő szerint most is közösen lépnek fel a terrorizmus ellen. Kedden egyébként több helyen is voltak válogatott meccsek, Isztambulban a török drukkerek kifütyülték a halottak tiszteletére tartott egyperces gyászszünetet.  
1:45
Híradó
2015. november 18. 18:25

Gyanús fognyomok voltak a zseblámpán

Zseblámpájuk buktatott le két tolvajt Budapesten. A rendőrök egy gyanúsan viselkedő férfit igazoltattak, akinél egy olyan elemlámpát találtak, aminek a végén fognyomok voltak. A tolvajok szokták a szájukba venni a lámpát, hogy a két kezüket szabadon tudják használni. Figyelni kezdték a testvérpárt, kiderült, hogy négy hónap alatt 49 helyre törtek be a fővárosban. Ezalatt több, mint 40 millió forintnyi értéket zsákmányoltak.
1:56
Híradó
2015. november 18. 18:15

Áramütés veszélye miatt nem szállhattak le

Lelógó vezetékek alatt 40 utasnak kellett várakoznia egy buszon reggel az 1-es főúton, miután egy autós kidöntötte a villanyoszlopot és a vezetékek a buszra szakadtak. Senki sem sérült meg, viszont biztonsági okokból a buszon kellett maradniuk, amíg a szakemberek áramtalanították a vezetékeket. A balesetet egy 45 éves férfi okozta, aki rosszul lett, áttért a szemközti sávba és egy villanyoszlopnak hajtott. A mentők küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.
1:28
Híradó
2015. november 18. 18:07

Megölte élettársát, magával is végezni akart

Megölte volt élettársát, majd öngyilkosságot próbált meg elkövetni az a férfi, akire reggel találtak rá eszméletlen állapotban a rendőrök Pusztaföldvár mellett. Az asszony az orosházi kórházban dolgozott ápolóként, ott ismerkedett meg néhány éve a beteghordóként akkor ott dolgozó gyanúsítottal. A nő néhány hónapja szakított vele, de a férfi folyamatosan zaklatta, végül kedden este megölte.
2:26
Híradó
2015. november 18. 18:04

Lőkösházán fogtak el két gyanús britet

Hírhedt, terroristákat támogató briteket fogtak el a rendőrök Lökösházán -  úgy tudjuk, egyikük egy iszlamista szónok, a másik pedig egy iszlamista szervezet vezetője. Mindketten megjárták már a börtönt a terrorizmus támogatása miatt és el sem hagyhatták volna engedély nélkül Nagy-Britanniát. A magyar rendőrök egy Romániába tartó vonatról szállították le őket, miután igazoltatáskor csak egy jogosítványt és egy Koránt mutattak fel.
3:20
Híradó
2015. november 18. 18:00

Terroristákra csaptak le hajnalban

Órákon át ostromoltak a rendőrök egy épületet a Párizs melletti St. Denis-ben, ahol a feltételezések szerint terroristák rejtőztek. A rendőrség hajnalban kezdte az akciót, az volt a gyanújuk, hogy ott rejtőzhet az a marokkói származású belga terrorista, akit a pénteki párizsi merényletek értelmi szerzőjének tartanak. Őt végül nem találták meg, az akcióban viszont két terrorista meghalt, egyikük, egy nő, felrobbantotta magát. Több embert pedig őrizetbe vettek.
2:02
Híradó
2015. november 17. 18:45

A teljes Európai Unió segítségét kéri Párizs

Példátlanul az Európai Unió történetében, valamennyi tagállam segítségét kérte a francia kormány az alapszerződésre hivatkozva - a párizsi terrortámadások miatt. A magyar kormány kész bármilyen segítségre. Orbán Viktor miniszterelnök már hétfőn arról beszélt, hogy háborúban áll az egész Európai Unió. Az RTL Híradó által megkérdezett szakértő szerint nincs háború, egy terrorszervezetet készülnek felszámolni közös erővel a szövetségesek.